Kosárlabda
Szarvas Gábor: Azt gondolom, hogy ennél azért mi nagyobb tiszteletet érdemlünk
Edzői értékelések a szerdai mérkőzések után.

:
:
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 94-75 (31-17, 20-27, 21-16, 22-15)
Milos Konakov : Először is szeretnék gratulálni a Verasztó családnak, hiszen Verasztó Vendel megszületésével egy újabb taggal bővültek, gratulálok Petinek és a családjának. Lehet kicsit mentálisan ez meg is látszódott a fiúkon, és főleg a második negyedben vesztettünk ritmust, de a 3. negyedtől kezdve már nagoyn szépen játszottunk. Most egy jól megérdemelt szünet következik a fiúknak, majd folytatjuk a munkát! A válogatott játékosoknak sok sikert kívánok, azt gondolom, hogy egy fontos időszak, fázis lesz az elkövetkező.
Sztojan Ivkovics : Gratulálok a Falconak, megérdemelten nyertek. Szoros volt az első félidő, de tudtuk, hogy erősebb csapat Falco, akiknek az elmúlt években mutatott játékához szeretnék gratulálni, remélem sokáig kitart a siker. Jól kezdtük a meccset ,de sajnos voltak olyan időszakok, amikor egyáltalán nem tudtuk a partiban lenni a hazikkal és ekkor tudtak ellépni. Sok eladott labdánk is volt, ami többször ki nem kényszerített hibából jött, ezt javítanunk kell. Vgéül jobbulást kívánok Daninak, akinek az első félidőben ment ki a bokája. Remélem, nem súlyos.
SZTE-Szedeák – Egis Körmend 95-99 (21-25, 31-23, 20-22, 23-29)
Nikola Lazics : Nagyon nehéz valamit mondani… Kilencvenkilenc pontot dobott a Körmend, ez hazai pályán nehezen fér bele, modern kosárlabda ide vagy oda. Védekezés és kommunikáció nélkül nehéz játszani. Vezettünk ugyan több mint tíz ponttal, de ez a mai kosárlabdában tulajdonképpen semmi. Volt, amikor jó ritmusban játszottunk, jól védekeztünk, így volt esélyünk könnyű pontokat szerezni, de később a védekezésünk nem működött. Jó ritmusban játszott a Körmend, és problémánk volt a zóna ellen. Tudom, hogy ez az én felelősségem, vállalom is, nem kérdés. Mindenki azt kérdezi, Lake miért nem játszott – azért, mert a Körmend sokkal gyorsabban játszott. Woolridge bokasérülést szenvedett. Nem jól reagáltunk, így ismét hazai pályán szenvedtünk vereséget, de hangsúlyozom, ez az én felelősségem. Sajnálom, mert fontos mérkőzés volt ez számunkra, rossz szériában vagyunk. Köszönöm a közönség támogatását a mai napon is!
Kocsis Tamás : Nagyon-nagy gratuláció a játékosaimnak, akik három nap alatt tudtak alkalmazkodni a helyzetünkhöz. Igaz, az egész szezonunk ilyen, nem volt újdonság, hogy hiányzik két fontos játékosunk. Nagyon nehéz nyerni Szegeden, a legmagasabb szinten lehet beszélni a játékosaimról. Nagyon örülünk a sikernek, nagyon fontos győzelem volt számunkra. Most van időnk összeszedni magunkat, így nekivághatunk a tavasznak. Mielőbbi jobbulást kívánunk Ryan Woolridge-nak!
Atomerőmű SE – Zalakerámia ZTE KK 90-88 (26-17, 21-24, 26-26, 17-21)
Sebastjan Krasovec : Gratulálok a csapatomnak, fontos győzelem volt a mai. A DEAC elleni vereség után nem voltunk egyszerű helyzetben a csapatban is történtek változások és a kémia sem volt a megfelelő, ezen mindenképpen dolgoznunk kell majd. Boldog vagyok, hogy sikerült győznünk, voltak jó momentumok, de nagy visszaesés is, ezen is javítani kell. Gratulálok a ZTE-nek is, keményen játszottak és extra dobásokat vállaltak, a végére egylabdás meccs lett. Szerencsések vagyunk, hogy ez most összejött, ebből tudunk építkezni a következő öt mérkőzésre. A rájátszásba kerülés a cél.
Matthias Zollner : Két hete vagyok a csapatnál és látom a fejlődést, az előrehaladást. Pakson nem egyszerű játszani, ezt tudtuk. Az első negyedben borzasztóan játszottunk, ami a védekezést illeti, 26 pontot engedtünk a Paksnak. Innen kellett visszaküzdenünk magunkat, a küzdés miatt büszke vagyok a fiúkra. Rövid rotációval tudtunk ma játszani, ráadásul 9 büntetőt hagytunk ki, a Paks pedig 7-et bedobott, itt a plusz két pont.
Kometa Kaposvári KK – Arconic-Alba Fehérvár 92-89 (23-27, 20-15, 23-20, 26-27)
Dalibor Damjanovic : Hatalmas gratuláció a játékosoknak! A ZTE elleni meccs hetében nélkülöztünk játékosokat edzésről, például Remyt is. Nem akarok nagyon belemenni, de ez az oka, hogy hasonló meccseket produkáltunk, mint amilyen a Zalaegerszeg elleni is volt. Az elmúlt két napban nagyon jó csapat ellen kellett készülnünk. Ez jól is sikerült. A játékosok kitartottak a taktika mellett. Nem tudtuk sokáig, hogy Remy játszani fog-e vagy sem, mivel korábban megsérült a válla és nem tudott edzeni. Nagy köszönet neki is, hogy segített nekünk korábban és ma is. A csapatnak is köszönöm, hogy odatették magukat. Külön köszönöm Tahj-nak, hogy követte a tervet és okosan használta a végén a faultját. Gratulálok az Albának is, sok sikert kívánok nekik! Feltehetően azért is tudtunk nyerni, mert szűkebb rotációt kellett használniuk. Két fontos játékosuk hiányzott. Gratulálok nekik a fair playhez is.
Jandro Zubillaga : Gratulálok a Kaposvárnak! Keményen játszottak, megérdemelten nyertek annak ellenére, hogy néha szerencséjük is volt, de ilyen ez a játék. Köszönöm a szurkolóknak, hogy támogattak minket idegenben is. Gratulálok a játékosaimnak is. Büszke vagyok a fiatalokra is, akik nem játszottak eddig sokat, mégis bátran játszottak és támadtak mindvégig. Nehéz helyzetben vagyunk most, de szerencsére sok meccset nyertünk, így jó helyről várhatjuk a rájátszást. Pihenünk és készülünk a bajnokság következő szakaszára, ahol a legjobbunkat fogjuk majd nyújtani. Büszke vagyok a csapatra, hogy együtt harcoltak ma és nem adták fel.
MVM-OSE Lions – NHSZ-Szolnoki Olajbányász 99-81 (30-30, 20-21, 27-16, 22-14)
Váradi Kornél : Először is úgy gondolom, hogy egy nagyon jó ellenfelet győztünk le, gratulálok a játékosaimnak, nagyon büszke vagyok rájuk. Az első félidőben kilenc eladott labdánk volt, amit megbüntetett a Szolnok, és jó ritmusban tudott kosárlabdázni. A második félidőben 30 pontot kaptunk, szigorúbb lett a védekezésünk, és ez megfordult. Nekünk voltak olyan kosaraink, amik nekünk adtak előnyt és megvolt a hitünk a dobásokban. Tényleg nagyon büszke vagyok a srácokra és gratulálok nekik, hatalmas dolgot tettek. Mindemellett az, hogy ez a csapat tényleg mennyire csapat, nem csak a pályán ahogyan harcoltak egymásért, pályán kívül is. Nem hiába ülök itt nem egyedül, ugyanis most, mikor ilyen nehéz idők voltak, az edzői stáb, a vezetőség, sőt játékosok is betegség miatt nem tudtak edzésen részt venni, Georgi volt az, aki tartotta bennünk a lelket, és készítette nagyban a srácokat, hiszen én az utolsó edzésnél tudtam csatlakozni. Ezúton is szeretnék neki nagy köszönetet mondani. Ezért fontos az, hogy itt tényleg úgy, mint egy igazi csapat tud működni a vezetőségtől lefele bárki, és ezen az úton kell mennünk tovább, ahogyan ez itt szokott szólni. Remélem, hogy minél többször ilyen vidám hangulatban fogjuk hallani.
Szarvas Gábor : Azzal szeretném kezdeni a mondanivalómat, hogy szeretnék gratulálni Váradi Kornél kollégámnak a győzelemhez. Szeretnék gratulálni az Ose Lions csapatának, elég kemény, férfias találkozón megérdemelten szerezték meg a győzelmet. Amit elterveztünk, a fizikai mutatók szerint, mégpedig az, hogy limitáljuk az eladott labdáinkat, próbáljunk meg úgy játszani, mint egy csapat, osszuk meg a labdát egymás között, a mérkőzés nagy részében úgy gondolom, hogy jól működött, hiszen támadás oldalon a mérkőzés nagy részében rendben volt minden. Védekezésben rengeteg szerencsétlen szituációnk volt, az én véleményem szerint rengeteg véleményes 3 pontos dobás közbeni faltot kapott a hazai csapat. Nyilván nem szeretném most még ezt elemezni, ezeket a fújásokat, hiszen vissza kell néznem. A másik oldalról mi ezt nem kaptuk meg, gyakorlatilag 9-12 pontról beszélgetünk a befújt és a nem befújt faltokon. Azt gondolom, hogy ennél azért mi nagyobb tiszteletet érdemlünk. Tisztelettel vagyunk a játékvezetők iránt, tisztelettel vagyunk mindig az ellenfelek iránt is, de most elsőre azt kell éreznem, hogy nem kaptuk vissza a tiszteletet mindenkitől. Abszolút nem erre fognám a vereséget, férfias küzdelem volt a pályán, amelyben a hazai csapat abszolút megérdemelten nyerte meg a találkozót, amihez még egyszer gratulálok nekik.
Budapesti Honvéd SE – NKA Universitas Pécs 95-63 (31-19, 15-17, 26-17, 23-10)
Zlatko Jovanovic : Először is szeretnék gratulálni a játékosaimnak a teljesen megérdemelt győzelemhez! Az elmúlt néhány mérkőzésen elég jól játszottunk, aztán Körmenden egy kicsit hiányzott a koncentráció, és fogalmazzunk úgy, hogy ezt a szokásosnál egy kicsit hosszabb megbeszélés követte. Ahogy a mérkőzés előtt is beszéltünk róla, a Pécs fizikailag nagyon erős, mi ehhez a feladathoz felnőttünk, már az első félidőben nagyon jó választ adtunk erre a játékra. Nem szeretek senkit sem kiemelni, de a fiataljaink, Kopácsi és Hajdu nagy lökést adtak a csapatnak, aminek köszönhetően megvolt a ritmusunk, és végig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést. Kevés lepattanót engedtünk nekik és minimalizálni tudtuk a hibák számát. Csapatként sikerült nyerni, mindenkinek megvolt benne a szerepe. Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak, akik ezúttal is végig biztattak minket. Most van egy kis idő a pihenésre is, aztán indulhat a felkészülés a szezon következő szakaszára.
Csirke Ferenc : Gratulálok a Honvédnak a győzelemhez! Persze lehetünk fáradtak, de az nem lehet, hogy 10-12 pontos különbségnél, amikor még nagyon sok van hátra, akkor így elveszíti a fejét egy-két játékos. Ez megengedhetetlen! A Honvéd bedarált minket, nagyon okosan sokat játszottak három magassal, míg nekünk Meleg Gergő egyre jobban hiányzik. Igaz, ez a vereség nem ezen múlt. Jól jön a szünet, elég sok mindenen kell változtatnunk. Úgy látom, hogy támadásban és védekezésben is folyamatosan streetballozunk. Nincs meg az egyéni felelősség, védekezésben mindenki össze-vissza szaladgál, és ugyanez van támadásban, aminek sokszor nincs meg ritmusa. Nagyon bízom benne, hogy ebben a kis szünetben tudunk változtatni, és elindulunk azon az úton, hogy mérkőzéseket nyerjünk.

Szasza!
Hány 20 pont körüli zakót visel még el az arcod? Ami rajtad van is folyamatosan igazgatod!
Szasza!
Ezért a nyilatkozatért igazán kár volt, így is égünk mint a rongy, nem kellene tetőzni az amúgy is nagy bajt.
Mert hogy baj van az nem kérdés, kurva nagy baj.
35 éve vagyok Olaj szurkoló, de ez lehet hogy az igen csúnya 2003-2004-es szezon szintjén lesz, vagy még lejjebb.
Vezetőség! Ébresztő! Mi a faszra vártok?
Edzőcsere és Eads-Thomas-Wiggins kuka.
Azért ne essünk már át a ló túloldalára. 2003-2004-es szezonban a 11.helyen végeztünk 7 győzelemmel és 19 vereséggel. Idén már most van 11 győzelmünk és valószínűleg 13-13-mal, vagy 14-12-vel fogunk végezni a 3-6 hely valamelyikén. Ha a két hazait hozzuk (csak), ami azért nem túl nagy vállalás még ennek a csapatnak sem (Kecskemét, NKA), akkor nem kerülhetünk hátrébb a 6.helynél. Jelenleg továbbra is a 3. helyen állunk. A Honvéd elleni és a tegnapi vereség következtében valószínűleg nem itt fogjuk befejezni a szezont, de azért kezeljük helyén a dolgokat. Valószínűleg kupadöntőt játszunk és a bajnokságban legrosszabb esetben is 6.helyen végzünk. Nem… Olvass tovább »
Éljen!
Szoktam mondani, a gondok nem kicsik
Sajnos sok a képzetlen játékvezető! Igaz ez az első osztályra is, de regionális bajnokságokban nagyon sok a kókler. Kedvencem a Berti aki gyerek meccsen kizavarja a vendég nézőket, Vicc az egész. Mondom ezt hazai nézőként!
Anyuka ne itt szakértsen,az ebéd még sehol….
A fakanalat forgassa,ne a nyelvét….
LOL
Kaja kész. Ha végeztél sárvári Thermál kristály vásárlásával, valamint az ingataniroda is bezárt, szaladj át a vasi metroopilszba a Schneiderhez. Hozzál tőle egy kis Gyulait. Aztán ha végeztetek gyere haza, kész a sóska.
Anyuka úgy írjuk,A sárvári,Thermál, ingatlaniroda, metropolisZ….
A sóskát egye meg maga, úgyis vérszegény, a laborja olyan mint nyári estén az égbolt,tele van csillagozva.
LOL
Te gyerek! Hát én ugyanúgy írtam mint Te! Mi a baj vele? Dehogy vagyok vérszegény! A Berti adott vörösbort, azt iszogatom. Csillag az csak a konyakomon van, meg májfunkciómon. De az nem baj! Ki az a LOL? Az új barátod?
Anyuka, vegye fel a pápaszemèt mert még mindig nem jó….
Talán még újra tudja szerkeszteni,ne égessen már….
A lódoktor 1 pohárkával engedélyezett,nem 1 üveggel…
A konyak meg tabu,mert megint rámászik fejés közben a Józska bácsira, aztán a felesége a Magdi néni megint megtépi mint a múltkor….
LOL
Te gyermek! Én nem égetlek. Miattad ég le a pofámról a bőr! Sokan azt kérdezik, hol nyaraltál. Mindenkinek azt mondom Majorkán. Pedig hát csak kóterben sinylődtél.
Csak egy pohárkával iszom, hiszen tudod. Igaz nem olyan kicsi, de hát ez van, el kell viseljelek Téged.
Jóska bácsira akkor ugrottam rá, amikor apád elment a vásárba, Te meg nem voltál otthon. Hát ha egyikőtök sincs akkor jó az is.
Magditól már nem félek majd jól lekaratéjozom.
A tehenet meg neked kellene fejned, de hát lusta vagy hozzá.
Az a baj kisfiam, hogy nekem sose lesz unokám. Apádat Bazsinak becéztem.
Megvan még az állatorvosi számla?
Az utolsó mondatodat jól gondold át mégegyszer.
Mindennek van határa. És ez a legalja most.
Érdekes! Kisfiam van több nicked is? Nem igazából értem mi a gond? Ó fizeti a lódoktort az alkoholizmusom miatt. Vagy Te mire gondoltál? Legalja az amit Te képviselsz kisfiam! Gyengébbeket szeretni kell nem bántani, kisfiam! Na látod ez a legalja!
Nyugi Milos, meglátjuk majd hogy a bíróságon is ekkora arca lesz-e….
LOL
Kisfiam! A sajátodat fenyegeted? Azt írd már le, hogy ugyan mivel is tudnál feljelenteni? Tényleg gyermek vagy! Mindenkit bírósággal fenyegetsz, aki szerinted gonoszkodik veled!
Tudod, az hogy motoros, nem egy természetes személy. A becsületes polgári neved nem szerepel itt, igaz, már mindenki tudja ki vagy!
Szánalmas ez a folyamatos vergődés. Gyerekes ez a sorozatos rendőrös, bíróságos sztori. Az igazság odaát van, ha érted mire is szeretnék célozni!
Nyugi Anyuka,majd a bíróságon magyarázkodhat….
Sajnos a jogi ismeretei eléggé hiányosak,de majd segíteni fognak rajt….
LOL
Nagy a baj! De komolyan!
Ha Te erre élvezel. Szánalmas egy pali vagy. Nem is találom a szavakat. Szerintem Te beteg vagy nagyon! Jogi ismereteim miatt ne aggódj! Ha úgy működne, ahogy Te szeretnéd, akkor az itt lévők 97% bíróságon csücsülne okoska…..!!!!
Egyre idegesebb anyuka…
LOL
Talán azért magnéziumot még nem kell szednem. Azt nem tudom eldönteni, hogy másokat nézel hülyének, vagy spontán a Te készülékedben van a baj?
De ha jobban érzed magad, akkor gondold azt, hogy remegek.
Tolok egy konyakot az egészségedre! Aztán átszaladok a Jóskához.
A lol húsz éve lejár te fika gyurmász. Mikor lesz neked Gecsemő? Jajj elírtam, csecsemő?
Anyuka már nagyon ideges,
Pulzusa az egekben verdes,
Megmondta neki a lódoktor,
Gyógyszerre piát ne igyon,
Helyett inkább egy kis vizet,
Vagy a Riska tőgyéből a tejet.
LOL
Néha jobb nem beszélni. Szarvashiba.
Több tiszteletet a magyaroknak!
Vicc ez az ember!
Miért is kéne tisztelni a szolnokot? Te jó ég. Ugyan olyan csapat mint a többi.
Ne haragudjatok kedves szolnokiak, de az úszitós bejegyzése után, amit leművel a nyilatkozataiban, egyszerűen rühellem ezt a faszit. Megérkezett edzőként, tiszteli az OSÉ-t, de a bírok a hibásak (utolsó helyezett ellen nyílván 20 ponttal), gáz.
Ha pedig a védekezést nézem, és a meccseket, alul marad az alkesszel szemben. Azért ki a tököm a hibás? meccsenként 12 ponttal többet kaptok vele, a vereségetek is több.
Pedig ott egy Jovanovic, aki jó játékos, csak valahogy a rendszerbe illeszkedés után épp olyan színtelen-szagtalan mint a többiek
“Megérkezett edzőként”
Erről valahogy lemaradtam, de ki más nyilatkozna ilyet…
Aki – hozzá hasonlóan még nem bizonyított semmit – az azért nem, aki meg már bizonyított, az meg azért nem.
ZTE elleni győzelem után mondta.
https://bball1.hu/lubomir-ruzicka-van-mire-alapoznunk-a-jovonk/
Köszi! Ez tényleg kimaradt. Az elmarasztaló hozzászólásoknak köszönhetően adott bele egyre többet? 🙂 Jajj, de gáz!
Most meg bírózik a Szarvas, amikor simán kikaptak. Gyerekek ez már tényleg szánalmas.
A Váradinak sem nagyon jön ki a lépés hosszabb távon edzőként, pedig – ő is – ezer meg egy a Szarvashoz képest minden szempontból. Hozzáállásban biztosan, de szerintem szakmailag is.
Hát nem jön jókor ez a szünet nekünk!
Nem hittem hogy a zte,alab,honvéd,Szeged meccseket 4-0-al lehozzuk.le a kalappal a Csapat előtt!!
Cook-kal mi lesz megy marad? Most van 6 legiosunk
Jobbkor nem is jöhetett volna a szünet…(Tolbert)
Cook nincs már, ahogy Sylla sem.
Lehet Fehérvárra tartanak. 😉
Sylla nemigen az tuti, mert súlyosabb térdsérülést szenvedett az uccsó meccsén!
