Bajnokság
Szekulovics nem a bentmaradásra játszik Szegeden
Fontosnak tartja, hogy jól kezdjék a bajnokságot.

:
:
Szrecsko Szekulovics folytathatja a Szegeden megkezdett munkáját, a Naturtexnél vele képzelik el a jövőt. A kíváló szakember a delmagyar.hu-nak beszélt arról, hogy egy gyors, agresszív kosárlabdát játszó csapatot szeretne kialakítani.
Fontosnak tartom, hogy jól kezdjünk majd, mert nem szeretnék korán hátrányba kerülni, ez mindenképpen kulcsfontosságú lehet a következő idényt illetően. Persze tisztában vagyok vele, hogy ennek eléréséhez sokat kell dolgoznunk. Egy olyan puzzlet kell most kiraknunk, amelyben az októberi rajtra mindenki megtalálja már a helyét
– tette hozzá.
Szerinte több szempontból is más lesz ez az év, mint a tavalyi.
Tavaly mindenhol öt légiós játszott, nálunk pedig négy, sőt, volt, amikor csak három külföldi kosarasra számíthattunk. Aztán ott az U23-as szabály is, amely szintén megkavarja egy kicsit a kártyákat. Abban viszont nincs változás, hogy van pár csapat, amely kiemelkedik a mezőnyből, de az utánuk következő csapatok között nincs nagy különbség. Apróságok dönthetnek majd ezeken a meccseken, ezekből pedig fontos, hogy jól jöjjünk ki. Ennek érdekében mentálisan is kellőképpen fel kell készülnünk a szezonra
– mondta.
A szerb szakember kitért arra is, nem elégedne meg pusztán a bent maradással, hanem szeretne minél előrébb végezni a Szedeákkal: ebben pedig szintén fontos lesz, hogy ne ragadjanak bent a kezdésnél.

Bakker!
Lassan vörös lesz a horizont, és sehol egy filkós cikk! Nem élet ez így!
Gondolom egy Szeged cikk alatt azért filcózol, hogy valaki vissza buckázzon és tudj egy jót vitatkozni…Egészségedre
Hát ennek én sem értem mi értelme volt egy Szedeák cikk alatt,de ha ezzel éli ki frusztrációját,mint ahogy Ricsike szokta BL meccs alatt,egészségére, lesz cikk rólunk ugyis hamarosan valami azt súgja,igy a keleti országrészbeli fanjaink is lenyugodhatnak.
Látom,a színvonal maradt félév után is! Ha nincs filkós cikk,oda hogy írjak? Semmi gond fiúk, egy ország szeret így benneteket
Erre hoznál egy példát? Nem emlékszem, hogy ilyen piti módon,akár egyetlen vitát is provokáltam volna!
Erre semmi szükség!
Mint mindig,most is korrekt vagy,köszönöm neked. 🙂
HAJRÁ VAS!
Egy megyében élünk, minek utáljuk egymást?
Te kis derryl!
Köpj egyet felfelé és állj alá szépen!
Tudod miről beszélek ugye?
Ne akarjál te itt felfelé kilógni.
Sárgapárna szinten vagy de lehet, hogy alulmúlod.
Kommentjeidet olvasva,simán farszíjat húzhatsz a vasi haveroddal! A turhát meghagyom neked,a te kultúrádban fontos szerep jut neki!
Tudod ‘hál istennek,arrafelé is teremnek normális emberek, akik még az iróniát is értik!