Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Szolnoki Olajbányász – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Kezdetét veszi a finálé!

Szolnoki Olajbányász - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely

Rájátszás, döntő, 1. mérkőzés
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, szombat, 18:45
V.: Benczur T., Praksch P., Győrffy P. (Várhalmi Zs.)

Szolnok: Warner - Badzim - Kovács - Subotic - Cakarun.

Falco: Váradi - Benke - Bruinsma - Barac - Keller.

Szombaton megkezdődik a 2020/2021-es idény döntője, ahol az alapszakaszgyőztes, pályaelőnyben levő Szolnoki Olajbányász csap össze a bajnokságban második Falco-Vulcano Energia KC Szombathely együttesével. A mérkőzést az M4 Sport+ élőben közvetíti.

Gasper Potocnik, a Szolnoki Olajbányász vezetőedzője: Előre nehéz mit mondani arról, hogy mire számít az ember, mert minden lehetséges. Csak arra gondolunk, hogy az egész szezonban keményen megdolgoztunk azért, hogy itt lehessünk. Ez nem jelenti azt, hogy itt megszeretnénk állni, még egyszer ki akarunk adni magunkból mindent – és most az egész szériára gondolok -, amit csak tudunk. A lehető legjobban szeretnénk felkészülni, hogy harcolhassunk a klubért, a mezért és a szurkolóinkért. Remélem, hogy úgy támogatnak majd minket, ahogy a múltban már rengetegszer és kétszer az idei szezonban. Az egyetlen dolog, amit megígérhetek az az, hogy a legjobbunkat fogjuk nyújtani, csakúgy, mint ahogy azt tettük a szezon során. A Falco minden kétséget kizáróan egy nagyon jó csapat, amely a Bajnokok Ligájára és a bajnoki címre lett felépítve, de ez nem számít, mert megvannak a saját elképzeléseink. Biztos, hogy minden labdáért, minden pozícióért küzdeni fogunk és meglátjuk, hogy ki lesz a jobb a végén.

Gasper Okorn, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vezetőedzője: Az biztos, hogy minden mérkőzés egy más történet lesz, ez így szokott lenni a döntőben. Lépésről-lépésre akarunk haladni. Nagyon boldogok és izgatottak vagyunk, hogy döntőt játszhatunk, nehéz utunk volt idáig. Jól ismerjük már egymást a Szolnokkal, nagyon remélem, hogy ez egy igazi sportcsata lesz, ahol mindenki kezelni tudja majd az érzelmeit. Megmutattuk már, hogy jelen pillanatban ez a két csapat a legjobb Magyarországon. Úgy gondolom, hogy most nincs akkora nyomás rajtunk, mint ahogy volt a negyeddöntőben és az elődöntőben. A Szolnok az esélyes, a Szolnok az alapszakaszgyőztes, szóval most talán egy kicsit kisebb lesz rajtunk a teher. A szezonunk eddig jól sikerült, megnyertük a Magyar Kupát és jól szerepeltünk a Bajnokok Ligájában. Készen állunk, lépésről-lépésre akarunk haladni. Természetesen a Szolnok és a Falco is győzni akar, de mi mindent megfogunk tenni, hogy megvédjük a 2019-es bajnoki címünket. Volt pár kisebb problémánk az elődöntőket követően, de a játékosok most már rendben vannak, készen állnak a találkozóra.

HIRDETÉS

68 hozzászólás

68
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
19 Comment threads
49 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
30 Comment authors
pályaszélsőDudistolzerPbaskBozic Recent comment authors
pályaszélső
Olvasó

Gratulálok a Szolnoknak, mert megérdemelten nyertek!Azonban SZALAI Úr is láthatta, hogy milyen pártosan BÍRÁSKODÓ játékvezetők vannak! Kiemelném GYŐRFFY Pált,aki teljesen a Szolnok ellen fújt,ezt bizonyítják a faltok száma és aránya, különösen az első félidőben!Technikait ítélt az Olaj ellen,de a második negyed elején Váradinak nem fújta be?!Ha ezt megengedhette magának az első helyezett csapatoknál,akkor nem nehéz következtetni, hogy pl.a Jászberény ellen ,hogyan bíráskodott és még cikizte is a Stábot! Amíg ilyen KÖCSÖG játékvezetők vannak, mint GYŐRFFY,addig megkérdőjelezhetőek az igazságos, valós eredmények!A Falcós Gasper megint ÖKÖR/N/ -ködött, mert nem hiszi el, hogy a döntő hárompontos kosár, a rendes játékidőben esett!Egyébként,ha kicsivel, még… Olvass tovább »