mióta nincs Sylla nem kaptunk ki . 🙂
Jobbulást neki
A szerb edző alatt átlagban 79,45 pontot kaptunk 7 győzelem és 4 vereség mellett (és ebben benne van a ZTE elleni 115 kapott pont a sok hiányzóval) Szaszával 89,2 pontot kapunk 4 győzelem és 6 vereség mellett. Ezzel nem a szerb edzőt sírom vissza, mert az ő irányítása mellett is sok nézhetetlen meccsünk volt, csak arra utalnék, hogy néhányan azt írják, hogy ezekkel a légiósokkal nem lehet normális védekezést összerakni. Biztos, hogy nem top védők ezek a légiósok, sőt, de ennél sztem hatékonyabb defense lenne elvárható. Két légiós már Szasza alatt érkezett, de aki nyáron részt vett a többi légiós… Olvass tovább »
A szerb edzőt a saját játékosai buktatták volna meg ( így is fúrták őt) ha nem küldjük el. Kedves légiósaink elengedték a szezont , épp csak nem rühellik a klubunkat és van egy olyan sanda gyanúm, hogy megtesznek mindent majd, hogy mielőbb vége legyen az idei szenvedésnek. Pár légiós (ahogy hallani főleg Wiggins,Eads,Thomas trio) eléggé szívre vette az Alba meccs után történteket.. Nincsenek hozzászokva, hogy ha magadra veszed a címerünket akkor hajtani kell na:). Eddig is klikkesedés, nulla kohézió volt csapaton belül, ez csak rá tett egy lapáttal. Ez nem csapat. Ez olyan mint ha a Kun Bélán a grundról… Olvass tovább »
Hát, Csirke is akárhol volt, van az utóbbi években, mindig ugyanazokat mondja, ki hiányzik, streetballozunk, nem értem és dolgozunk rajta. Azt hittem, ő az edző, de ő nem érti soha, miért ilyenek a csapatai..
Nem tisztem a Csirkét védeni, de ugye nemrég vette át a Pécsi csapatot, ami év közben nem túl hálás feladat (csapat kialakításában sem vett részt gondolom) és fontos játékosuk sérült.
Nekem se tisztem és nem is védem, mindenki láthatta hogy mire megy egy olyan csapattal amit ő alakított ki. 0-7-el kezdett Pakson.
Ennyit Csirkéről.
Én nem állítottam, hogy egy Popovich lenne, de jelenleg őt hibáztatni szerintem nem fair. Pakson? Nem tudjuk, mennyire volt beleszólása. És nála többre tartott edzőknek is akad pocsék szezonjuk.
Nem mindenkinek van pedagógia érzéke ettől függetlenül Feri szakmailag toppon van szerintem.
A jó edző ott kezdődik, ha van tökéletes pedagógia érzéke.
Lehetsz te sztáredző, ha a játékosaid semmibe vesznek, és megakarnak buktatni.
Ez oké, csak mindenhol ugyanazt nem érti, akkor hol a hiba?
“ennél nagyobb tiszteletet érdemlünk”, “megérkeztem, mint edző” és a többi…, ha nem a szeretett klubunkat égetné, jókat nevethetnénk ezeken…, de így sajnos rajtunk nevet mindenki! Pór, Szarvas, Mándoki OUT!
Mándoki gyereket mit bántod? 😀 miről tehet csóró?:D mit kéne neki csinálnia?
Kisebb arc, több szerénység, nagyobb alázat…, de igazából a kvalitás az, amiből egy grammnyi sincs neki…, egy normális klubban, se Pór, se Szarvas, se Mándoki nem lehetne ott ahol van, csak nálunk, ahol a kontraszelekció helyez embereket bizonyos posztokra…, egyedül Csősz az, akinek van olyan szakmai reputációja ami alkalmassá teszi a klub gazdasági vezetésére, a többiek csak “szépek”, de nem “okosak”
Sajnos ez az egész országra érvényes, nem csak a városotokra, de legfőképp nem csak a sportra. Régen “helyezkedésnek” hívták ezt a borzalmas jelenséget.
Szarvas!!!
Te szarházi,pökhendi kis bohóc köcsög!!!
Takarodj már el,és vidd magaddal Mándokit is a faszba!!!!
Magas ez nektek, ketten nem tesztek ki egyet!!!
Közel 20pontos zakót a tök utolsótol te a bírókkal magyarázod???
Takarodj a klub közeléből is!!!!!
Na ja, Mándoki a segédedző, ugye? Elég nagyarcúnak tűnik a gyerek, ez vmi helyi szokás lehet…:)
Mándoki vagy 10 évvel ezelőtt itt volt az első csapatnál,de nem fért még a kispad közelébe sem.Elment Jászberénybe,hogy onnan hogy került vissza rejtély.Miközben olyan köztiszteletben álló volt játékosok nem kaptak a klubnál feladatot mint Cziczás Laci.Lacit annyira megsértették,hogy nincs az az isten hogy ő ide visszajöjjön.Neki jó a női vonal.
Már bocs, h ezt mondom, de nekem elég sunyi, alamuszi feje van…