Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Szerdán kezdi a Bajnokok Ligája-selejtezőt az Egis Körmend

Konsztantinidesz úgy látja, minden posztra van két olyan kosarasuk, akik a FIBA Europe Cup szintjét biztosan megütik.



:

:

Nagy feladat vár az Egis Körmend csapatára a héten, hiszen holnap megkezdődik a Bajnokok Ligája selejtezője. A csapat vezetőedzőjét Antonisz Konsztantinideszt nem csak a holnap 17 óra 30 perckor kezdődő Levice elleni első mérkőzésről kérdeztük.

Sikerült a nyáron megnyerniük a Mogyórósy Szilárd emléktornát, ami mindig jó jel egy szezon kezdete előtt. Mennyire elégedett a felkészülési időszakkal és az elvégzett munkával, sok csapat küzdött sérülésekkel, és sokan nem tudta teljes kerettel készülni?

Nagyon elégedett vagyok, úgy gondolom amit elterveztünk sikerült véghez vinnünk. Rengeteg kémény munkával töltött nap van a hátunk mögött, de fizikailag is készen állunk és az új játékosokat is sikerült beépítenünk. Az edzőmeccseken persze nem az eredmény a legfontosabb, hat kiváló összecsapást játszottunk a nyáron, melyek segítettek minket a felkészülésben, de azt gondolom emiatt  sem érheti szó a ház elejét.

Szerdán már Malagában lesz a csapatának jelenése a Bajnokok Ligája-selejtezőtornáján. Három mérkőzést kell megnyerniük, hogy bejussanak a csoportkörbe. 

Rendkívül nagy kihívás Európa élmezőnyébe tartozó csapatok ellen öt nap alatt három meccset lejátszani, pláne, hogy Spanyolországba kell utaznunk. Élvezni fogjuk minden percét, ez egy óriási lehetőség a klub számára, de egyelőre csak a Levice elleni mérkőzésre koncentrálunk, reméljük sikerül kivívni a továbbjutást.

Legrosszabb esetben is a FIBA Euro Cupban fog indulni a Körmend. Mennyire elégedett a keret összetételével, így, hogy kettős terhelés vár a csapatra?

Azt gondolom, hogy megfelelő a keretünk mélysége ahhoz, hogy bírjuk a szerda-szombat terhelést a nemzetközi poronddal együtt is. Jelenleg 14 játékosunk van, hiszem, hogy elég jó minőségűek, így nem fog gondot okozni ez. Minden posztra van két olyan kosarasunk, akik megütik azon versenysorozat szintjét, ahol indulunk, ez természetesen nagy öröm és könnyebbség számomra.

A tavalyi szezon elképesztően sikerült, döntőbe jutottak, ott pedig 2-1-re is vezettek a Falco KC ellen, noha kevesen jósolták azt, hogy ennyire szoros finálé lesz. Egy ilyen bajnoki évad után mik az elvárásai a következő idénnyel kapcsolatban?

Történelmi szezonunk volt ez kétségtelen és bár persze fájó, hogy mennyire közel voltunk a bajnoki címhez, büszkék vagyunk arra, amit elértünk. Ez az idény azonban nehezebbnek ígérkezik, sokat erősödtek a csapatok körülöttünk, így nem egyszerű bármilyen konkrét célt is megfogalmazni, persze a rájátszásba jutáson felül. Lépésről lépésre és meccsről meccsre haladunk, reméljük, hogy a munkánk gyümölcse beérik és akkor bizakodva várhatjuk majd a rájátszást.

A selejtező menetrendje:

Szeptember 21. Negyeddöntők:

Heroes Den Bosch – Siauliai
Patrioti Levice – Egis Körmend

Szeptember 23. Elődöntők:

Unicaja – Heroes Den Bosch/Siauliai
Karhu Kauhajoki – Patrioti Levice/Egis Körmend

Szeptember 25. Döntő

12 hozzászólás

12
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
5 Comment threads
7 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
9 Comment authors
Kendeffy BotondSzhelYpirosfSárgaPárnaMivanmivan Recent comment authors
Kendeffy Botond
Olvasó

Különben lesz online közvetítés?

Pbask
Olvasó

https://www.youtube.com/watch?v=PAfR974oAM4, összes selejtező menni fog youtubeon 🙂 Hálisten, azért írtam nézni fogom, mindent bele!

Pbask
Olvasó

Akkor majd legközelebb keresse meg más, mert youtubeból nem érhető el, mert jelenleg rejtett a lejátszási listája a Fibának, ahol található ez a meccs..Látom itt utálkozni kéne.
Egyébként a tippmixpro is adja, nekik a html kódjában vezetett egy rejtett link erre a youtube oldalra, tehát innen fogják átvenni.. Szívesen

Mivanmivan
Olvasó

Hajrá minden magyar csapatnak! Most a Körmendnek kell szorítani!

apafibeni
Olvasó

Eredményes szereplést kívánok a Körmendnek!
Ez most nem a rivalizálásról szól. Minden magyar csapatért szurkolni kell a nemzetközi porondon. Hajrá magyar kosárlabda!

Falcofan03
Olvasó

Sok sikert a Körmendnek! Hajrá magyar kosárlabda!❤️??

Pbask
Olvasó

? ? ??
Nézni fogom.

Captain
Olvasó

Erre miért kell mínuszt nyomni?

Pbask
Olvasó

Körmend utálók, személyemet utálók, vagy akik szerint más csapatnak nyalok, bár az uccsó kettő valamilyen szinten párhuzamba vonható.
A tárház hosszú, de fel sem veszem.

SárgaPárna
Olvasó

Én is nézem , hogy röhögjek.

pirosf
Olvasó

Tükörbe?

SzhelY
Olvasó

te gyökér tudatlan nyugatbarmoló faszfej mit nézel, az anyád picsáját azt nézed te barom

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés