Euroliga
Szenzáció! Idén is Sopronban lesz a Final Four!
Egy év után újra Magyarországra érkeznek a kontinens legjobb csapatai.
:
:
A BB1.hu szerda délelőtti információi szerint eldőlt, hogy 2018 után idén is a soproni Novomatic Aréna ad otthont a női Euroliga Final Fourjának. Mint ismert, tavaly Roberto Iniguez együttese ezüstérmesként zárt.
Az idei négyes döntő (április 12-14.) résztvevői: ZVVZ USK Praha, UMMC Jekatyerinburg, Dinamo Kurszk és Sopron Basket.
Próbáltuk elérni Molnár Balázst, a Sopron Basket menedzserét, nem jártunk sikerrel.
Délelőtti hírünket délután már a FIBA és az MKOSZ hivatalosan is megerősítette.
– A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége örömmel segíti az újabb rendezést – adott hangot örömének Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke. – Külön köszönet a magyar kormánynak, hogy mellénk álltak, s anyagilag is támogatták a női klubkosárlabda európai ünnepét. Magyarországon a sport stratégiai terület, egyre több rangos sporteseményt szerveznek, mert egy vendég- és sportszerető nép vagyunk. Ebbe a sorba kiválóan illeszkedik az európai kosárlabdázás egyik legrangosabb eseménye, a Női Euroliga FinalFour. Biztos vagyok benne, hogy a résztvevők ismét remekül érzik majd magunkat Sopronban, mi a Sopron Baskettel karöltve mindent megteszünk azért, hogy egy emlékezetes, sikeres tornát rendezzünk.

Istenem mekkora siker!! Köszönet mindenkinek aki segített! Hajrá lányok, előre a győzelemért!
Ez hatalmas siker! De jó lenne megnyerni!