Connect with us
Hirdetés
Hirdetés

Kosárlabda

“Szerettem volna az NBA-ban kosarazni, dühítő volt, hogy nem sikerült”

Azt viszont nem árulta el Golomán György, hogy ki az ő hőse. Interjú.

  •   



:

:

A cikk másodközlés, Perje Sándor írása eredetileg az Origo.hu-n jelent meg.

Közel nyolc év légióskodás után a magyar válogatott kosárlabdázó Golomán György hazatért a Falco Szombathely csapatához, hogy a hazai bajnokság mellett a Bajnokok Ligájában is segítse a Vas megyei együttest. A körmendi származású, 25 éves erőcsatár korábban Los Angelesben és New Yorkban is játszott, majd Japánban és Belgiumban folytatta a pályafutását. Az Origo az amerikai egyetemi bajnokságban töltött időszakáról, az NBA-be jutás nehézségeiről, a New Yorkban és a Japán töltött idényeiről, illetve a Falcóban és a magyar válogatottban betöltött szerepköreiről kérdezte a 210 centiméter magas játékost.

Amikor a magyar válogatottbeli csapattársa, Rosco Allen 2018-ban Japánba igazolt, az egyik interjúban elárulta, hogy Európában kosarazva azért könnyebben hozzájutna a kedvenc ételéhez, a rakott krumplihoz. Ön nyolc évet töltött el külföldön. Mi hiányzott a leginkább Magyarországról?

Nem vagyok válogatós, de anyukám lasagne-ja és a marhapörköltje azért nagyon hiányzott. Középiskolás koromban kerültem ki egy ottani családhoz, akik nagyon kedvesek voltak, és megkönnyítették a kinti életemet. Természetesen a család és a barátok hiányoztak a legjobban, és az, hogy napi szinten személyesen kommunikáljak velük.

2020 januárjában Japánon belül csapatot váltott, pedig akkoriban a Körmend is megkereste. Akkor nemet mondott. Volt most önben némi bizonytalanság, hogy a szomszédos kosárlabda fellegvárba, a Falco csapatába igazolt?

Természetesen volt. Körmenden nőttem fel, itt szerettem bele a kosárlabdába, és tanultam meg az alapokat. A Körmend – Falco rangadókon kisgyerekként ott ültem a lépcsőkön. A Falco az elmúlt pár szezonban dominálta a magyar bajnokságot, és emellett az egyre magasabb színvonalú Bajnokok Ligájában is indulnak. Ez részemről inkább egy sportszakmai döntés volt. Azért át kellett gondolnom párszor, hogy a „kis Golomán Gyuri Körmendről” ott lesz végig a fejemben.

Tizenhét évesen költözött át a tengerentúlra. Fiatal játékosként mi volt az első gondolata, amikor leszállt a repülőről az Egyesült Államokban?

Körmendi srácként nem mondhatni, hogy ennyi idősen egy világlátott ember lettem volna. A Sagemont gimnázium Miami külvárosában volt, és nem tudtam, hogy mire számíthatok. Amerikáról korábban csak a televízión keresztül láttam dolgokat. Tudtam, hogy ezt az évet, bármi történjék is, ki kell bírnom itt. A repülőről bámultam a pálmafákat, amiket a filmekben is látni.

Reggel nyolctól délután háromig iskola, majd edzőterem és edzés, hetente két meccs. Vasárnap pihenőnap. Nehéz volt átállni erre a rutinra az UCLA csapatánál?

Nem volt könnyű, mert az oktatás után délutánonként kemény edzések vártak rám. A meccsek teljesen más hangulatúak voltak. Körmenden két-háromezer néző figyelt minket a legnagyobb találkozókon, itt az első meccsemen pedig tízezer ember volt kinn a kosárcsarnokban.

Mennyire volt nagy a fegyelem a tengerentúlon? Kelet-európai egyetemistaként és kosárlabdázóként volt lehetősége szórakozni?

A csapattársakkal olykor közösen mentünk egyetemi bulikra, de a csapathoz nem köthető barátokkal is szórakoztunk. Volt, hogy egyedül mentem el kiengedni a gőzt, vagy az ottani barátnőmmel néztünk meg valamilyen helyet. Nem olyan volt, mint valamiféle katonaság. Ebben is szerencsém volt, mert az egyetem Los Angeles szívében volt. Az első pár hónapban csak az egyetem campusán belül mozogtam, utána pedig felfedeztem a környéket.

Korábban említette, hogy a UCLA-nél töltött időszaka alatt a bírálatokat is el kellett viselnie. Miben más az értékelési rendszer egy amerikai egyetemi csapatnál?

Kint szigorúbbak voltak, és nagyobbak voltak az elvárások. Az akkori edzőm, Steve Alford nem könnyítette meg a dolgomat. Ő is nyomás alá helyezte a csapatot, és ez olyan dolog volt, amihez korábban nem voltam hozzászokva.

Körmenden nagyon komfortos környezetben játszhattam, kedveltek az edzők. A tengerentúlon, ha elrontottam egy-két dolgot, egyből számon kérték rajtam. Néha ötös pozícióban kosárlabdáztam, de alapvetően négyes voltam.

A UCLA Bruins csapata rekordot jelentő 11 alkalommal nyerte meg az egyetemi kosárlabda-bajnokságot (NCAA), ráadásul hétszer zsinórban. Olyan legendás játékosok, mint Kareem Abdul-Jabbar, Reggie Miller vagy Bill Walton játszottak itt korábban. Milyen érzés volt, hogy sokkal többet várnak el öntől, mint bármikor valaha?

