Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Most már szeretne döntőbe jutni a Pécs

Csirke Ferenc azt mondta, szerdán két fáradt csapat fog találkozni, és az fog nyerni, aki jobban dob.



:

:

Tegnap este a Pécsi VSK-Veolia 68-64-re hazai pályán is legyőzte az Egis Körmendet, ezzel 0-2-ről felállva, kiegyenlítette az elődöntős párharcot. Így látta a mérkőzést a két vezetőedző:

Csirke Ferenc, a Pécsi VSK-Veolia vezetőedzője: Gratulálok a csapatnak és a közönségünknek is. Fantasztikus volt ez a hangulat, ennyi ember régen volt a Lauberben meccsen. Nagyon boldog vagyok, hogy nyertünk, ez egy nagyon fontos mérkőzés volt számunkra. Szerdán két fáradt csapat fog találkozni, és az fog nyerni, aki jobban dob. Ma a triplákat mi jobban dobtuk, ezzel tudtunk nyerni. Hat napon belül Körmenden másodszor nyerni az extra kategória lenne, de ha mát itt vagyunk, szeretnénk döntőbe jutni.

Matthias Zollner, az Egis Körmend vezetőedzője: Igazi szoros elődöntős csata volt, amin mindkét fél nyerhetett volna. A hajrában két fontos dobást kihagytunk, ráadásul a triplákat is nagyon rossz százalékban dobtuk a mérkőzés alatt. Szerdán sok mindent eldönthet a dobóforma.

Forrás, fotó: hunbasket.hu

38 hozzászólás

38
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
9 Comment threads
29 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
19 Comment authors
lddmte7GodemperorMarillionSPARTAN Recent comment authors
ldd
Olvasó

Ha behúzzátok sima …
Ha nem blama … rajtatok röhög : az egész ország – Szolnok 50% – Szombathely 3%

mte7
Olvasó

Holnap este elkészül Körmenden a grill csirke…

derryl
Olvasó

Előtte azért kopasszátok meg!

ldd
Olvasó

Szerintem simán behúzzátok ..
Vagy nem …

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Csirke egyébként abban is tanár ,hogy hogyan kell a játékvezetőkre nyomást helyezni…Végig dumálta a meccset lehet ,hogy viccesen hangzik de ez is döntő faktor lehet.

ldd
Olvasó

Akkor a Boxi nem tanár …

red-black01
Olvasó

Kalok, látom csatlakozol szép lassan 🙂

Akkor lett volna igazán balf@sz Zollner, ha nem teszi szóvá az utolsó jelenetet.
Nem ezen múlott, ezt el is mondta, de a fault az fault, ráadásul ez egy igen-igen buta fault volt.
Ha pedig befújják annak, aminek ezt be kell fújni (dobsz és oldalról jössz újra), Budimirnak köszönhetően akár min. ki is egyenlíthettünk volna. Nem azt mondom hogy igen, de akár.

Ezt a képet tanulmányozd 🙂

https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=151607685&t=9023557&openwith=1

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

HÁHÁ igen ezt több féle képpen is lehet értelmezni ,csak nehogy ugy járjatok mint Csorvási mert akkor csúnyán meg lesztek……

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Ettől függetlenül a birózásért eltiltás szokott járni.

red-black01
Olvasó

Hangsúlyozom, nem ezen múlott. Ha akarod, még leírom 10x 🙂 .
Aki akarja és nem kétséges hogy lehet is okot találni, az firkálhatja Zollnert.
Én is tudnék legalább 2-3 dolgot írni, ami nem tetszett, de ez meg az én problémám.
De a szituáció után neki ez volt a “dolga”, hogy felháborodjon.
Az hogy ez kinek mennyire visszás, az ízlés és nézőpont kérdése és fel is lehet fújni. 🙂

Az azért érdekelne és megköszönném ha konkrétan leírnád a “több féle képpen” értelmezést.
Csak úgy versenyen kívül, ahogy mondják 😉

SPARTAN
Olvasó

A kép alapján is abszolút sportszerűtlen…
De mindegy nem csak ezen múlt…

Laposvár
Olvasó

A képen a labda már nincsen kézben, be van dobva. Akkor sportszerűtlen, ha a fault befújásakor a bedobást végző játékos kezében van a laszti (az idő és a labda is holt). A szabálytalanság befújásának pillanatában rögzítsd ki a képet, az a mérvadó, hogy akkor kézben van-e a labda, vagy már repül.

SPARTAN
Olvasó

Uh…inkább nem vitatkozok… van baj

Godemperor
Olvasó

Háááát… 6 pont különbség volt. Ha befújják a sportszerűtlent, abból azért elég nehéz hat pontot összehozni. Vagy úgy gondolod, hogy Csorvási bedobja mindkét büntit, utána meg dobtok egy hármast faulttal együtt? Mindezt 6 mp alatt? Azért én ezt erősen kétlem hogy összejött volna, de most már úgyis mindegy.

red-black01
Olvasó

4 volt az… és ugye mindjárt más.
Még a dupla is elég, ha bemegy a két büntető.
Láttunk már egész hihetetlen befejezéseket ugye? ??
Ennyi idő alatt tavaly egy bizonyos meccsen kétszer fordult az eredmény ?
De tényleg hagyjuk, ne vigyük el ezt az egészet.

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Mátyás Zoltán a meccs után nem ezt nyilatkozta BIRÓZÓTT IGENIS BIRÓZÓTT most bezzeg nem tiltják el a kerti törpét…..

2lee14
Olvasó

Annyira bírozott hogy már rendesen bele is izzadt.

csak_a_pirosfeketék
Olvasó

Érdekes, hogy Csirke mester elfelejtett egy szót is ejteni a felelősségéről, amely Delas sérüléséhez vezetett. Horti hentes módjára játszott, rég nem szabadott volna a pályán tartani. Hozzáteszem, hogy az utána lévő meccseken is ámokfutóként “védekezik”, és sajnos a sporik elnézik neki. Csirke meg csak reklamál, és érdekes mód a körmendi kispad kap technikait. Röhej, amit játékvezetés címszó alatt előadnak. Természetesen tudom, hogy nem a bírók dobják a triplákat, vagy éppenséggel hibázzák el azokat. Ami biztos, hogy Horti (közvetve Csirke) elintézte az egész szezonunkat. Szerdán remélem még a Sz@rt is kipréseljük a Pécsből. Szorosan felzárkóztak a FALCO mögé a legunszimpatikusabb, legtöbbet… Olvass tovább »

Laposvár
Olvasó

Bla bla bla bla bla… 🙂

2lee14
Olvasó

Vagy a Pécs préseli ki belőletek a szart is. Ki tudja. Izgi lesz.

derryl
Olvasó

Büdös akkor tuti lesz!

lizapanna
Olvasó

Bocsáss meg, de ez szánalmas! A játékvezetők ide-oda fújnak, az ugye nem zavart benneteket, hogy az első félidőben dupla annyi faultja volt a Pécsnek, ha jól emlékszem a 2. negyedben 8 percig nem hibázott a kőkeményen védekező Körmend. Hm. Szóval lépjünk már túl ezen a siránkozáson (nem lebecsülve a sérülést), próbáld inkább a saját csapatod és az edző felelősségét keresni. Tudod, mindenki seperjen…

jászberényi_seprű
Olvasó

A technikai vezetőtök megdolgozott keményen azért a tekóért 😀

derryl
Olvasó

Hortin már túl kellene lépni, ugye nem gondolod, hogy egyedül ő intézett el benneteket. Holnap menjetek ki, ahányan csak tudtok, Pista rendeljen el pót-Pünkösdöt, mindenki a csarnokba, sőt, még többen is, és ordítsátok le a pécsiek fejét! Ez a legkevesebb, amit tehettek!

Nem tudom, az m4 közvetíti, vagy megint Felcsút, vagy női foci lesz?

Marillion
Olvasó

Azért ez már így erős megítélés….szerintem van/nak most olyan Körmendiek akiknek muszáj helyetted is szégyenkezni….amit te művelsz az már a józan fanatizmuson régen túl nőtt….Menj ki szerdán a meccsre aztán szurkold be a csapatodat a döntőbe…a szurkolónak ez a dolga…..Ui. Az unszimpátia dobogóra ti is bőven felfértetek főleg az ilyen sportszerűtlen megnyilvánulás miatt….sajnos tisztelet a kivételeknek bőven van ilyen Mte drukker mint te…..de nálunk sem mindenki angyal mielőtt erre esetleg kitérnél….Hajrá Falco….Várjuk az ellenfelet a fináléban….

majerle09
Olvasó

Tudja valaki, hogy melyik online fogadási oldalon lehet erre a meccsre fogadni?
A legtöbbön nincs magyar kosárlabda…

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Kalok Bazsi ebben az illetékes

Gecse J. Márió
Olvasó

1xbet, 22bet, bwin, bet365, librabet, néha pinnacle-n is van a kínálatban, unibeten pedig általában élőben lehet fogadni. 😉

Kalok Kevin
Vendég
Kalok Kevin

Tippmixpro már kidobta 1.22 a Körmend 3.45 a Pécs.Hadnagy Zoli neked is ajánlom a vendéget én mindenképpen azt teszem :D.

majerle09
Olvasó

Érdekes, én az hittem kb 1.50 lesz a Körmend.

Kendeffy Botond
Olvasó

Tegyél rá jó sokat:-))))

mte7
Olvasó

Tedd rá mindened…

Tudodki
Olvasó

Falconak még mindig mélyebb a kerete, de a Pécs nyugodtabb tud lenni, hiszen rajtuk akkora teher nincs. Ha besülnek akkor is felülteljesítettek a szezonban. Én a PVSK-nak szurkolok a két csapat közül, remélem meglepetés születik!

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

A Falkónak valóban jóval mélyebb a kerete, de a meccs szerdán a Körmend ellen lesz, ne felejtsd ! 😉

Tudodki
Olvasó

Elírtam, Körmendre gondoltam. De így, hogy hibáztam, utána néztem jobban, hát nincs mélyebb kerete a Körmendnek a centerük kiesésével. Mindkét csapatnál 7-7 ember játszik kb.
Abban is teljesen igazad van(ahogy én is jól írtam) a leghosszabb rotációval a Falco rendelkezik, akik most még pihentek is eleget a döntőre.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

Normális körülmények között KIZÁRTNAK tartanám, hogy a Pöcs, bocsánat a Pécs (én is elírtam) jusson tovább. Budimir, de főleg Csirics már a senior korosztály, Csirke elvtárs 6-7 embert forgatott az egész szezonban. Egy nehéz szezon végén, a meccsek többségét végigjátszva, rájátszás kemény küzdelmeivel a hátuk mögött, másfél nap(!) “pihenő” után Pécsről Körmendre utazva, az ottani pokolban (Magyarország legjobb szurkolótábora+a 45 fokban izzó csarnok), idegenben, egy fárasztó, egylabdás meccs után… meglepődnék, ha a vasutas csapat úgy dobna, mint pl. tegnap, odahaza. Tehát sima hazait várnék. DE ez a magyar bajni, itt minden előfordulhat…tényleg minden…

majerle09
Olvasó

Nagy hátrány most az a Pécsnek, hogy 30+ fokban kell 4 órát buszozni meccs előtt.
Ja, tudom, légkondi is van, de akkor is…

Leklibajsza
Olvasó

A körmendi csarnokban melegebb lesz mint a buszon

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés