
:
:
A Szolnoki Olajbányász kétéves szerződést kötött másodedzőjével, Szarvas Gáborral – számolt be róla a klub hivatalos honlapja. Az együttes korábbi saját nevelésű játékosa már harmadik esztendeje dolgozik a klubnál, korábban Dragan Alekszics edzői stábjában dolgozott, emellett az U20-asokat, illetve ebben az évadban a B-csoportos gárda edzéseit irányította. Dragan Alekszics távozását követően Gasper Potocnik első számú segítője lett, s ez a felállás a következő szezonban sem változik.
– Nagyon örülünk annak, hogy Szarvas Gábor újabb két esztendeig klubunk szakmai csapatát erősíti – mondta Csősz Tamás ügyvezető igazgató. – Az Olajbányász iránt elkötelezett, ambiciózus szakemberrel erősödtünk, nagyon fontosnak tartom, hogy Szasza hosszabb távon is nevelőegyesülete mellett döntött!
– Nagy megtiszteltetés, hogy a klub felkért, így egykor a pályán, most pedig a vezetőedző segítőjeként tudok tenni a szolnoki kosárlabdáért – adott hangot örömének Szarvas Gábor.
A fiatal szakemberre Gasper Potocnik első számú segítőjeként számít a következő szezonban is.
Úgy érzem, hogy egy magas színvonalú munkába kezdtünk bele Gasper Potocnik érkezésével. Így emiatt is örülök annak, hogy maradt a vezetőedző, biztos, hogy nagyon sokat tudok fejlődni mellette. Elképesztő a precizitása, az ellenfél feltérképezésében is sok újat tud mutatni. Ez utóbbi különösen nagy lehetőség nekem, mivel az egyik fő feladatom pontosan ez a terület, a scouting lesz. Türelmesen, alázatosan dolgozom tovább, minden nap tanulok, nem titkolom, szeretném egyszer vezetőedzőként is hasznosítani a tudást.
Fotó: olajofficial.hu

Gábor annak a szolnoki generációnak a tagja aki fiatalon kapott lehetőséget A csoportban, szerintem a játékos pályafutását kimaxolta.
Az edzőséget hamar kitanulta (KAPOTT LEHETŐSÉGET), Cziczással együtt kiváló iskolákat járnak, a jövő nagy edzői lehetnek …
Nem ejtenék könnyet érte,de szerintem neki is találnak valamilyen munkát a csapatnál.
Jakab meg out!?