Igazából nem voltam felkészülve, hogy egy magas szintű kosárlabda közegben ilyen elvárásokkal kell majd szembesülnöm, bár beszélgettem emberekkel, néztem filmeket, sokan segítettek. Az egyetemi kosárlabda is egy több millió dolláros üzlet, és ez nagy nyomást rakott a csapattársaim mellett rám is. Először inkább a védekezésben kellett megmutatnom, hogy mit tudok, hiszen amikor odakerültem, akkor nem tartoztam a csapat meghatározó játékosai közé. Sok lyuk is volt a játékomban, amiket fejlesztenem kellett. Az első két szezonomban főleg bizonyos szerepköröknek megfelelve kellett játszanom. A védekezés mellett a kis dolgokat kellett elvégeznem a pályán. Nem az volt a dolgom, hogy húsz pontot dobjak meccsenként.

Milyen jellegű nehezségekkel küzdenek azok az európai játékosok, akik tengerentúlra kerülnek?

A fizikalitás megszokása a legnehezebb. Egy spanyol és egy szerb játékos között is nagy különbség van, de az amerikai kosárlabda a játékosok atlétikus képességei miatt más, mint az európaié. Gyorsabb és erősebb a játék, és sokkal több kontakt van. Ehhez nem voltam hozzászokva, és erre nagy hangsúlyt helyeztek odaát.

A kosárlabda intelligencia (kosár IQ) területén az egyetemi bajnokság némileg le van maradva. Nem igazán a taktika a meghatározó, mivel az NBA-re készítenek fel, és ott pedig egy játékos egyéni képességei a meghatározóak, sokszor arra építik fel a játékot.

Foto: Origo.hu/Szabó Gábor

A 2014-es szezonban olyan csapattársai voltak, mint Norman Powell (NBA-bajnok a Raptorssal, jelenleg Portland), vagy Kevon Looney (Golden State). 2016-ban Lonzo Ball (Chicago Bulls), vagy Aaron Holiday (Pacers, Wizards, a Bucks csapatával tavaly bajnokságot nyert Jrue Holiday testvére).

Norman Powell már végzős volt, mikor én elsőévesként odakerültem. Felnéztem rá, ő volt a vezére abban az évben az UCLA csapatának. Aaron Holiday érkezése idején én voltam az idősebb, és egy másfajta csapatdinamika alakult ki. Neki olyan képességei voltak, ami lehetővé tette, hogy a pályán vezérszerepe legyen, de voltak olyan dolgok, amiket viszont én tudtam megmutatni neki. Lonzo Ball érkezése idején harmadéves voltam már. Az ő játékstílusához és tudásához az egész csapatnak új ritmust kellett felvennie, ami sikerült is abban az évben. Ők akkor még nem voltak akkora sztárok, mint most, de a potenciáljuk miatt tisztában voltak az értékeikkel. Ők is órákra jártak az egyetemen, mint mi. Örülök a sikereiknek az NBA-ben, és annak is, hogy csapattársak voltunk.

Kitől leste el a legtöbbet az Amerikában töltött időszaka alatt?

Egy embert nehéz kiemelnem. Négy évig egy edző alatt kosaraztam a UCLA-n, és ott egy idő után már nem tudtak újat tanítani. Nem mondom, hogy nem lehet a korábbi dolgokat magasabb szinten csinálni a pályán, de mindig jobb egy új impulzus. Az egyetem után egy évig a G-League-ben játszottam. Az az év nekem nagyon sokat számított, mert New Yorkban más dolgokat láttak meg a játékomban.

Ott NBA-s edzőkkel és erőnléti edzőkkel dolgozhattam, és megmutatták, hogy nem csak az játékos vagyok, aki négy évig voltam az UCLA-n.

Nem érezte azt, hogy magas emberként beskatulyáznák odaát, és csak védekezésben számítanak önre?

Igen, de azt meg kell jegyezni, hogy sok mindenben fejlődtem az egyetemen, amit máshol nem tudtam volna megtanulni. Azonban valóban gyakran azt éreztem, hogy egy dobozba kerültem, és beskatulyáztak. Három dolgot elvártak tőlem, és mást nagyon nem csinálhattam. Ebben a szituációban nehéz fejlődni, és nehéz élvezni is a kosárlabdát. Azt gondolom, hogy ez fontos ahhoz, hogy valaki motivált tudjon maradni egy ilyen időszakban.

A 210 centiméteres magasságához és a posztjához mérten jól dobja a hárompontosokat, és korábban említette, hogy a távoli dobás az egyik erőssége.

Az egész amerikai történet előtt ez még nem volt része a játékomnak. Itthon magassági fölényem volt, és a szerényebb tudásommal is jól játszottam a hazai U20-as bajnokságban. Amikor az Egyesült Államokba kerültem, akkor ez már nem volt elég. Erősebb és magasabb kosárlabdázók ellen valamit hozzá kellett tennem a játékomhoz, hogy helyem legyen a UCLA csapatában. Ahhoz, hogy a négyes pozícióban tudjak játszani ott, ez kellett hozzá. Nem voltam rossz dobó soha, de erre jobban ráfeküdtem. Az edző, Steve Alford sokat segített, hogy a dobásom még kiforrottabb legyen. Az első két évemben tanultam meg jobban dobni kintről, és ez később még jobban erősödött a játékomban.