WSreborn
Olvasó

Egy pillanatra arra kérek minden kosárlabda barátot, hogy klubszínektől függetlenül örüljünk együtt. Örüljünk, hogy minden nehézség mellett ami a világot sújtja, végig tud menni a bajnokság, és immár nézők előtt láthatjuk a magyar kosárlabda jelenlegi két legjobb csapatát. Legyen ez a kosárlabda ünnepe, minden hozzátartozó szájkaratéval (fizikai remélem nem lesz) együtt, mert valljuk meg anélkül nem is az igazi. Büszke vagyok rà, hogy immár 12.alkalommal láthatom bajnoki döntőben a csapatomat, és akkor sem leszek szomorú (na jó talán egy pöppet) ha 12/8 lesz a mérleg. Számomra már így is győztes ez a csapat, és ami fontos: A kosárlabda már biztos… Olvass tovább »

Pbask
Olvasó

Olvasva a kommenteket, arra nem is reagálnék.
Én örülök,hogy ez a 2 csapat döntőzik. Örülök,mert a legjobban védekező és a legjobban támadó csapat csap össze, nekem, mint az egész évadban hangoztattam, a Szolnoki játék nagyon szimpatikus, megérdemelt az alapszakasz első hely. Kíváncsi vagyok ki mit húz elő a tarsolyából. Nekünk Anderson formája kérdéses, hogy betudjuk húzni ezt a párharcot.
Gratula mindkét csapatnak újra, várom az esti párharcot! 🙂

royalka
Olvasó

Irigylem az Olaj és a Falco szurkereket. Hétvége, döntő, lehet készülődni a meccsre, garantált a jó hangulat. Aki ott lesz a meccsen, ők legalább egy kicsit visszakapnak a régi életünkből. Mindannyiunkra ráférne már. Talán majd ősztől, bár vannak kétségeim.

Slang Zsolt
Olvasó

Hajrá Falco!
Ma meg lesz az első!

Roundmend
Olvasó

Amúgy meg abszolút rendhagyó érdekesség, hogy a hungarian liga döntőjét két Eb cimvédő-honbeli Gasper drusza vezényli…ha csak ezzel kerülünk fel az európai kosárlabda térképre,már megérte…5 jó meccset kívánok!

Tomi
Olvasó

“A Szolnok az esélyes, a Szolnok az alapszakaszgyőztes”- az leginkább a te szégyened, hogy ezzel a kerettel még az alapszakaszt sem tudtad megnyerni. Nem kell előre mentegetőzni, mindenki tudja hogy messze a falco a legdrágább, legesélyesebb csapat. Ha nem tudod megnyerni a bajnokságot ilyen feltételékkel, akkor az az elmúlt évek legnagyobb szégyene lesz. “ahol mindenki kezelni tudja majd az érzelmeit” – ha a döntőben sem tudsz sportemberként viselkedni, ahogy eddig sem tudtál, akkor nincs helyed a pályán. Remélem legalább a döntőben nem maradnak a kirohanásaid büntetlenül, mert ha igen, akkor az meg a játékvezetés szégyene lesz. Sokkal nagyobb előnye van… Olvass tovább »

Leklibajsza
Olvasó

Mennyire vagy frusztrált 10-es skálán?

Vulcano
Olvasó

Lehet Okorn megvette előle az utolsó túrórudit az automatából, aztán ezért haragszik rá ennyire Tompika. Ki tudja. Vagy a playout miatt frusztráció ütközik ki rajta.

wiley
Olvasó

Basszus, Tompikához képest a sárgapárna egy kiscserkész…
De gondolom ez nem zavarja a sok mimózalelkűt…

Bozic
Olvasó

Bántó szándél nélkül kérdem, Okorn melyik rokonodnak rakta be a brét? Nem létezik, hogy csak szakmai gyűlölet lenne felé tőled..

Pbask
Olvasó

Régebben valamelyik Zegi írta, hogy B.T. fia, aztán próbálta mosdatni a szitut.
Tekintve hogy utáljuk,mint a szart a múlt miatt(Lacika,majdnem kiesés, akkor se akart felállni, beállás a B középünkbe), nem csoda a frusztráltsága.

stolzer
Vendég
stolzer

Köszi Tompika. Sírok????

Dudi
Olvasó

Ostoba vagy de mit is vártunk Tőled.
??

2lee14
Olvasó

Hajrá Falco!??

Barro
Olvasó

Én úgy gondolom, az Olaj ebben az évben 2 arcát mutatta. Az alapszakasz végéna Sopron meccstől a Magyar Kupáig nagyon magunk alatt voltunk, nem tudom mitől a közönségtől (remélem) kikecmeregtünk ebből a kátyuból és ha most a döntőben a Debrecen elleni illetve az év eleji játékunkat tudjuk játszani akkor nem gondolom hogy Falcónak lesz ellenszere ez ellen…de ha megint elkezdünk bénázni mint a MK ban akkor ki is söóörhetnek minket.

Ewing
Olvasó

Meg szeretnénk állni…újból csak szívesen…

kapuskiraly
Olvasó

Basszus most látom, hogy a Kompót helyett a Tökfilkók jutottak be a döntőbe? ?

Rouge
Olvasó

Mr. Okorn szerint mi vagyunk az esélyesek?
Hát akkor éljünk vele,
rúgjuk szét a seggüket és küldjük őket haza.

Ne okozzunk csalódást Mr. Okornnak.

MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!

WSreborn
Olvasó

Hajrá Olaj! Egy nagyon jó csapatot kell legyőzni, de nekünk már az ezüst is szép eredmény.
Sérülés sehol sem legyen és a pályán dőljön el!
OLAJ!!!!!!

Marillion
Olvasó

Veled továbbra is szívesen beszélgetek! Ui. a tiétek nem különben egy kiválló játékoskeret…amúgy 60-40% a pályaelőny miatt….aki/k a bajnokságban egyáltalán eljutnak idáig…érmekig eljutnak azoknak már maga az szép eredmény! Az utolsó mondatod a legfontosabb!

WSreborn
Olvasó

Detto

Marillion
Olvasó

Hát igen…a pályaelőny az pályaelőny…De szerintem itt ez majdnem hogy mind1…mert ha tudnánk hozni idegenben győzelmet akkor a Szolnok is bármikor nyerhet itt nálunk…ahogy már tette is az alapszakaszban…A másik meg a Keller Ákos esete….neki arra kellene törekednie támadásban hogyha közvetlen a palánk alá tud bejutni akkor ott szégyen vagy nem szégyen zsákolással a tutira kéne menni….mert azt látja tőle mindenki hogy csak ebben a jó….meg néha elkapja a fonalat akkor bever hárompontosokat is! Mert amúgy a centerjátéka az ellenfél palánkja alatt minőségileg elég hiányos…viszont saját palánk alatt nagyon hasznos….Szóval Ákos nem tudom olvasod-e a BB1-t…a célegyenesben vagyunk…kell a spiritusz… Olvass tovább »

Vilis79
Olvasó

Te hülye vagy! Ne haragudj, nem tudok mást mondani. Megvereted a saját csapatodat, azt a csapatot amelyik a zaragozát megverte. Lebecsülöd, nem bízol benne. Szép kis szurkoló vagy.

wiley
Olvasó

Ezt csinálja egész szezonban, meg tavaly is… ?‍♂️

Marillion
Olvasó

Mit csinálok én…? Maradjál már! Most nehogy azt mond ám te is hogy azért mert nálunk játszik szinte az egész Magyar válogatott ezért minden alapból simán megy?! Jó is lenne ha csak 1 csettintésre…A Zozó a cserepadról beszállva szállítja a meccsenkénti 20 pontokat…(ez már az extra extrája kategória)…Beni és Szili nehéz időszakban van talán épp ezért hol jobban termelik a kosarakat hol meg kevésbé….és ehhez jőn hogy sérülése után még Bruinsma sem tudta úgy hozni a stabil tőle szokásosat…Anderson teljesítménye meg már szóra sem érdemes….! Bajnoki döntöben vagyunk…és ha már itt vagyunk ezt meg kell csínálni….

wiley
Olvasó

Hogy mit csinálsz? Károgsz folyamatosan, egész szezonban. Folyamatosan a rosszat veszed észre. Hogy lehet valaki ennyire pesszimista….

Marillion
Olvasó

Ha van rá ok akkor dicsérek is…hála isten abból van a több….egyébként Okorn sokkal drasztikusabban szokta kiosztani a csapatot ha látja a rosszabbat…igaz ő megteheti mert az edző….ezért nem kaphat kritikát tőletek….de ha egy szurker társ teszi meg azon meg ki vagytok akadva! Na mind1 ezt ne hajtsuk tovább…este 21 óra körül reméljük közösen örülhetünk hogy ez megvan és elvettük a pályaelönyt….!

Marillion
Olvasó

Mi jogon sértegetsz?! Miért veretném meg előre te viszont hűlye!!! A száraz tények ezek…nem kell elvakultnak lenni…le kell venni a terhet a csapatról…át engedtük a pályaelőnyt…második helyen végzett a csapat…Lake-t is elvesztettük minimum a rotációból…Az Ákos egy igaz csúpaszív játékos de nem kiugró képességekkel!De őrülünk hogy aláirt hozzánk! BL szereplésünket most ne keverjük ide…nem várta el senki a továbbjutást és nem is sikerült…bravúr és epizódgyőzelmek az igen…amire büszkék lehetünk…ennyi nem tőbb! Minden falco szúrkoló úgy van most vele…menjük oda daráljunk be valahogy egy idegenből hozott győzelmet és hazai pályán ne engedjünk visszavenni a pályaelőnyt! A játékosok nem gépek de megtudja… Olvass tovább »

Vulcano
Olvasó

Szerintem nem kell ez a pesszimista hozzáállás már megint. Kupagyőzelem előtt is ez ment folyamatosan. Hogy így az Olaj, úgy az Olaj, semmi esélyünk, stb. Nem tudom te pont köztük voltál-e, de sokan így álltak hozzá. Én már akkor is nagyon bíztam a csapatomban. Aztán konkrétan a falhoz vágtuk az Olajt az elődöntőben. Teszem hozzá, hogy ugyanezzel a 7 emberrel. Szóval remélem, most is inkább az optimistább tábornak lesz igaza.

Marillion
Olvasó

Úgy legyen..kölcsönözzünk egy klasszikus film címéből…”a 7 mesterlővész”….már ma este jól célozza a gyürűt!

olaj75
Olvasó

Zsoldos sárga g…k

Mendez
Olvasó

Falco 3 légiós Szolnok 5.
De igazad van Zsarkov, nagyon igazad van.

Vulcano
Olvasó

Még szerncse, hogy az Olajban csak törzsgyökeres szolnokiak játszanak. Ja nem.

WSreborn
Olvasó

Tősgyökeres, szerintem úgy írják.

Ewing
Olvasó

??? kéne vagy húsz komment, hogy mindenkit ki lehessen javítani. ? van még egy szombathelyi, elég korrekt. De az írása…

Dudi
Olvasó

Tőzsgyökeres.

Olajheart2
Olvasó

Nem bírom ki.. Elnézést de szakadok a nevetéstől.. törzsgyökeres??? Az milyen??

Vulcano
Olvasó

Sajnálom, hogy ekkora megbocsájthatatlan hibát követtem el. Esetleg a szolnoki kollega mérhetetlen alpáriságához nincs hozzáfűzni való? Gondolom szokás szerint nincs…

WSreborn
Olvasó

Mit mondjak egy két szavas kicsillagozott beírásra Vulcano????

Vulcano
Olvasó

Hát nem is tudom. Mondjuk határolódj el tőle mint én szoktam Sárgapárnától. De ez csak egy ötlet. Persze ha csak nem azonosulsz olaj75 stílusával. Viszont ha ő nem zavar akkor SP és Mendez se zavarjon. Ez a 3 kb ugyanaz a szint. Érzek egy kis kettősmércét az irányotokból.
Olajheart2 téged pedig a normális szolnokiak közé sorollak, szóval legalább te szólhatnál az olaj75 féléknek.

Olajheart2
Olvasó

Vulcano Marillion! Én már nem egyszer leírtam mindenki saját magáért felel.. Én mentem már szembe szurkolótárssal, de nem arctalanul hanem ott a Ligetben személyesen! Ezért is írtam régebben hogy van egy két falcos hozzászóló akivel szívesen találkoznék szemtől szembe! A nevetésért meg ne haragudj, de feldobtad a napomat a törzsgyökeressel! Hajrá OLAJ ❤? Még annyit, ez nem hozzátok tartozik, de Okorn mondókája miszerint mi vagyunk az esélyesek szánalmas.. Ez a Falco a végső győzelemre lett összerakva, és jön evvel a dumával.. Irány a Liget

Rouge
Olvasó

Talan a falco törzsszurkolókra gondolt?

Törzsgyökerek? :):);)

Mendez
Olvasó

Mit is vársz ezek után buckáscigány?

Marillion
Olvasó

Kedves hőlgyem…mit szól Olaj75 szokásos egy mondatos hozzászólásához? Mi legalább szembe megyünk Sárga párna és hasonlókkal ha olyan komment érkezik….

Marillion
Olvasó

Talán ha a közzététel előtte tájékozódtál volna a két csapatot illetően! Bunkó vagy bugsy….

Dudi
Olvasó

Köszi olaj75. Örülünk, hogy benéztél. ??

red-black01
Olvasó

Akkor ez még nem volt, mármint hogy mi lehet a nyerő:
ha a Szolnok Perl Zolit ki tudja venni a játékból.
Bár ez olyan mint a sakk, ha pedig Okorn erre készül mint lehetséges szolnoki taktikára, akkor Zolikát “átállítja” betörés-befejezésből betörés-kiosztásra ?
Azt még el tudom képzelni hogy mindkét csapat, de főleg a Szolnok készül valamiféle újabb- másabb zóna variációval.

Milo
Olvasó

Én szerintem pont nem Perl a kulcs. Perlt (sajnos) a mai mezőnyben senki nem tudja megfogni. Ráállíthatod Kovács Petit, de a 20pontját így is úgy is megdobja. Szerintem inkább a Váradi Benke Anderson hármas nem mindegy, hogy mennyit dob. De főleg Benke és Váradi, őket meglehet fogni, Perlt nem. Ha a Benke Váradi párost 15-20pont körül tudnánk tartani az sokkal többet érne, minthogy Perlt “kergetjük” végig és úgy is dob 20pontot. Perl ellen egyedül az agresszív zóna lehet megoldás, mert az egyetlen dolog, ami (még) nem az erőssége az a tripladobás. Vannak jobb napjai, de nem extra tripla dobó, viszont… Olvass tovább »

donnarumma
Olvasó

Én is így látom..lehet én sem “pazarolnám”el rá Kovácsot..de ezt a Mesterek sokkal jobban tudják

red-black01
Olvasó

Akár igazad is lehet?
Ezért szép játék a kosárlabda?

donnarumma
Olvasó

Akkor szép ha nyerunk?

Mendez
Olvasó

Perl 42,6 %-al triplázott az alapszakaszban.
Csak szólok.

WSreborn
Olvasó

Jogos de akkor sem ez az elsődleges fegyvere.

