- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Szarvas Gábor: az a célom, hogy én legyek a következő edző, aki A-divízióba vezeti a fiúutánpótlást

Másfajta szemléletet szeretne meghonosítani.

November elején jelentette be az MKOSZ, hogy Szarvas Gábor veszi át az U18-as válogatott irányítását. A tréner, aki a hétvégén már el is kezdi a munkát a korosztállyal, ambiciózusan, határozott célkitűzéssel vág neki a munkának – derül ki az utanpotlassport.hu-nak adott nyilatkozatából.

„Természetesen én is figyelemmel követtem a nyári, összességében sikertelenül végződő Eb-ket, bár akkor még eszembe se jutott, hogy néhány hónap múlva én vehetem át az U18-as válogatottat – mondta az újonnan kinevezett vezetőedző. – A helyezéseket látva nem alkottunk maradandót, nyilvánvalóan ilyenkor sokan szeretnek közhelyeket puffogtatni, hogy a fizikális lemaradás a legfőbb problémánk. Ugyanakkor ez korántsem újkeletű, hanem már több évtizede fennáll ez a helyzet. Az Eb-ken rendre szembesülünk a valósággal, azonban radikális előrelépés eddig nem történt. Bízom benne, hogy a klubokban realizálták, az érdemi fizikai munkát nekik kell elvégezni a fiatalokkal. Remélem, hogy az akadémiákon mind a kosárlabda-, mind az erőnléti edzők nagyobb hangsúlyt fektetnek erre a területre, és sikerül végre új szemléletet meghonosítani, minek köszönhetően jövőre már más mentalitással, sikerre éhes harcos gladiátorokként vághatunk neki az Európa-bajnokságnak.”

Nagyon örülök neki, hogy Pór Péter csatlakozott a stábhoz, hiszen a személyében a felnőttválogatott edzői teamjének egyik alappilléréről beszélhetünk. Taktikailag szeretnénk azt a struktúrát képviselni, amit a felnőttek is játszanak. A jelenléte remek átmenetet képez az U18-as és nagyválogatott között. Ráadásul hét évvel ezelőtt az U20-asok éppen Pór Péter irányításával jutottak fel az A-divízióba, ezzel mostanáig az utolsó magyar utánpótlás-válogatottként szerepeltek az elitben. Az a célom, hogy én legyek a következő edző, aki A-divízióba vezeti a fiúutánpótlást

– tette hozzá a fiatal szakember.

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Már elkövetett egy szarvas hibát(ez de gyenge volt) de mindenkinek jár második esély….
    Ferenc Cs. hozzá képest egy műveletlen,meggondolatlan fajankó, abból mégsem lett kihozva ennyi…
    Szarvas legyen sikeres, neveljen jó játékosokat, akikre büszke lehet az egész ország-de ha lehet ne szájkaratéval hanem tettekkel! Az eredményesség meg úgyis eldönt mindent.

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK