
:
:
A PVSK nyáron szerződtetett fiatal játékosa, Füzi Róbert a közelmúltban kivizsgálásokon vett részt, ami szívrendellenességet tárt fel. Orvosai tanácsára be kellett fejeznie profi pályafutását – írja a klub honlapja.
Amikor kiderült a baj, a klub vezetése és Füzi Róbert leült megbeszélni a továbbiakat. Végül közös megegyezéssel szerződése felbontásáról született döntés. Sok választás nem volt, ugyanis a szívprobléma feltárása után a játékos orvosai kijelentették, csak saját felelősségére folytathatná az élsportot. Így tehát biztossá vált, hogy Füzi már nem kezdi meg a jövő hétfőn kezdődő alapozást sem.
– Az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet – mondta Bán Gábor, klubunk ügyvezetője. – Egyfelől nagyon szomorúak vagyunk, hiszen Robi, korosztálya egyik legtehetségesebb kosarasa idehaza. A fiatal szabályba még jövőre is belefért volna. Tavaly Jászberényben nagyon sokat fejlődött, ezért is igazoltuk le. Nagy erőssége lett volna csapatunknak, így hatalmas veszteség számunkra, hogy nem folytathatja profi karrierjét. Ugyanakkor nagyon örülünk, hogy időben kiderült a baj, hiszen a legfontosabb az egészség. Bármennyire is imádjuk ezt a sportágat, az életnél semmi sem fontosabb. Reméljük, hogy a profi kosárlabda karrierje után is megtalálja a számítását Robi. Nagyon szurkolunk neki, és sok sikert kívánunk!

Fel a fejjel.
Van élet a kosárlabdán túl/ kívül is.
Annyit nem ér,hogy az egészséget kockáztassa a sportoló
Mi Pakson tudjuk,sajnos.
R.I.P. Ferdy…
A legjobbakat Neked Robi! Letörten olvastam végig a facebook posztod… Vigyázz magadra és sok sikert a pályán kívül!
Erre egyszerüen nincsenek szavak! Az ember a sportoló kikapcsol és csak néz mereven a nagyvilágba….gomboc kerekedik a torkába….a további testi reakciókat meg már nem is kell sorolni! Fel a fejjel…Sok sikert az élet másik oldalán!
Az egészségnél semmi sem lehet fontosabb…Sok sikert a civil életben!
Sajnálom, bármennyire is az egészség a legfontosabb, egy fiatal játékosnak ez egy nagyon nehéz döntés lehetett