
Szolnoki Olajbányász - DEAC
Rájátszás, elődöntő, 3. mérkőzés
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, péntek, 17:00
V.: Földházi T., Benczur T., Frányó P. (Gorka Sz.)
Szolnok: Warner - Badzim - Kovács - Subotic - Cakarun.
DEAC: Moody - Somogyi - Drenovac - Hines - Tóth.
Mindkét csapat magabiztosan hozta a hazai találkozóját, a harmadik mérkőzést Szolnokon vívják a felek. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
Gasper Potocnik, a Szolnoki Olajbányász vezetőedzője: A rájátszásban nincsen könnyű meccs. Minden nap, minden találkozó egy új történet. Hiszek benne, hogy az igazi arcunkat tudjuk majd mutatni és korrigálni tudjuk a hibáinkat. Remélem, hogy jobb napunk lesz, mert Debrecenben nem jött ki a lépés. Ha ez megtörténik, akkor minden más lehet. Az idegenbeli meccsen nem játszottunk igazán jól, de így is meccsben voltunk a végjátékig. Éppen ezért magabiztosan várhatjuk az összecsapást, ráadásul hazai pályán, a szurkolóink előtt játszunk. Remélem, hogy nagy számban eljönnek támogatni minket, erre szükségünk van. A lehető legjobbunkat akarjuk nyújtani a pályán, reméljük, hogy ez elég lesz a sikerhez. Vannak kisebb problémáink, de arra számítok, hogy mindenki rendelkezésre áll majd.
Kovács Adrián, a DEAC vezetőedzője: Mindig azt mondom, hogy főleg a rájátszásban az a csapat tud eredményes és sikeres lenni, amely képes megújulni, képes mérkőzésről-mérkőzésre jobb teljesítményt nyújtani és mindemellett kijavítani azokat a hibákat, amiket elkövetett, valamint tud építeni azokra a dolgokra, amelyekben úgy érzi, hogy eredményes volt. Ez most sem lesz másképp. Készültünk, videóztunk, átbeszéltük a hibáinkat és azokat a dolgokat, melyekben a Szolnok jobb volt nálunk és erre szeretnénk építeni. Sérültünk és hiányzónk szerencsére nincs, Polyák László is a csapat rendelkezésére áll már.

Szerintem meg Benczur a Szolnoknak fog csalni.Ez már eleve TRAGÉDIA hogy iyenről beszélünk!!Ab ovó elfogulatlannak kelle lenni a bíráskodásnak,de nem az!!!!!!! Túlzottan fogalmazva azt fújnak amit akarnak. A tiszta bíráskodás sajnos csak álom!!!!!! Hajrá mind a négy csapatnak!!!
A véleményed Benczuról : Ez már eleve TRAGÉDIA 😛
Nem nem csal,bárcsak az összes annyira jó bíró lenne .)
Na kérem szépen, kosárpajtik, szakértők és elvakultak, annyi szakmai elemzést olvastunk már, hogy nekiállok én is okoskodni, igaz, kicsit más szemszögből. Tegnap ez a gyönyörűséges narancstálib banda hosszas időhúzás után kiadta azt a kormányrendeletet, amiben az elvont adók kompenzálásáról döntött. Ebben olyan városok nem kapnak egy büdös vasat sem, mint Székesfehérvár, Győr, Szombathely, viszont Debrecent vastagon megtolták. A debreceniek mögött álló Becsky zsákszámra kapja a pénzt, amivel tolja a DEACot ezerrel. Bár még mindkét ágon nyitott a küzdelem, én mégis megkockáztatom,hogy odafent eldöntötték, ki legyen idén a bajnok. Potocnik már lenyilatkozta, ők elérték a céljukat, elégedettek, és bár egy sportoló,… Olvass tovább »
Egy friss info Debrecenből:
Jövőre Subotic -> DEAC …(?)
Moody bejelentkezett jövőre az Olajhoz!
Breaking news! Lebron jövőre Olaj és “Zion” Debrecen! Tuti forrásból!
Breaking news! Jövöre Debrecen Charli,Dupla Kávé,és Kadlot karcsi, Olaj : Alpaville ,és a Queen,ök azért hogy a We are championt élöbe tudják nyomni az utolsó mecccs végén xD A Lebronos hírt viszont cáfolom ,az idei VAL.ja alacsony ,max gátörnek jöhet ürgét önteni a Tiszaligetbe. Ezek hiteles infok a Kacsa.hu -ról
Egy oviba járnak/jártak a gyerekeink és a héten végleg elköszöntek az óvodától Subotic-ék így Szolnok nem marad az biztos.
Félreérthetö amit írsz : a gyerekeink járnak/JÁRTAK ! ergo ha iskolába fog járni akkor nyilván elköszöntek 🙂
A kissebbik 3 évesen kétlem…
Aham,nah igy már oks .) de tudod mit ? nem adom fel ! A város másik végébe költöznek xD amugy… nem rossz légiós ,de ha még mindig van relative pénz ? Szolnokon hasonló kaliber igazolható,azért nem akkora “sztár” nálam.
Ezt én is így gondolom.Leszálló ágban van sztem pályafutását tekintve.Még mindig jó játékos de eléggé hullámzó.
Hogy Debrecenben van pénz, azt aláírom, a vak is látja.
A többi viszont eléggé hangulatkeltés szagú.
Hidd el, mindannyian azt reméljük, hogy valóban a pályán dől el, és a játékosok döntik el (nem bírók és akárkik), ki nyeri akár ezt a meccset, akár a bajnoki címet!
Ebben azt gondolom , hogy debreceniek és szolnokiak, sőt bizonyosan valamennyi bajnoki résztvevő egyetért.
Valóban hangulatkeltés, ez volt a cél, hogy kicsit más szemszögből nézzünk rá a dolgokra. Hogy ne utólag álljunk neki lesokkolva őrjöngeni….De ahogy írtam, nem a játékosok vagy a csapatok ellen szólok, ahogy írtam máshol korábban, hagyjuk meg a játékosoknak, hogy önerőből oldják meg a feladatot. Jelenleg néha és sajnos egyre többször bevillan a kézi vezérlés. Én a tiszta játéknak szurkolok, jó kosárlabdát akarok látni, nem pedig azt, hogy a három sípos a megélhetése érdekében, a saját hangulata, ne adj’ isten a kapott utasítások szerint fújkerászik. A kutya nem kiváncsi a Földvárira vagy a Gellértre. Sarkítva ők inkább a pálya részei,… Olvass tovább »
Nekem igazából mindegy, hogy ki nyer ma. Csak ne a Falco legyen a bajnok…
De érdemes ezt végig gondolni gazdaságilag. Székesfehérvár, Győr, Szombathely mind jobban állnak gazdaságilag. De a “narancs logika is” nehezen érvényesül, hiszen Győrben és Fehérváron Fideszes a polgi. Szóval nem árt néha gondolkozni.
Akkor mégsem mindegy, ha ott van, ki ne legyen 😉 Amúgy végig lett gondolva… A pénzkiosztás nem a fideszes támogatottság alapján történt. Gondold te végig, hogy ezek a városok az utóbbi időben hogyan állnak bizonyos kérdésekhez. Sem Győrben, sem Fehérváron nem éppen az elvakultság szól ki néha az ottani polgik száján. Ehhez képest Debrecent ki sem lehet rángatni Vitya s…ggéből. Kósa Lali, csak ennyit mondok. De ne legyen igazam, bizonyítsák be.
A gazdag városok mindig finanszírozták a szegényebbeket. A FIDESZ alatt is. Fehérvár, Győr és Szhely gazdagabb, több bevételük van. Ők nem kaptak. Szerintem ennyi a dolog.
Szép kis összesküvés elmélet, gratulálok hozzá!!?, javaslom nézd meg Mel Gibson hasonló témájú filmjét, azért nem ilyen egyszerű a helyzet. Nehéz lenne a Deac-bol bajnokot csinálni, egy-két véleményes fújás kevés hozzá sztem. A Falco és a Szolnok azért jobb nála. De így mostmár méginkább várom a délutáni meccset.
Ez a jóslat nem jött be 🙂
Amire lehet alapozni az, hogy mindkét mérkőzésen a Debrecen csapata a 4. negyedre elfáradt fejben, és erőnlétben. A másik dolog, hogy olyan rosszul ahogy dobtuk a 3 pontosakat, még egyszer nem történhet meg, mint ahogy az sem, hogy az első negyedben csa2 2 pontot dobjunk a mezőnyből. Szóval győzni fogunk!!! Hajrá Oléj!!
Fasza, kedves BB1 azóta járok ide amita van a honlap (na jó állítolag 3-4 hónapja már ment,és a “másik” honlapot meg beáldoztam ezért) de ennyire nincs ötlet ? 2 cikk egy nap alatt arról hogy az M! és az M4 is leadja, csak ez felvezetö az meg elö-felvezetö nemááá .)ennél még az is jobb lenne ha leírnátok hogy Moody a lágy vagy a kemény tojást szereti reggelire xD amugy a népek szeretnek kattingatni ,szavazos játékokhoz szerintem nem kell nagy meló mindegy miről , példál a fenti kérdés ,vagy hogy igaz e hogy csak a Zalaegerszegiek tudnak igazi dödölét csinálni 🙂