Rózsabimbó
Olvasó

Valóban, faultkiharcolásban Perl kimagasló képességgel bír! Meccsenként 8-10 büntetőt képes kiharcolni, amiket szinte hibátlanul értékesít is.
Ennek megállítása a bíró sporttársak feladata, ugyanis addig kígyózik a gyűrű irányába, míg el nem éri azt,hogy vagy be tudja dobni a labdát a gyűrűbe, vagy kiharcol ügyesen egy nem létező védő faultot! Úgy ütközik a védővel, hogy azt hiteti el a bíró sorttársakkal, hogy őt szabálytalanul állították meg a betörésében!
Nyaktól felfelé, egy kissé hátravetett fejjel nyomatékosítja a bíró sporttársak irányába, hogy engem bántottak, holott ő harcolja ki szándékosan az ütközést!
Sportszerűtlen, remek színészi alakítás!

donnarumma
Olvasó

Most nem kell rájátszania…várják a hentesek?

SárgaPárna
Olvasó

Igaz, hogy a Szolnoki Közpénzbányász térkövön játsza a hazai bajnokikat?

fanaticfantastic
Olvasó

Gyuri bátyád miből vásárol?

WSreborn
Olvasó

Hozzátok több közpénz megy az tuti

Mendez
Olvasó

Szopós te mindig mindent olyan pontosan tudsz.
Próbáltál már lottózni?

WSreborn
Olvasó

Igen, nyertem is

Vulcano
Olvasó

Már kezdtelek hiányolni. Olaj75 barátoddal kezet is foghatsz. Ugyanolyanok vagytok.

crazybasket
Olvasó

Na hát akkor, táncra fel!???

donnarumma
Olvasó

Szakmailag A szezon kezdete óta, változtak az erőviszonyok,lehetőségek..a szezon kezdetekor favoritnak számító Falco most jó esetben is 50-50% eséllyel kezdheti a döntőt! A Falco elvesztett az Olaj szerzett a rájátszásra légióst, így 5 légiós-3 válogatott vs 3 légiós-4 válogatott. Szolnokon még van 2 bevethető magyar a Falconal nagyon jószívűen szintén 2… Az edzőket úgyis az eredmények ítélik meg.. Rotáció hossza és hazai pálya az Olajnál, ezek mind mind fontosak a kosárlabdában. A jv. működése döntő fontosságú lesz.Nem is “csalásra”gondolok elsősorban,mert annyira van jó mind a két csapat, hogy ha még segítik is nem kérdés a győzelem. Ha engedik a kemeny… Olvass tovább »

Milo
Olvasó

Mindenben igazad van, de a Kovács, Juhos páros jelenleg nem válogatott és valószínűleg már nem is lesz. De amikor volt, akkor is epizódszereplők voltak, ahogy most Pongó is az. Szemben a 4kezdővel. A légiósaink viszont nekünk jobbak. Érdekes meccs lesz, mi szempontunkból a legfőbb kérdés az, hogy Warner melyik arcát mutatja, illetve a már sokat ekézett magyar magunkból ki tud érdemben hozzászólni. Értem ezt legalább 20magyar pont kellene a Kovács Juhos Zsíros Pongó 4estől. Illetve a Taiwo Rudner páros (ha egyáltalán játszik) 1-1zsákolásra, triplára jó lesz-e holnap, illetve az egész párharc alatt. Nálatok szerintem is Keller a kulcs, ha faultgondjai… Olvass tovább »

donnarumma
Olvasó

Amikor nálunk játszott, Mindenki válogatottként könyvelte el Kovácsot, Tóth N. de még Bíró O. is válogatott közeli,egyik legjobb legdrágább magyar volt…

Vilis79
Olvasó

Nagyon sok mindenben igazad van, Okorn szerintem nagyon jól cseréli őket. Barac tökéletesen megoldja Juhos és taiwo semlegesítését. Bruinsma is tud besegíteni ha kell. Szerintem a döntő faktor Benke lesz, a 2-4-ig szerintem az ő fizikumával és ruganyosságával bárkit meg tud tartani. Kellernek csak Cakarunra kell figyelni, oda kell a tömeg. Holnap minden kiderül.

Vulcano
Olvasó

Illetve még a triplázás is döntő faktor lesz. Ha Bruinsma és Benke, neadjisten Anderson elkapja a fonalat akkor tudnánk gyártani a triplákat rendesen.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés