Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Szolnoki Olajbányász – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Jön a mindent eldöntő összecsapás!

Szolnoki Olajbányász - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Rájátszás, döntő, 5. mérkőzés
Szolnok, Tiszaligeti Városi Sportcsarnok, szerda, 20:00

Szolnok: Warner - Badzim - Kovács - Subotic - Cakarun.

Falco: Váradi - Benke - Doktor - Bruinsma - Keller.

Mindent eldöntő, ötödik mérkőzés következik a férfi élvonal idei kiírásának fináléjában. Eddig a Szolnok és a Szombathely is hozta a hazai találkozóit.

Gasper Potocnik, a Szolnoki Olajbányász vezetőedzője: Egy kemény szezon áll mögöttünk, de nemcsak mi, hanem mindenki a legjobbját nyújtotta az idény során. Mindkét csapat megérdemli, hogy ebben a szituációban legyen. Az utolsó találkozó nagy részében jól játszottunk, jó szituációban voltunk, de a vége előtt 5-6 perccel tipikus hibákat követtünk el, melyek miatt visszaesett a játékunk a támadó és a védőoldalon is. Ezután már nem játszottunk elég agresszíven, megengedtük, hogy az érzelmeink eluralkodjanak rajtunk ahelyett, hogy továbbra is a saját játékunkra fókuszáltunk volna. Ez megadta a Falcónak a lehetőséget a visszajövetelre és ezután már nem tudtuk megállítani őket. Nem könnyű elfogadni ezt a vereséget, de ilyen a sport, a hibák megpecsételhetik a sikeresség sorsát. Remélem, hogy jól tudunk majd koncentrálni a holnapi meccsen és még egyszer utoljára a legjobbunkat tudjuk majd nyújtani. Abban biztos vagyok, hogy a játékosaim minden ki fognak tenni a pályára ami még bennük van fizikálisan, mentálisan és a szívükben. Szeretném a szurkolókat meginvitálni erre a remek eseményre és megkérni őket, hogy sportszerűen támogassák a kedvenceiket, mert mindkét csapat megérdemli ezt. Remélem, hogy mindenki élvezni fogja a holnapi meccset.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Már csak egy mérkőzés van hátra, mely során minden el fog dőlni. Mindkét csapat nyerni akar, ezért megpróbáljuk a legjobb formánkat hozni, hogy mi hagyjuk el győztesként a pályát. Szerintem bármi megtörténhet ezen a mérkőzésen.

[totalpoll id=”87166″]

HIRDETÉS

77 hozzászólás

77
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
26 Comment threads
51 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
39 Comment authors
panzerheyhoVulcanoMAFCdrukkerSin City Recent comment authors
Jon
Olvasó

Érdekes lesz. Jó lenne egy sportszerű, teljesen korrekten oda-vissza fújt döntő meccs. Ami az esélyeket illeti, szerintem olyan itt nem nagyon van. (A Szolnok sem gyengébb, semmiben, ez már kiderült az elmúlt mecccseken azok számára is, akik a Falcot sokkal jobbnak gondolták. A csapatjáték hullámzó, hol itt, hol ott megy jobban, de általában szolnoki oldalon megy jobban a dobás) Az egyetlen kézzel fogható dolog a hazai pálya. Ez a “lélektani előny” dolog, amiről tegnapelőtt beszéltek a szakértők, hogy a Falconál van (már ha tényleg van), adnia kell annyi plusszot, hogy felszabadultabban tudjanak játszani, a dobások ne legyenek olyan katasztrofálisak és… Olvass tovább »

Zsarkov
Olvasó

Jóval kisebb költségvetés és a kevésbé erős játékos keret ellenére megvan az esélyünk…, HAJRÁ OLAJ!
https://index.hu/sport/2021/05/26/luka-doncic-apja-is-zseni-volt-de-egy-kisse-link/

