Bajnokság
Szekulovics: Ez az egész ilyenkor már tiszta pszichológia
A Falco eddigi egyetlen bajnokcsapatának edzője 3-2-t tippel.
:
:
Tizenegy év után újra vasi döntőt rendeznek a férfi élvonalban. Másodszor a bajnokság történetében. Az elsőt a Falco nyerte, amely az alapszakasz-győzelem után zsebelte be az aranyat. A piros-feketék akkor a hetedik helyről meneteltek nagyot, ám a finálét végül elbukták, 3-1-re.
A sárga-feketék számára egyértelműen ez volt a csúcs eddigi történetük során, akárcsak Szrecsko Szekulovics vezetőedző pályafutásában.
Dragoljub Krivacsevics edző, Fodor Márton, Fodor Gergely és Váradi Kornél után ezúttal a szombathelyiek 2008-as csapatát irányító szerb trénerét szólaltattuk meg.
– Szó szerint igazi csapat voltunk – emlékezett vissza Szekulovics a szombathelyi „aranycsapatra”. – Amikor elkezdtük a bajnokságot, nem számítottunk egyértelmű favoritnak, de közben nagyon jó kémia alakult ki. Jól sikerült a légiós-választásunk, nagyon jól dolgoztunk, jól működtünk együtt, sikerült a formaidőzítés, minden klappolt. Tulajdonképpen az egész szezon során, végig az első helyen álltunk, és aztán a legvégén is a csúcson fejeztük be. Egyébként nehéz volt a döntő, mert a Körmendnek is jó csapata volt. Az elsőt megnyertük, a másodikon egyenlítettek, a harmadik sima hazai volt, és végül 3-1-gyel zártuk le a párharcot. Pedig az utolsó mérkőzésen Doyne kiállítás miatt nem játszott a második félidőben, Csiricsnek pedig hamar négy faultja lett, de szerintem annyira jó csapat voltunk, hogy még ezt is elbírtuk. Akkor már a hazai pálya miatt inkább a körmendieken volt a nagyobb nyomás. Mi végig nagyon stabilak voltunk a szériában mentálisan, tudtuk és elhittük, hogy képesek vagyunk nyerni Körmenden is, örülök, hogy végül sikerült.
Természetesen kíváncsiak voltunk arra is, hogy mit vár Szekulovics az idei finálétól.
– Amióta eljöttem Paksról, azóta is folyamatosan követtem a magyar bajnokság történéseit, azt kell, hogy mondjam, az egész szezon során a két legstabilabb csapat a Körmend és a Falco volt. Talán sokáig a Szolnok volt a legnagyobb favorit, csak aztán közbe jött a rengeteg sérülés, ami nyilván felborított sok mindent. Meglepetés volt az Alba, amely szerintem a várakozásokon alul teljesített, így nagy sansza lett a két vasi csapatnak, hogy megnyerje a bajnokságot. A Falco az utóbbi időben nagyon jó formában van, és ami a legfontosabb, hogy az egész csapat egészséges. A Körmend mellett szól a hazai pálya előnye, viszont negatív előjel náluk Delas sérülése, mert ötös poszton így kicsit gyengébbek lettek, persze láttam, hogy Zollner edző próbálkozik egy más típusú játékkal, alacsony szerkezettel, ami a Pécs ellen szintén jól működött. Biztos, hogy nagyon nehéz lesz, a legfontosabb az első meccs, a körmendi. A rájátszásban mindig az első találkozón, hazai pályán a legnehezebb játszani. Én azt tippelem, hogy 3-2 lesz valakinek, de hogy kinek, azt nem tudom megmondani. Kicsit talán előnyösebb helyzetben van a Falco, mert stabilabb és egy picivel bővebb csapata van.
Ez az egész ilyenkor már tiszta pszichológia, az lesz a döntő, hogy ki tud a legfontosabb meccseken jól játszani. Lehet akár csak egy dobás, ami dönt a legvégéről…
Én a tévében, illetve az interneten keresztül fogom figyelni a mérkőzéseket. Olvasom a BB1-et is, továbbra is ott vagyok a kosárlabdában, csak most fizikálisan nem vagyok jelen.
[totalpoll id=”19324″]
Fotó: Nyugat.hu
Én arra lennék kíváncsi hogy a semleges nézők kinek szurkolnak?
Körmend
Falco, de ez egy kicsit elfogult …