Egykori csapattársa, jelenleg a Chicago Bull irányítója, Lonzo Ball sok kritikát kapott az NBA karrierje kezdetén, hogy nem dob elég jól. Az egyetemi évek alatt volt rá példa, hogy legyőzte őt egy dobóedzésen?

Néha előfordult. Az öltőzőben volt egy billiárdasztalunk is, és egyszer billiárdban legyőztem őt. Emlékszem,
hogy Lonzo után napokig nem hagyta abba a rimánkodást, hogy játszunk új meccset. Kivételesen nagy versenyszellemmel bírt, és mindenben nyerni akart. Lonzo egyik erőssége az volt az egyetemi csapatban, hogy tudta, hogyan kell nyerni, illetve mikor kell többet tenni egy adott helyzetben a győzelemért. Ő egy olyan játékos volt, akit inkább a csapattársadnak szerettél tudni, mint az ellenfelednek.

Ki volt a legnehezebb ellenfél az egyetemi évek alatt?

Az Arizona centere, Deandre Ayton és a Kentucky játékosa, Bam Adebayo. Adebayo akkor még centert játszott, és még közel sem volt olyan dinamikus, mint manapság az NBA-ben. Azóta ő már többet vezet labdát, és jobban passzol. Sokat változott az játéka az egyetem óta.

2018 novemberében az NBA-ben szereplő New York Knicks G-ligás fiókcsapatához, a Westchester Knickshez került. A sajtóban több helyen már arról írtak, hogy az NBA ajtaján kopogtat egy magyar kosárlabdázó. Ez akkoriban motiválta, vagy inkább dühítette, mert nagyobb nyomást pakolt önre?

Is-is. Nyilván jó érzés volt, hogy az NBA egyik fiókcsapatához kerülő magyar játékossal foglalkozott a szurkoló és a sajtó. Ez azonban tud rossz hatással is lenni egy kosárlabdázóra. Azt gondolom, hogy törekedni kell arra, hogy az ember megtalálja az egészséges középutat az elvárások és a realitások között. Amikor a UCLA-n végzős voltam, utána következett a játékosbörze, a draft. Szerettem volna az NBA-be menni, és ez egy nagyon erős elvárás lett itthon, hogy menni fogok az amerikai profi ligába.

Szabó Gábor/Origo

A nyári ligákban a csapatok általában azt a néhány játékost favorizálják, akiket megszereztek a drafton, leginkább ők kapnak labdát. Másoknak a dobóhelyzetért is keményen meg kell küzdeniük, agresszíven kell játszaniuk. Önt a 2018-as NBA drafton nem vitte el senki. A Los Angeles Lakers nyári ligás selejtezőjén az utolsó rostán esett ki. Hogyan élte meg ezt játékosként?

Az igazság az, hogy az egész szezonomban így éltem meg ezt a Westchester Knicksnél. Az NBA-ben szereplő csapatoknak megvannak azok a játékosaik, akiket kiválasztanak. Legyen ez draftolt vagy a G-League-s csapaton belül, ő lesz az a játékos, akit figyelemmel kísérnek. Ha te nem tartozol ebbe a körben, akkor nagyon agresszívnek kell lenni, hogy valamit el tudj érni. Ez igaz a Summer League-re és G-League-re egyaránt.

Nem volt ez dühítő számára?

De. Egy szezonban hiába játszottam három jó meccset, 20-25 perc játékidő alatt dobtam a pontokat, aztán mégis leküldtek, és három találkozón újra a padon találtam magam. Nehéz volt így ritmust találni, de az NBA-s klubok erre használják ezeket a csapatokat, hogy a sérült vagy gyengébb játékosaikat újra játékba hozzák vagy fejlesszék őket.

Milyen volt New Yorkban kosárlabdázni? Nagyon más volt, mint Los Angelesben?

Maga a játék más volt, de a hangulat és a körítés nem. Egy egyetemi kosárlabda csapat egy profi NBA-klub fiókcsapatához mérve nagyon más, de a szurkolók és fanatikusok nem sokban különböztek. A G League-ben egy dolgot kellett nagyon jól csinálnod. Kell egy képesség, amit el kell sajátítanod, és ez nekem a dobás volt. A másik út persze az lehet, ha valaki egy Kobe Bryant kaliberű szupersztár, vagy egy kiválóan dobó J.J. Redick, esetleg egy olyan kitűnő védő, mint P.J. Tucker. A Westchesternél azt kellett megmutatnom, hogy jól dobok és keményen tudok védekezni. Los Angelesben alapvetően jobban éreztem magam, mindig jó idő volt, és nagyon csinosak a lányok, főleg a latin-amerikai hölgyek. /nevet/ Négy év után már szinte a második otthonommá vált a város.

Profi karrierjét Japánban a Yokohama B-Corsairs csapatában kezdte el, majd a a Pass lab Yamagata Wyverns csapatához került. A japán játékosok az átlagosnál alacsonyabbak, és kifejezetten csak a dobásra specializálódtak. Rosco Allen szerint emiatt váltani nem nagyon volt szabad védekezésben, mert hatalmas méretbeli különbségek alakulhattak ki. Itt milyen volt a játék minősége a korábbi csapataihoz mérve?

Számomra inkább előny volt, hogy magasabb voltam, mint hátrány. Akkoriban csak két külföldi játszhatott egy csapatban, és ezekre a helyekre általában magas embereket igazoltak. Azt várták el, hogy minél több pontot dobjak. Több Euroligás és volt NBA-kosaras is játszott Japánban, de a korábban említett szabály miatt csak két légiós lehetett fenn csapatonként. A többi játékos japán volt. A G-League színvonalasabb, és több tehetség pattogatott ott. Ott ötből öt játékos azért küzdött, hogy az NBA-ben játszhasson. Egyébként nagyon kedvesek és tisztelettudóak a japán emberek, de nem túl lazák. Azt szoktam mondani, hogy náluk minden olyan mintha harminc évvel előrébb járnánk az időben.

Miért vált meg öntől a Yokohama?

Rosszul kezdtük a szezont, és az edzőt először nem akarták leváltani, mivel egy hároméves szerződést kötöttek velem. Nem voltak rosszak a számaim, de három légiós volt a csapatban, és kettőtől megváltak, köztük voltam én is. Japánban ez eléggé megszokott, hogy a csapatok sokat váltják a légiósokat. Az amerikai edzőtől is pár hónap múlva megváltak. A japánoknál fogalmazódott meg benne az a kérdés, hogy itt próbáljam meg tovább építeni a játékos-karrieremet, vagy magasabb szintekre próbáljak lépni Európában. Döntöttem, és a belga bajnokságban szereplő Spirou már korábban is érdeklődött irántam. Azt gondoltam, hogy jó lehetőség lesz arra, hogy fejlődjek, és lerakjam a névjegyem Európában, mint profi kosaras.

Belgium után pedig következett a Falco KC Szombathely. Azt nyilatkozta nemrégiben, hogy Szombathelyen szeretne húzóemberré válni, és a vezetőség is ebben bízik. Inkább védekezésben vagy támadásban lenne meghatározó játékosa a bajnokcsapatnak?

Mindkettő. Azt gondolom, hogy nem nagyon lehetnek lyukak a játékában annak, aki húzóemberré szeretne válni. Mindenhol oda kell tenned magad, és egy olyan játékosnak kell lenned, akire a csapattársak számíthatnak, akár támadásról vagy védekezésről legyen szó. Nekem ez a célom. Szerencsés helyzetben vagyok, mivel gyerekkorunk óta ismerjük egymást a legtöbb Falco-játékossal. Perl Zolival és Váradi Benivel a Nagy Lajos Gimnáziumban is együtt játszottunk. A középiskolák közötti bajnokságban csapattársak voltunk, majd később az utánpótlás és a felnőtt válogatottban is.

A Falcóban van riválisa a posztján?

Keller Ákos és a horvát Boris Barac is marad, azaz nekünk hármunknak kell megoldani a belső posztokat. Nincs rivalizálás, mivel örülünk annak, ha valaki jól játszik, és ezzel egy kis terhet levesz a csapattársak válláról. Tavaly inkább ötös voltam, most idén négyes poszton vagyok. Kényelmesen érzem magam ebben a szerepkörben.

A magyar válogatottban Rosco Allennel is egy poszton játszik. Nem tart attól, hogy ez válogatottban gondot okozhat majd?

Én négyes-ötös poszton mozgok, Allen négyes és néha hármas poszton játszik. Nem csinálok ebből problémát. Ha én játszom, az nagyon jó. Ha Allen, akkor az is jó. Nekem csak az a lényeg, hogy a magyar válogatott nyerjen. Amikor először jöttem haza a magyar válogatottba játszani, az nagyon más volt számomra, mivel amerikai edzőkhöz voltam szokva. Fiatalabb és tapasztalatlanabb is voltam, és Sztojan Ivkovics más dolgokat preferált a pályán, mint amiket kint vártak el tőlem. Ő nagyon hisz a rendszeralapú kosárlabdázásban, és jól összerakta a nemzeti csapat játékát. Hanga Ádám kivételével nincsenek sztárjátékosok Magyarországon, és ezért is fontos a szisztéma, amiben játszik a csapat. Jó a csapatkémiánk, és egységes gárdát alkotunk.

Mire kell ügyelnie, vagy miben kell jónak lennie manapság egy fiatal kosárlabdázónak, aki a felső poszton játszik?

Mindenben /nevet/. Azt gondolom, hogy az embernek meg kell találni a játékában azt a dolgot, amiben jól tudja érezni magát a pályán, ami az ő erőssége, és azt nem elengedni, hanem folyamatosan fejleszteni. Nyilván emellett dolgozni kell a hibákon is. Bárhol is kosárlabdázik valaki, meg kell tanulnia, hogy mik azok a dolgok, amiket hozzá kell adni a játékához, és mik azok, amiket nem feltétlen kell megtanulni. Egy fiatal játékosnak a fizikai felkészültségére kell nagy hangsúlyt fektetnie, főleg felső posztokon. Na meg mindkét kézzel, jobbról és balról is menjen a horogdobás /nevet/.

A jövő évi kontinenstornán Franciaország, Szlovénia, Németország, Litvánia, Bosznia-Hercegovina csapataival játszanak. Miben bízhat a magyar válogatott?

Ez egy igazi halálcsoport. Kemény ellenfeleket kaptunk. Ide már elengedik a profikat is a tengerentúlról. Azt gondolom, hogy az Eb-ig megpróbálunk minél többet együtt játszani, és a csapatkémiát még jobban fejleszteni. A vb-selejtezőkön kívül lesz egy edzőtábor is, ahol még jobban összecsiszolódhatunk. A csapatvédekezésünket is megpróbáljuk magasabb szintre emelni, és minden bizonnyal mindegyik ellenfelünket ki fogjuk elemezni.

A Falco képes lehet továbbjutni a Benetton Treviso, VF Riga, AEK Athén kvartettből a Bajnokok Ligájában?

Szerintem jók az esélyeink. Jól kezdtük a bajnokságot, de ettől még nem szabad elbízni magunkat. Komoly ellenfelekkel fogunk találkozni, de mi is egy jó csapat vagyunk. Hiszünk egymásban és a csapategységben. A Treviso lehet a legnehezebb ellenfelünk a csoportban.

Elégedett a pályafutásával, vagy vannak még kimondatlan célok a jövőt tekintve? Nem vagyok az a típusú ember, aki megbánja a döntéseit. Nem szoktam visszanézni, és azon bánkódni, hogy másképp kellett volna döntenem. Alapvetően elégedett vagyok, de szeretném elhinni, hogy van még pár eredményes év a karrieremben. A kosárlabda a lényeges, de a döntéseimben nem mondhatnám, hogy csak az anyagi javak motiváltak, hanem sok szempontot figyelembe vettem. Ez az első évem itthon, és egy Bajnokok Ligája csapatban játszhatok Szombathelyen, ami egy nagy dolog. Cél az, hogy valamikor újra külföldön tudjak játszani majd.

Tíz év múlva Golomán a Körmend kezdő négyese. El tudja ezt képzelni?

Tíz év múlva harmincöt éves leszek. Nagyon szeretném, és remélem, hogy a testem is kibírja addig. Körmendi gyerek vagyok, és mindig közel fog állni hozzám a város és a kosárlabda kultúra.

Észrevettem, hogy a csuklóján van egy tetoválás.

Ez a Foo Fighters nevű zenekar My Hero (Az én hősöm) dalának egy sora: „ Watch him as he goes” . Amikor lenézek rá, akkor eszembe jut az én hősöm.

És ki az ön hőse?

Ezt nem árulom el, mert inkább magamnak szeretném megtartani. /nevet/

  •   
HIRDETÉS

66 hozzászólás

66
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
14 Comment threads
52 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
28 Comment authors
Drazsen PetrovicswileyGézukaWSrebornmoldi56 Recent comment authors
Drazsen Petrovics
Olvasó

Érthető és értelmezhető döntés. Gyuri a “sokadik segítség” a szombathelyieknek, a sokat gyalázott Körmendről. (Lásd még vagy ötven meghatározó játékos az elmúlt 35 évből).
Hajrá Körmend!
Hajrá magyar kosárlabda!
Hajrá Golomán György!
Csak az MTE!

Mendez
Olvasó

Milyen ötven?
Szombathelyen csak olyan játékos játszott akinek Pista megengedte, hogy itt játsszon.

Drazsen Petrovics
Olvasó

Pistának semmi köze azokhoz a játékosokhoz, akikre gondolok.Nézd végig a Falco történetét és a Körmendről érkezett játékosokat. Csak az MTE!

Gézuka
Olvasó

Nem mindenki való NBA-be, hiába van tehetsége.

WSreborn
Olvasó

Lenne egy javaslatom szolnoki testvéreim felé. A minket közvetlenül nem érintő cikkekhez ne szóljunk hozzá, főleg ne negatívan.
Sokszor magam is egyik legaktívabb szereplője vagyok a sárdobálásnak, de részemről kezdem unni.
Ez csak egy ötlet, nem az észt osztom mielőtt ezzel jönne valaki CSAK EGY ÖTLET.
üdv

donnarumma
Olvasó

ez elég LIKE VADÁSZ hsz

Madison
Olvasó

A szomorú az az, mennyire nem akart válaszolni a Körmendet és a körmendi mez felhúzását érintő kérdésekre… Nagyon szomorú…
Ettől függetlenül örömmel olvastam a beszélgetést (köszönjük, Origo) hajrá, sok sikert a továbbiakban, remélem, összejön a továbbjutás a BL-ben és a válogatott is profitál az EB előtt abból, hogy a fél csapat együtt játszik!
Szombaton (és holnap) hajrá, Körmend!

SárgaPárna
Olvasó

Csodálkozol?

Madison
Olvasó

Hát semmi háttérinfóm sincs a csapat működéséről, viszont hosszú évek tendenciáit figyelve, azt kell mondanom sajnos, hogy nem… Nem ért meglepetésként… Viszont rettentően lelomboz…

donnarumma
Olvasó

Mindenhol “tsztességes” fizetésért játszanak a játékosok, kivéve a Falconál, mert ott sokért..
Óriási:D…..de ezt sem értem, ha így is lenne, miért fáj másnak? Bízzatok benne, hogy így előbb elfogy;-)…
Fantasztikus lehet ez a NAGY TUDÁS-a falu zsákutcájának utolsó házából, no meg a nagyvárosi panelrengeteg 8.emeletéről-a csapatok költségvetéséről, játékosok fizetéséről!
A pénz nem dob kosarat-a Falco pedig igen.Mostanában szinte mindíg többet, mint az ellenfél.
Ez tény, a többi maszlag.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Anno mindenhol tisztességes fizetésért dolgoztak, kivéve Szolnokon, mert ott sokért.
Keller anno azért volt Szolnokon, mert ott fizettek a legtöbbet. Most nem a sok pénz miatt van ott, hanem a tengerpart miatt

donnarumma
Olvasó

Kellert nemrég a Körmend is meg tudta fizetni..mint ahogy Ti a Sziszit,Kovácsot vagy a Deac Somogyit!

De meg tudta a Szeged Govenst, az Ose Bírót,
Durazit, Krivit Tóth N. a Körmend…
de elmesélheted, hogy mennyivel kerestek Ők mind mind Szhelyen többet, mint előtte vagy utána máshol..Hallgatom

Motoros
Olvasó

Cinegévé lett az új Júdás🐦🐦🐦🐦,
Új sárga neve az árulás😪😪😪😪,
30 ezüst lesz majd a jussa🥈🥈🥈🥈,
A végén sp le is cumizza🍼🍼🍼🍼.

Vesszen a tökfilkóóóó🤡🤡🤡🤡

Motoros🏍️🏍️🏍️🏍️

Zsarkov
Olvasó

Zseniális…, a XXI. századi avantgarde egyik legnagyobbja vagy.., egészen elképesztő, hogy ugyanarról a témáról (szar Falco) mindig új és új műalkotásokat szülsz…, ezt nem lehet tanulni, erre születni kell…, Kassák Lajos is büszke lenne rád!

Vulcano
Olvasó

Szerintem menjetek szobára.

Mendez
Olvasó

Homokos Motoros.
Nem véletlenül kapta a nevét. 🙂

Motoros
Olvasó

Köszi Zsarkov, csak a hozzád hasonló, kellően intellektuális emberek ismerik el a munkásságom😘

wiley
Olvasó

Ez a defektes a rímeket továbbra sem találja… 🤡

Mithridatész
Olvasó

Persze, az ember sajnálja, hogy nem Körmendre jött vissza, de a dupla pénz, az dupla pénz, és Gyuribá bukszája feneketlen.
Lehetett volna ikon Körmenden, de neki más céljai vannak, és ehhez a BL induló falco volt a megoldás. Sajnos ilyen világot élünk…
Összehoz egy jó átlagot a BL-ben, aztán extra pénzért mehet is egy rangos bajnokságba januárban, hisz úgy tudom, hogy a szerződésében olyan záradék van, hogy a BL végéig köteles elviselni magán a sárga mezt, aztán irány külföld!
A falco meg kereshet egy légóst a helyére, mert a használható magyarok már elfogytak.

Szombaton poklot!

MTE!!!

crazybasket
Olvasó

Van ilyen a szerződésében, de nagyon komoly összegért cserében valósulhatna ez meg! Ha így alakul, a Falco sem fog rosszul járni hidd el!
Nekem ezen része a cikknek a legtöbbet mondó, hogy akar-e valaha is körmenden játszani:

“Tíz év múlva Golomán a Körmend kezdő négyese. El tudja ezt képzelni?

Tíz év múlva harmincöt éves leszek. Nagyon szeretném, és remélem, hogy a testem is kibírja addig. Körmendi gyerek vagyok, és mindig közel fog állni hozzám a város és a kosárlabda kultúra.”

Ugye érted amire utalni próbálok?!😀

Mithridatész
Olvasó

“a falco sem fog rosszul járni” – Miért? Számít a bevétel? A pénz végtelen, de extra magyar játékos nagyon kevés! A falco egy az egyben a Szolnok útját járja be úgy látom. “Megveszünk Mindenkit” – molinóval jöttek Körmendre anno a szolnokiak, és az volt a fő örömforrásuk, hogy leigazoltak minden válogatott játékost, plusz extra légiósokat melléjük. Adria liga, egyebek… Aztán egyszer csak azt vették észre, hogy az utánpótlás minősége leromlott, a nézők eltűntek, a fanatizmus szinte teljesen megszűnt, most éled újra, hogy valós versenyhelyzetben vannak. Szombathelyen, bajnokcsapat, csodanagyfalco, bl menetelés, aztán félházas meccsek eddig, 1500 néző a Szolnok elleni csúcsrangadón.… Olvass tovább »

donnarumma
Olvasó

Eddig messze Szombathelyen volt a legtöbb néző…az 1500 az aranyos szám,de sztem Te sem gondoltad komolyan..(gondolom nem fizetnél annyi sört,amennyivel több néző volt?)
De azt jól látod, hogy máshol fél ház volt …még rátok sem volt kíváncsi több ember sem Zalaegerszegen, sem Oroszlányban…
minden fiatalt felvásároltatok,tudod a híres “fiatal programotok” szóval rajtatok a világ szeme, hogy milyen lesz a magyar utánpótlás…

Mithridatész
Olvasó

2977 férőhelyes az aréna.
2221 ember fér el az A,C,H,F,B, B mob,G, C mob, F mob, E mob szektorokban plusz 522 fő az E és D szektorban. ( vendég )
D mob nincs kihúzva. – 234 fő

Szolnokról volt kb 50 fő a vendégben.
A, H, C, F szektorok talán félig voltak, ez mínusz 500 fő.

Ez legjobb esetben is 1700-1800 néző, az egyik legnagyobb rangadón, szombaton. ( nem nagypéntek 🙂 )

Ezeket a számokat elnézve vicces, mikor Gyuribá 3500 nézőt szokott bediktálni a sajtónak.

donnarumma
Olvasó

akkor jössz 300 sörrel?

Mithridatész
Olvasó

Legyen 250, de meccs után, helyben, egyedül kell elfogyasztanod! 🙂

donnarumma
Olvasó

nem magamnak kérném, hanem annak a 250 főnek akit senkinek néztél;-)
pontosan 150.000ft tal készülj holnap az Arénába✌️

Mithridatész
Olvasó

Az arénában??? Darazsak a poszméhek ellen, nekem kicsit ott sok lesz a sárgából! 🙂
Én a szombati Körmend elleni derbire gondoltam!
Vagy azt már számon sem tartjátok?

donnarumma
Olvasó

ott is jó lesz! Minden Falco szurkolónak kezébe nyomsz egy korsóval?😁

Dallas
Olvasó

Az a gond hogy ti klasszikus értelembe vett szúrkolók azt hiszitek ez CSAK rólatok szól,itt Szolnokon lassan 31-33 éve kijárok,ebböl jó ha egy-másfél évig “szurkoltam”,kb Tojásék idején,majdhogynem gyerekként,aztán meguntam a részegen-félig háttal álva ugrálást ,hogy a meccsböl alig láttam valamit,és azóta jó messze vagyok onnan 🙂 .van 2000 néző jut rá 50-100-150 klaszikus értelembe vett szurkoló,de hidd el a maradék 1800-1900 ember ugyan ugy elvan ,semmit nem romlott a hangulat nekem ,söt öszinte leszek nem is hiányzik amikor a saját helyemre ugy “rágtam” be magam,és tessékeltem el az embereket hogy ez amugy bérletes hely,de Szombathelyen is a nézök 90 %… Olvass tovább »

Mendez
Olvasó

Mindkét irományod semmi másra nem épül, mint a ferdítésre. Ez a feneketlen pénz tudom, hogy nagyon szépen cseng a fületeknek, meg van mivel takarózni a vereségek miatt (a bírók mellett ugye), de azért abból a feneketlen pénzből mindössze két légiósra, abból is két kiegészítő szerepet betöltő emberre futotta. Az utánpótlásról szintén óriási mellébeszélés amit leírsz, két Falco-s fiatal is több játékpercet kap, mint a körmenden legtöbbet átlagoló U23-as játékos. És mindezek mellé a 2010-2018 közötti Szolnokot emlegeted, ahol aztán egyetlen egy fiatal játékos sem kapott epizódszerepet sem. A nézőszámon meg lehet vitatkozni napestig, de nyílván a ti szemetek nagyon pontosan… Olvass tovább »

moldi56
Olvasó

Emlékszem Körmendről egyetlen egy játékost akartunk Szolnokra hozni,de nem jött.Ez volt Zsebe 1991-ben.Megsüvegeltük a döntéséért,hű maradt nevelő egyesületéhez.Ezt még Fepu mondhatja el magáról,viszont a többiek…

donnarumma
Olvasó

Vittetek több körmendit..csak nem Körmendről! Persze az nem érdekes hogy Isti pl. miért hozzátok ment, miért nem Körmendre…Csak ez a ronda Golomán, meg Falco…
De tényleg nem értem ezt miért várja el bárki is? Rég nem erről szól a profi sport!

töbi
Olvasó

” Volt, hogy egyedül mentem el kiengedni a gőzt, vagy az ottani barátnőmmel néztünk meg valamilyen helyet”
Lehet csak fogalmazási hiba, de az itthoni barátnő mit szól(t) hozzá?

Dallas
Olvasó

Hogy ki kivel dug,az az ő dolga .)

donnarumma
Olvasó

naaa, az a ki és a kivel dolga!

agyas
Olvasó

Golomán nyilván a pénzért választotta a Falcót. Azzal, hogy egy fasiszta újságban sztárolja magát, elismeri, hogy Körmendre szeretett volna menni, csak valamiért ez nem jött össze.

SárgaPárna
Olvasó

A többi legendához hasonlóan őt és a családját sem becsülte a tébolyult. MIért ment volna oda vissza?

jozsi67
Olvasó

Írd már le, hogy “Golománt elüldözték” . Körmenden az ellenzék embereinek ez egy varázsszó. Híveik el is hiszik majd ezt a marhaságot..

SzhelY
Olvasó

te baromarcu amiröl nincs fogalmad mi a faxérg irsz .ja szolt a gazdád vagy viszkedett a p.csád

SzhelY
Olvasó

arrol regélj ,hogy a szeretett csapatod a város összes sport támogatását megkapja a többi meg le van szarva fotelnyuszi

Mendez
Olvasó

Körmenden a kosárlabdán kívül milyen sportágakat támogat még az önkormányzat?

SzhelY
Olvasó

túrista csapat

Mendez
Olvasó

Nehéz elviselni amikor a turisták bohócot csinálnak a csapatodból igaz?
Nagyon helyes!
A magadfajták miatt érdemes olvasni ezt a fórumot! 😂😂😂

SzhelY
Olvasó

hát inkább minősitti a nagy légiós majd én megmutatom kosárlabdásokat

Vulcano
Olvasó

Ahhoz képest, az SZKKA tavaly újoncként bennmaradt a az első osztályban, a Haladás futsál pedig története során először lett bajnok és BL induló. De örülök, hogy ennyire szíveden viseled a szombathelyi sportot. Vagy arra gondolsz, hogy a Haladás focicsapat korrupt vezetésébe nem öntik bele a város pénzét? Hát ez szörnyű.

SzhelY
Olvasó

saját erőbölment mertamit kaptak az alamizsna

Vulcano
Olvasó

Nyilvánvalóan nagyon képben vagy a szombathelyi ügyekben. Egyébként ha pedig a Haladás támogatás nélkül is bajnok és Bl induló akkor mi is a baj? Meg neked amúgy mi közöd van hozzá, hogy a szombathelyiek milyen sportot támogatnak a pénzükből?

Redbid
Olvasó

Ejj ejj szarospárna nem tudod meghazudtolni magadat, de legalább innen is tudom, hogy nem körmendi vagy, mert annyira vagy tisztában a körmendi dolgokkal mint azon Szombathelyiek akik csak hallanak valamit és kiabálják tovább, de fingjuk nincs a valóságról! Szerencsére manapság már van nyoma a dolgoknak így a hazudozás is könnyebben bizonyítható! Olvasgasd csak: VAOL 2013. 08. 01. 22:00 Horváth Erika “Irány Amerika …….. A 206 centis, tehetséges kosaras jelenleg kéthetes pihenőjét tölti. Ezután nem nevelőegyesületében, a Lami-Véd Körmenddel kezdi a felkészülést, hanem repülőre ül és az Egyesült Államokba utazik. – Eddig a szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumba jártam, az utolsó évfolyamot… Olvass tovább »

Zsarkov
Olvasó

Golomán “$zakmaidönté$” György…, ja, meg Benke “legmaga$abb$zint” $zili… és $omogyi “átba$zomadeacot” Ádi, illetve Keller “nem$zámítapénzc$akatengerpart” Áki

Németh Kristóf
Olvasó

Csak egy kérdés anno a Szolnok 80 legiossal mivel volt jobb?

Zsarkov
Olvasó

Annyival mindenképpen, hogy nem hablatyoltak szakmai döntésről, meg legmagasabb szintekről…, ők pénzért játszottak

crazybasket
Olvasó

$zolnokon szotyiért van a 6 légiós?😏

Zsarkov
Olvasó

Senki nem mondta, tisztességes fizetést kapnak…, aki szakmai döntést hozott, az pl. Filipovity, vagy Hanga…, de Perlt is lehet tisztelni a lokálpatriotizmusáért, Golomán akkor lett volna hiteles, ha Körmendre jön haza, vagy ha már szakmai döntésre hivatkozik, akkor olasz, francia, német, spanyol csapatban kéne lennie…, bár japán 2 után kétségtelenül előrébb lépett

donnarumma
Olvasó

Zsarkov-nem vagy Te olyan buta gyerek!-“,olasz, francia, német, spanyol csapatban kéne lennie”- oda is szeretne menni,de a japán 2.-ből nem tudott!
És valószínű, hogy Körmendről sem tudna, így erre a legnagyobb esélye a Falcoból(a BL miatt) van! Ennél logikusabb szakmai döntést nehéz lenne hozni!

YoWassupFam
Olvasó

Nem tudom , én nem törnék pálcát senki felet csak azért mert a BL-ben akar játszani, hogy megmutassa magát nemzetközileg ezzel esélyt adva a nagyobb fejlődésre valamint , hogy felkeltse az érdeklődést külföldi csapatokban úgy , hogy 10perc helyett mint amit más csapatnál töltene a pályán a BL-ben azt itt megteszik úgy , hogy legalább 20-25p dukál. Akiben van pici ambíció , fejlődési vágy valamint tehetség az igenis kihasználja ezt a lehetőséget. Én is így tennék pedig nem szívem csücske Szombathely de jelenleg ez az országban a legnagyobb ugró deszka mint ami volt Szolnok is annak akiben a felsoroltak megvannak.… Olvass tovább »

Leklibajsza
Olvasó

Ne légy frusztrált… a rájátszásig tudtok még csinálni 13 minialapozást, meg hozhattok még 7. és 8. légióst. Ott már biztos ügyesebbek lesztek.🙂

Zsarkov
Olvasó

Magas a ló, bajusz

Lacataylor
Olvasó

EZ Már nem is ló, hanem Sz@rvas!!!

Lacataylor
Olvasó

Attol, hogy nem nálatok jâtszik, hozhatott szakmai, racionális döntést, ahogy az olaj sz@rvashibákat vétett tavaly,
és az idén is, ellenben ő nem hibázott!!!

jozsi67
Olvasó

Na ja, soha nem játszott Körmenden 2.000 néző előtt. Mert junior játékosként erre nem volt lehetősége. Mindegy, ennyit lehet hazudni. A többség úgyis elhiszi.

Sajka
Olvasó

Józsika!
Lehet neked furcsa, de játszott Golomán a körmendi nagycsapatban is és lehet, hogy akkor éppen 2001 néző volt. 🙂

jozsi67
Olvasó

Mikor játszott ,

Lacataylor
Olvasó

Jozso ne szólj szàm, nem fejed….

red-black01
Olvasó

2012/2013
Körmend – Szolnok 77:87,
Körmend – Jászberény 89:70,
Körmend – Atomerőmű, az 5 meccses rájátszás 4 meccsén is játszott, legtöbb játszott ideje 10 perc, legtöbb dobott pontja 6 pont (3/3)
Játszott idegenben a Kaposvár és a Nyíregyháza (és persze a Paks) ellen is, de ugye az nem hazai 🤣
Összesen 9 meccsen volt nevezve a felnőtt csapatban, talán egy meccsen nem került pályára.
Szívesen! 😉

Praenoricum
Olvasó

Ilyen riportokból minél többet.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Azt hittem, hogy a szakportál vette a fáradtsáhot és készített egy riportot természetesen egy Falco ját3kossal. Nem vette…

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés