Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

„Szeretnék úgy visszatérni Zalaegerszegre, hogy nem csak egy légiós vagyok a sok közül, hanem valaki, akire mindenki emlékszik!”

Louis Hinnant a vészhelyzet elmúltával visszatérne a bajnoki cím tízéves évfordulójának ünneplésére.



:

:

HIRDETÉS

A Zalaegerszeg idén ünnepli a 2010-es sikerszériájának tizedik évfordulóját, így a klub honlapján már több akkori játékossal is készítettek interjút. Ezúttal a gárda akkori irányítója, Louis Hinnant emlékezett vissza a duplázásra.

– Elég jól emlékszem a Magyar Kupa-győzelmünkre, arra is, hogy Chad, Gáspi és Buddy Love (Tóth Ádám) milyen fantasztikusan játszottak a döntőben. Hadd mondjak el egy kis titkot nektek így tíz év távlatából. A döntőben egy kis zúzódással a lábujjamban játszottam. Az Albacomp elleni elődöntőben belerúgtam a palánktartóba, mert nagyon mérges lettem egy játékvezetői ítélet után. Azt hittem, hogy puha lesz, de sajnos nem volt az, haha… nem mertem senkinek szólni, hogy fáj, mert elég hülyének néztek volna, hogy így sérülök meg… Ráadásul egy ilyen fantasztikus csapat tagjaként nem is hagyhattam cserben a társaimat, szóval nem foglalkoztam a fájdalommal, játszottam a döntőben. És milyen jól tettem! Elképesztő volt, hogy mekkora örömet láttam a srácok és a szurkolóink arcán aznap délután és este, a Dísz téren! Emlékszem, hogy Calvin ugrált a fekete Suzukin – elég sok kalandunk volt azzal az autóval… – és jöttek a rendőrök. A szökőkútnál megígértük, hogy májusban ugrálni fogunk benne – és be is tartottuk!

A legendás 6-os számtalan apró ajándékkal távozott Zalaegerszegről. De nem csupán tárgyak lapultak bőröndjében, hanem olyan emlékek is a csapattársakról, melyek örökké tartóak.

– Rengeteg emléket őrzök Egerszegről. Imádtam a Gyémántházat, soha nem felejtem el azt a helyet! És a srácok, a csapattársaim! Közhelynek hangozhat, de mi tényleg imádtuk egymást! Olyanok voltunk, mint a testvérek. Na jó, Kámi és Trepi voltak a nagybácsik. Hagyták, hogy hülyéskedjünk, de azt nem hagyták, hogy bármi bajba kerüljünk és a meccseken mindig nagyon kellett koncentrálnunk, rajtunk tartották a szemüket. Trepi hatalmas mókamester volt, mellette sosem unatkozhatott az ember. Neki sosem volt rossz napja, sosem volt mérges, ilyen csupaszív emberrel nem igazán találkoztam az életben! És Kámi… Ő volt a nagybetűs CSAPATKAPITÁNY. Mindent tudott erről a sportágról és remekül fogta össze a csapatot. Mellette nem lehetett lazsálni! De a pályán kívül is nagyon jó arc volt, sokat voltunk fent nála, kajálni, beszélgetni, pókerezni.

Hinnant volt az, aki 2009 őszén blogjában kitalált egy kihívást a vezetőség számára. Ahány győzelmet elér zsinórban a csapat, annyi felest kell hétről hétre legurítaniuk. Szilágyi Lászlóék egy darabig állták a sarat, ám azt senki sem gondolta, hogy 2010 márciusában már több tálcára is szükség lesz a 22 kupica pálinkához…

– Hú, a pálinka-challenge! Hát az valami elképesztő volt. Én csak poénnak szántam az elején a dolgot, aztán csak jöttek és jöttek a győzelmek… Igazából mi is meglepődtünk kicsit, hogy minden ennyire simán ment, viszont jó móka volt bevonni a vezetőséget a buliba. Emlékszem, hogy egyre többen kellettek, hogy fogyjanak a felesek. Boci (Bodrogi Csaba), Csiszta (Németh István), Buddy (dr. Bárdos László), Sziszi (dr. Szilágyi László), Peti (dr. Kelemen Péter) – a végén már mindenki jött inni, de még úgy sem fogyott kellő mennyiség, mert 22:0-ig meg sem álltunk… Tényleg hihetetlen az egész, és mennyi fantasztikus ember vett még körül. Szalai Doki is ilyen volt, és persze Gazsi, aki a kondikra ügyelt, de jó visszaemlékezni rájuk!

Az irányító a 2014-ben elhunyt közönségkedvenc gyúróról, az aranykezű Polster Péterről is megemlékezett.

– Külön szeretnék visszaemlékezni a világ legviccesebb emberére, akivel valaha találkoztam – Polster Petire. Rengeteget tanultunk tőle Calvinnel a magyar kultúráról.  Peti egy csoda volt! Képzelj el egy 2 méter 13-as pasast, aki motorozik! Amint megláttam bárhol, rögtön elnevettem magam! Annyit viccelődtünk mindig, imádtam! Nagyon szép családja volt, két aranyos fiúval. Ő is bajnok volt a ZTE-vel, csakúgy, mint Boci, a sportigazgató, aki rengeteget segített nekünk.

Szeretnék úgy visszatérni Z-town-ba – ahol mindig is szeretettel fogadtak és a ZTE-család tagjának érezhettem magam, –  hogy nem csak egy légiós vagyok a sok közül, hanem valaki, akire mindenki emlékszik!

Fotó: ztekosar.hu

HIRDETÉS

HIRDETÉS
Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook