
Szolnoki Olaj KK - Z Mobile Pristina
FIBA Europe Cup, I-csoport, 5. forduló
Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, szerda, 18:00
Szolnok: Rowsey - Vojvoda - Benke - N. Milosevics - Andric.
Prishtina: Myles - Berisha - Mayfield - Krestinin - Boukichou.
Tét nélkül lép pályára szerdán a Szolnoki Olaj KK a FIBA Europe Cup 5. fordulójában. Az már a múlt héten eldőlt a törökországi vereséget követően, hogy nem juthat tovább csoportjából a magyar bajnoki címvédő. Ellenfele a koszovói Z Mobile Pristina lesz, mely eddigi egyetlen győzelmet éppen az Olaj ellen szerezte. Az Alekszics-legénység minden bizonnyal szeretne javítani eddigi nyeretlen mérlegén, így hazai pályán mindent meg fog tenni, hogy visszavágjon aktuális ellenfelének.
Dragan Alekszics, a Szolnoki Olaj KK vezetőedzője: Az már korábban eldőlt, hogy nem juthatunk tovább a csoportunkból, így szeretnénk felhasználni ezt a mérkőzést is arra, hogy olyanok is több lehetőséget kapjanak, akik korábban kevesebbet. Sajnos az elmúlt két hónapunk ilyen volt, sok sérüléssel küzdöttünk, ami nagyban befolyásolta az eredményességünket. Ettől függetlenül szeretnénk végre megszerezni az első győzelmünket ebben a második körben, pláne a saját közönségünk előtt. Arra számítok, hogy egy jó meccset fogunk játszani, egy erős ellenfél ellen és a végén mi örülhetünk. A hiányzókkal kapcsoltban nincsen változás, a két kulcsjátékosra, Sztrahinja Milosevicsre és Jaylin Airingtonra továbbra sem számíthatok.
Kiemelt kép: fiba.basketball

Így legálább pihentek lesznek a PO–ra. (tudom a többiek fáradtak)
Milo levágatja a szakállát, Luksa a haját és neki indulunk…
MILOnak az achilleszével van gond…már egy jó ideje….spanyolból is emiatt jött haza.
Most otthon kezeltette magát…
Tulajdonképpen ő dönti el, hogy mikor akar játszani…akár holnap is játszhatna…ha akarna.
Sajnos már Milo sem mai gyerek…ez van.
Airringtonnak egy vérömleny van a combjában.
Vagy felszívódik….vagy felszívódik.
Hát ez kellemetlen,fiatal koromban fociztam,tudom milyen az.Csakhát ettől még nem vagyunk kint a vízből.Persze a kupának már mindegy,a bajnokságban meg van annyi előnyünk,hogy nyugodtan kihagyhat még pár meccset.Velünk van a baj…szurkolókkal.
Talán jobb is lenne ha a második verzió jönne be és még hoznának febr.22-ig helyette valakit.
Azért csak jó lenne valami közelebbit tudni, hogy a két sérülttel valójában mi a helyzet? Mikor léphetnek pályára?
Győrben a kupa-hétvégén.
Én úgy tudom Miló sajnos ott sem játszhat. Amennyiben igen akkor meg kitűnő formában lesznek…..
Hát ez már szörnyű.Miért nem hoztak már valakit addig Miló helyett.Hétről,hétre hülyítik a szurkolókat.
Nem hülyítik.
Nem mondanak semmit.
Frissek lesznek a PO-ra.
Nem tudom te ,hogy vagy evvel az új honlappal de nekem egyáltalán nem tetszik ha a régivel összehasonlítom.Nehezen érthetőek a hozzászólások mert nem tudni ki-kinek szánta.Ez a plusz-mínusz meg egyenesen nevetséges. Semmi szükség nincs rá.
Játszik Miló,4 hetet mondták neki kb.akkor telik le.Kérdés milyen formában lesz?