Magyar válogatott
Székely Norbert nem ilyen csoportról álmodott
A szövetségi kapitány szerint azonban mindenkivel feltudjuk venni a versenyt, és azt is elárulta, hogy melyik helyszínnek örülne.

:
:
A BBall1.hu-n s beszámoltunk róla, hogy a magyar női válogatott Törökországgal, Olaszországgal és Szlovéniával került egy csoportba a 2019-es Európa-bajnokságon.
A Bb1.hu elérte a szövetségi kapitányt, aki nem feltétlenül volt boldog.
– Nem álmaink netovábbja ez a sorsolás, de ha az első perctől az utolsóig koncentrálunk, akkor mindegyik csapat ellen jó meccseket játszhatunk
– mondta honlapnak Székely Norbert. El tudtam volna képzelni ennél könnyebb csoportot is, de szerintem mindegyik riválisunkkal fel tudjuk venni a versenyt, aztán majd meglátjuk, hogy ki ellen lesz reális esélyünk a sikerre. Az biztos, hogy a negyedik kalapból a lehető legerősebb ellenfelet kaptuk.
– Nem tudom, hogy mi lehet a realitás. Meg kell ismerni a többi csapatot, át kell nézni a mi keretünket. Jelen pillanatban azt látom, hogy egy homogén csoportba kerültünk, ahol akárki megverheti a másikat. Hiszek benne, hogy az első perctől az utolsóig képesek leszünk koncentrálni – zárta szavait a tréner, aki azt is elárulta, annak örülne a legjobban, ha Nagybecskereken játszana a csapat.
Kiemelt fotó: www.fiba.com

Szólj hozzá!