Jon
Olvasó

Nem azt akartad írni, hogy “kisebb költségvetés, mint 5 éve”?
Bár ehhez nem tudok hozzászólni, de csodálkoznék rajta, ha kisebb lenne, mint a Falconál.
Viszont a kevésbé erős játékoskeretet tényleg nem értem. Warner komoly játékos, képzett, jól dob (ez a másik amerikairól is elmondható) és bármikor meg tud oldani egy helyzetet 1-1-ben, Badzim-Subotic-Cakarun mind szintén képzettek és nemcsak hogy jól dobnak (hármasvonalon kívülről is simán), de a ponterősségük is legtöbbször nagyon a helyén van. Magyar kiegészítőjátékosok, nem is 1-2…gyengébb keret?

Tomi
Olvasó

Minimum a duplája a falco költségvetése.

Vulcano
Olvasó

Sőt én azt hallottam, hogy nagyobb a költségvetésünk, mint a Los Angeles Lakers-nek.

heyho
Olvasó

Azért ne essetek át ennyire a ló túlsó oldalára. Tudom, hogy most az egész szolnoki tábor önigazolást keres, hogy ő kis csapat, mivel MOST nem náluk játszik a fél válogatott + 5/6 légiós, de azért azt Ti sem gondolhatjátok komolyan, hogy az a keret ahol kivétel nélkül az összes(5 db) légiós top európai bajnokságból érkezett, Juhos, Kovács, Pongó, Zsíros, Rudner, Taiwo keret nincs legalább hasonló árkategóriában, mint a Falcoé. Tudjátok azért, mert most nem 2-3x annyi pénzből gazdálkodtok mint a bajnokság többi csapata még nem kell előadni a templom egerét. Ugyanezt eljátszottátok a tavalyi év folyamán, aztán furcsa módon egyetlen… Olvass tovább »

Tomi
Olvasó

Cuki vagy, de evidens dolgokon teljesen felesleges vitatkozni.
Mindenki fel tudja ezt mérni, aki látott már két kosárlabda mérkőzést és ahogy a cikk is írja.
Tudjuk, hogy sokkal kevésbé lenne kellemetlen ez idei szezon abban a tudatban, hogy nem tapsoltátok el 3-4 középcsapat árát, de eltapsoltátok.

Tomi
Olvasó

A falco fog nyerni, mert ez jár nekik. Annyi pénzt költött Gyuri bácsi, hogy egyszerűen nincs más forgatókönyv. Az ügyvezető az ország tudomására hozta, hogy megkülönböztetett figyelem jár nekik. Hogyan képzel azt itt bárki, hogy a két döntőbe jutott csapat azonos megítélés alá esik? Ki kérik ezt meguknak, fel vannak háborodva ezen. Ezt persze eddig is láttuk a pályán, de most erről közlemény is született, hogy ne legyen félreértés, a többi csak színház.
Gratulálok az Olajnak szépen küzdöttek ilyen hátszélben is.

SárgaPárna
Olvasó

Te vagy a legjobb példa arra, hogy lehet agy nélkül élni!

Tomi
Olvasó

Már korán reggel a noah beszél belőled kiscsillag?

Black Bird
Olvasó

Légy szíves tedd ki ide a közleményt amire hivatkozol. Köszi.

Tomi
Olvasó

Tegnap kirakta az öreg, keresd meg! Nincs mit.

Black Bird
Olvasó

Bocsáss meg, nem találtam továbbra sem, hol van arról közlemény, hogy, idézlek: “Az ügyvezető az ország tudomására hozta, hogy megkülönböztetett figyelem jár nekik. Hogyan képzel azt itt bárki, hogy a két döntőbe jutott csapat azonos megítélés alá esik”.

Kérlek segíts. Kösz. Várom válaszod.

Sin City
Olvasó

Tompika neked az agyad is tompa…
Szerintem tegyél fel egy csörgősipkát, talán akkor jobban figyelnek rád… bár igaz, így is jókat röhögünk szánalmas vergődéseiden… ne is fogd vissza, legyen vidám napunk…. 😀

Vulcano
Olvasó

Pedig én úgy tudom, hogy nem a mi csapatunk volt akinek a kedvéért bajnokságot szerveztek át, meg alanyi jogon első helyről kezdte a középszakaszt meg oda irányítottak minden magyar válogatottat. Meg szerintem nem a szombathelyi polgi az MKOSZ elnök. De persze javíts ki ha tévedek.

Olajka20
Olvasó

A Falcosok zartkapus meccset akarnak, na az szep lenne! Jezusom!

SárgaPárna
Olvasó

Ezt hol olvastad, a Dörmögö Dömötörben?

PL
Olvasó

ne csak a körmendi vendégkönyvet bújd, es látod ???

Olajka20
Olvasó

A fb oldalatokon, Te kis maki! 🙂

PL
Olvasó

én semleges pályát is láttam.

Praenoricum
Olvasó

Pontszegény, feszült meccset várok holnapitól. Holnap már nincs mire tartalékolni, nincs semmi, csak 40 perc, ami alatt mindenkinek aki pályán van hajtania kell. Rengeteg dolgot tudnék felsorolni, ami a Szolnok mellett szól, ők az esélyesek. Ha nyernek, szerintem senki sem lepődik meg. A teher ezen a meccsen nem a Falco vállát nyomja. Nem várom, hogy a Szolnok kevésbé harcosan, rosszabb játékkal rukkolna elő, mint eddig. A kérdés számomra most is az, hogy a Falcoban lesz-e 4-5 játékos, aki egyidejűleg, egy meccsen jól játszik. Ha igen, akkor bajnok lehet. Ha abból a hét emberből 2-3 betlizik, akkor ki fogja használni a… Olvass tovább »

Jockey Ewing
Olvasó

Holnap ha nyerünk ha nem a vendégszektort alaposan ki kell fertőtleniteni az orkok után! De szerintem nyerünk! Ha eldöntötték előre akkor is! A háló a mienk ! Nem tudom elképzelni h jászai homály beléndek levágja ! HAJRÁ OLAJKA!!!

Jagerman
Olvasó

Jockey papa Te azt sem tudtad elképzelni, hogy Bobby egyszer majd feltámad és látod mégis bekövetkezett. Na látod, ez lesz holnap a FALCO-val is…De azért ne légy szomorú, mert ugye tudod, hogy miért vannak sokan a Ewingok? Hát mert Ellie az anyjuk.???

PL
Olvasó

hahaha ?? ez az Ellie-s viccet már rég hallottam??

Jon
Olvasó

Ha nagyon ráfeszültők erre, az sok veszítenivaló. 😉 Nagy szívás lesz, ha véletlenül mégis a Falco nyer és Beni vághatja a hálót. 😀

SárgaPárna
Olvasó

Bepakoltam, holnap érkezem! Sajnos csak a hazai szektorba tudtam jegyet venni, de nyugi tudni fogjátok, ki vagyok!!!!!

Marillion
Olvasó

Na ez érdekes lesz! Szombathelyen nem mutatkozol meghívásra sem,de Szolnokon meg majd lehull a lepel! Kérnénk majd a hazai szúrkolóktól egy fényképet emlékbe! De ha lehet akkor ne ősszeverve…..

PL
Olvasó

szerinted ez kit érdekel?

akkor szólj, ha a Falco B középben leszel! ???

Motoros
Olvasó

Eljő holnap az igazság napja?,
Igába hajlik a cinegék nyaka?,
Megkapják azt ami nekik jár?,
Tovább gyarapszik az ezüst tál?.

Gyerünk Olaj?❤️, bukjon a tökfilkóóóó????.

Motoros?️?️?️?️

Marillion
Olvasó

A kifacsart csapatok csatáján…te eltudod képzelni hogy nyer/heti a Falco? Én bízok mert Szombathelyi vagyok! De ha mégis sikerülne akkor nem lennék a helyedben…mert kb. minimum gumiszoba lenne az egyetlen megoldás…hogy élve maradj!

panzer
Olvasó

Finom a cumi homokos motoros? Aludj el szépen kisbalázs:)))

bp
Olvasó

Fel lett paprikázva ez a döntő, majd minden meccsre jutott valami hangulatkeltő cselekedet, megnyilvánulás. Lettek is rekord mennyiségű hozzászólások. Ez pedig a bb1-nek a legjobb 🙂 Mindezek ellenére nálam idén valahogy nincs meg az az erős ellenszenv a Falco irányába mint az előző években. Rivális klubok szurkolóinál ez alap hozzáállás még akkor is ha tudjuk, hogy a másik is jó csapat, és ott is jó hangulatú meccsek vannak. De az idei év a külső körülmények miatt nagyon más.. A két legjobb csapat 5 meccses döntőt játszik nézők előtt. Remélem az Olaj holnap behúzza, az elmúlt évek egyik legszimpatikusabb és legjobban… Olvass tovább »

Marillion
Olvasó

Csak Benke a Zozó mellé édes kevés lenne, ez igy garantált Szolnoki aranyérem….viszont ha még Beni is találna újra min. 10-15 pontot, valamint Bruinsma-Barac-Anderson… hárman legalább 30-40 pont akkor ez őssz. meglehet 90 pont amivel lehet adott esetben meccset nyerni…feltéve ha a hazai csapat meg fix. gyengébben dob…ami saját közönsége előtt nem reális!

Rózsabimbó
Olvasó

Egyezzünk ki döntetlenben!

donnarumma
Olvasó

Vívjunk tovább..?

Hmafino1
Olvasó

HAJRÁ Falco!

Yellowblack
Olvasó

Hajrá

nazol
Olvasó

Papp, Kapitány, Benczúr. Rutinos hármas. Isten segítse sípjukat! 😀

Marillion
Olvasó

Na ez is három diszmadár…! Tegye a szivére az a kezét aki el tudja képzelni hogy ezek hárman hagyni fogják hogy a két csapat egymásközt a kosárlabda űnnepnapján maga rendezi a mérközés alakulását?! Nem irigylem egyik csapatot… sem a Szolnoki sem a mi szúrkolóinkat!

andrás
Olvasó

De miért a B döntővel egyidőben, egy napon?

MAFCdrukker
Olvasó

Ez máskor is így szokott lenni. Az európai kosárban többnyire az április-május a rájátszás ideje, osztálytól és országtól függetlenül. Ettől még nem mondom, hogy jól van így, de meglepődni kár rajta.

Stockalone
Olvasó

Holnap este legyen egy sportszerű, nagy iramú, pontgazdag meccs.
Győzzön a jobbik, mindkét csapat megérdemli a bajnoki címet.
Hajrá Falco!!!

810509
Olvasó

Szerda este jő az ötödik döntő, a bajnoki cím sorsát eldöntő.
Az a kérdés Szolnokon, lesznek-e majd boldogok?
Megvédeni hálójukat, zavarja meg álmaikat.
Hiába lesz öt-hat tripla, ha dob húsz duplát Zozó itt ma.
Tűzzük ki a sárga zászlót, vágjuk le a kosárhálót!
Szombathelyi kívánság, jöjj harmadik királyság.
Ne legyen ok búra a Gyöngyös partján, inkább mosoly az itteniek arcán!
Bár nem is olyan egyszerű, legyen minden sportszerű!

nyolcmegnyolc
Olvasó

Gyöngyös partja??? Azmiaz?

PL
Olvasó

Patak Szombathelyen.

Mendez
Olvasó

Kérdezd meg a rúzsost.
Ő a földrajzprofesszor.

810509
Olvasó

“a Gyöngyös partján” -t helyettesítheted ” az Alpokalján”-nal , minden más ugyanaz. Tudtam segíteni?

Hunbasket
Olvasó

BREAKING NEWS! A Falco vezetősége feljelentette az MKOSZ-nél azt a középkorú fehér férfit aki egy nyitott piros autóból sértegette a szombathelyi szurkolókat!

https://www.youtube.com/watch?v=XLyl82rqdnk

Mivanmivan
Olvasó

Ez mekkora ???

Tomi
Olvasó

Ezt ki kell szurkolnia a hazai tábornak. A falco nem érdemli meg a bajnoki címet, ebben egyetért az ország.
Rettegjenek a rigók attól hogy ezt is elfújják, a primadonnák meg attól hogy dobálják magukat!

Suns
Olvasó

Valójában nem az ország, én úgy tudom, egész Európa, sőt, a dél-amerikai ismerőseim megerősítették, hogy ők is a Falco ellen szurkolnak. Földönkívülieket még nem kérdeztünk meg, de szerintem ők is.

Black Bird
Olvasó

Tomi megint elvégezte az országos, reprezentatív felmérést. A múlt heti meccs előtt is csinált ilyet. De akkor nem az országot, hanem mindenkit, ismétlem mindenkit megkérdezett és kijött az eredmény, hogy mindenki utálja a Falcot. Elfoglalt ember, na.

Pbask
Olvasó

Erre nem reagálva, de egyszer szívesen megkérdezném, hogy téged, mint egyetlen gyűlölettfel fröcsögő egerszegit, mi okozza ezt a mérhetetlen fusztrációt,gyűlöletet. Ez SP szint, de ott tudjuk vannak körmendi összefonódások.
Nagyobb túlzásokba esel, mint az összes szolnoki szurker összesen az itteni kommentszekcióban.
Valami oka biztos van, és én nagytétben fogadnék arra is, hogy Benczéhez van köze.
Egyszer kultúrált, nem sárdobálós keretek között, szívesen cserélnék eszmét, mert nagyon érdekel ennek az ámokfutásnak a miértje.

Tomi
Olvasó

A keresztnevem megzavart szerintem egy kicsit. Semmi közöm BT-hez, azon kívül hogy druszám.
Tehát erre nem fogadnék a helyedben. Nem kell itt semmilyen összeesküvés elméletet elképzelni, de nyilván mindenki azt gondol, amit csak szeretne.
Nagyon egyszerű a válasz, szívesen megosztom veled, mert jól állod a sarat.
Nincs – és mióta kosárlabdát nézek – nem is volt a mostani falconál unszimpatikusabb csapat. Egyszerűen nem érdemlitek meg a bajnoki címet.
A miérteket reggelig lehetne sorolni, de attól most eltekintenék.

JR.Benitez
Olvasó

Tomi kérdezd meg a Hortit kinek szurkol légyszi….

Tomi
Olvasó

Ritkán járok mostanában Egerszegen, de ha találkozok vele, akkor első dolgom lesz ígérem.

2lee14
Olvasó

Te vagy az országunk szóvivője!

nazol
Olvasó

Ez a teljes 50-50%. De a szívem mélyén úgy érzem, hogy nem fog sikerülni. Annyi mindent adott már nekünk a sors és a szerencse, hogy most vissza fog venni belőle. Ez az utolsó ütközet, hiába fáradtabb talán a Falco, az adrenalin akkora löketet ad egy ilyen meccsen, hogy attól “a halottak is feltámadnak”. A közönség persze az Olaj mellett lesz, de ez agyon is nyomhat minket. Nem tudom. De az biztos, hogy kurva nehéz menet lesz. Egy dolgot még: maradjunk már emberek győztes és vesztes oldalon is. Bárki is győz, másnap is felkel a nap. Aztán jön egy újabb bajnokság,… Olvass tovább »

Pbask
Olvasó

Én azért az 50-50t , 40-60nak érzem a Ti irányotokba. Sokkal frissebbek vagytok, a meccsek után mindig mi futottunk utánatok(tegnap is), Badzimtól meg konkrétan olyan gyomorgörcsöm van mikor nála a labda, hogy utoljára Perrynél éreztem ilyent 😀
Ott a szurkolás, egy egészséges hazai pálya, szóval én úgy gondolom megpróbáljuk, de jobb állapotban tartom az Olajt.
Bárki is nyer holnap, megfogja érdemelni.

nazol
Olvasó

Megértem Bazdimot… 🙂
Dettó Perl.
De ez így a jó.

atibácsi
Olvasó

Nem ismertem rájuk hétfőn, begörcsöltek a győzelem lehetőségétől. Valamiért nem tudták lereagálni a szombathelyiek felkeményedését, talán akkor fogyott el az előző meccsről hozott, perzselő lelki kraft. Ezt a szolnoki publikum nem fogja engedni, szinten lesz tartva a fókusz, zeniten lesz végig a mentális szint. Mindenki meg fog dögleni holnap a parkettán. Bármelyik csapat győz, meg fogja érdemelni, bármelyik veszít, emelt fővel mehet pihenőre.

JR.Benitez
Olvasó

Badzim tartok tőle holnap extra lesz. Tegnap övé volt a legrosszabb, +, – mutató. Én a Gibson Subotic duótól tartok

Yellowblack
Olvasó

Ez a Badzim remélem rossz napot fog ki

Marillion
Olvasó

Magam is 60-40 % ra Szolnoki győzelmet realizálnék! Frissesség a mélyebb merítési lehetőségek miatt és a hazai csarnok atmoszférája…A tábla alatt meg ott a két szerb akiket Kellernek kéne leoktatni hogy ne dominálhassanak,de a játéktudás mint tudjuk…mezőnyben meg Badzim bárhonnan emberről is….és akkor Gibson és Warner is szórja ha akarja….Na erre van nekünk válaszul ird és mond csak 1 Perl Zoli…a tőbbieknek hol sikerűl csatlakozni hol nem…ebből a szempontból kűlönösen fájó Beni utolsó két meccse,de Szili is beragadt legutóbb a startvonalon…Bruinsma meg igaz hogy javulgat de keresi önmagát….! De tud a csapat koncentráltan játszani amire példa a 4. meccs utolsó… Olvass tovább »

Pbask
Olvasó

Közben a bírói küldést még mindig nem sikerült kitalálni az MKOSZnak..
Crazy, a második bírói küldés egyébként nem lehetséges, már csak azért sem mert az egyikük Földházi volt, és ő holnap a Nyíregy döntőt fújja.

Leklibajsza
Olvasó

Gyerünk 10-es és 11-es!!!

CsakAzImitNe
Olvasó

Nem kértük a kedvenc számaid neveket mondj!

Pbask
Olvasó

Nyomjuk ami a csövön kifér, bár szerintem az Olaj sokkal fizikálisabb és frissebb, az utolsó 2 meccsen ők tartották kezükben a mérkőzést. Azért hajrá srácok, Beni, Szili ti meg mutassátok meg hogy nincs igaza a másodedzőnek.
Hajrá Falco!

CsakAzImitNe
Olvasó

A 68-as hippi mozgalom vezérét hallották tisztelt fórumozók!

2lee14
Olvasó

Hajrá Falco!??

PL
Olvasó

Kezdési időpont nem jó!
nem 18:00 a kezdés..

Motoros
Olvasó

Szagértő portál ugyebár??
Ezek után tollat ne várj ??

PL
Olvasó

tudom, kár volt szólnom… ☹️

PL
Olvasó

Sportszerű, jv-mentes meccset mindkét csapatnak!

egyúttal gratulálok is Nekik, mint döntősöknek!

Holnap csak egy csapat marad a csúcson, de a másiknak sem lesz semmi oka szégyenkezni.

Jó meccset, es jó szurkolâst!

Zvezda
Olvasó

Hajrá Falco!
sztem a szavazás ferdíti a képet. Gondolom mindenki a saját csapatára szavaz.

CsakAzImitNe
Olvasó

Azta … egy istenverte doktorandusz vagy!

fanaticfantastic
Olvasó

Hajrá ,Olaj!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés