A magyar férfi kosárlabda-válogatott vasárnap este Szlovéniában lép pályára. A mieink csütörtöki győzelmükkel 4-3-as mérleggel várják a folytatást, a Franciaországban vereséget szenvedő szlovének pedig 3-4-es mutatóval állnak.
Gasper Okorn, Magyarország: Teljesen más mérkőzés lesz ez, mint a csütörtöki. Egyrészt idegenben játszunk, másrészt a szlovéneknek mindenképpen nyerniük kell, nyomás alatt vannak. Arra számítunk tehát, hogy mindent megpróbálnak majd a győzelem érdekében, készen kell állnunk erre mentálisan is, nem veszíthetjük el a fókuszt egy pillanatra sem. Úgy érzem sikerült a játékosoknak kipihenni magukat, felkészültünk az ellenfélből, tudjuk, hogy taktikailag mit kell csinálnunk, de ezt a pályán kell megmutatnunk!
Nem engedhetünk konnyű kosarat Szlovéniának, nem hagyhatjuk, hogy lassan kezdjünk, kontrollálnunk kell a mérkőzést, okos játékra van szükség védekezésben és támadásban egyaránt. Átbeszéltük ezeket a játékosokkal és bízom benne, hogy ezt sikerül megvalósítanunk este is.
Kép: Girgász Péter/MKOSZ





Hajrá Magyarország !