Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Szerződésbontás Sopronban

Az együttes már keresi új porondmesterét.



:

:

A mai nap folyamán tette közzé hivatalos oldalán a Sopron KC csapata, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak irányítójukkal Chauncey Collins-szal. A teljes közleményt változtatás nélkül közöljük:

Klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott az évad során két ízben is megsérülő, legutóbb lábközépcsont törést szenvedett irányítóval, Chauncey Collins-szal. Chauncey-nak második sérülése, a már említett törés után a felépülése még hetekbe telt volna, klubuknak azonban – tekintettel a sok sérültre és a jelenlegi nehéz helyzetre – nincs ideje ezt kivárni. Ezt a kosaras is megértette és elfogadta, így szerződését közös megegyezéssel felbontották a felek és Collins már el is utazott Sopronból.
Chauncey-nak – amellett, hogy köszönjük, amit a csapatért próbált tenni – mielőbbi felépülést és további sok sikert kívánunk a kosárlabda pályákon.
Vezetőségünk most azon dolgozik, hogy együttesünk ne maradjon vérbeli, igazi játékmester, irányító nélkül és bízik benne, hamarosan sikerül olyan játékost találni a posztra, aki nagy erősítést jelent majd csapatunknak.

Fotó: sakc.hu

5 hozzászólás

5
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
skc-brasilKOKOSopronKCfanejjhaBezse Recent comment authors
KOKO
Olvasó

Már megvan az új irányító , napokon belül érkezik a bejelentés, extra irányító érkezik! Jövőhét Vasárnap Kecskemét elleni hazai mecssel elkell kezdeni a felzárkózást, és ha minden igaz addigra már Borisov is lesz!
Még nagyon sok van a bajnokságból ne temessük a csapatot, ha meglesz az irányító és felépülnek a sérültek középházra odaérhetünk! Hajrá Sopron, hajrá SKC ! ?⚪️

skc-brasil
Olvasó

Legyen extra… De milyen felépülesre vársz? Mindegyik sérülés komoly.. Juhosra meg a hidegviz is kár! A középszakaszhoz kis szerencsével 12 gyözelem elég lehet De elnezve az eredményeket idén kevés lesz! Jelenleg van 2!!!! 17 meccsből 10-11 et kellene nyerni! Ami jóval erősebb csapatoknak se szokott sikerülni! Nem egy darabokba lévő szétesett csapatnak ami szerkezetileg is szanaszét van! A realitás valahogy elkerülni a playoutot!

SopronKCfan
Olvasó

Merész dolog itt bohócozni a Sopront ezzel, hogy Porondmester. Én értem, hogy sz@rul állunk meg minden, nem kéne mégegyet belénk rúgni.
Amúgy jó döntés volt elküldeni, várjuk az új légióst.
SKC!

ejjha
Olvasó

“Porondmester”? Egyáltalán értitek ti mit jelent ez a szó?

Bezse
Olvasó

Nagyon úgy hangzik mintha már meg is lenne az utód

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés