Connect with us
Hirdetés

Utánpótlás

Szárnyal a Mercedes KA U16-os fiú csapata, jövő héten jön az országos döntő

Az anyagi és a szakmai háttér adott, nyugodt körülmények között dolgoznak.



:

:

A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia évről-évre fejlődik mind infrastrukturálisan, mind az eredményeket illetően, és ezt a folyamatot a pandémiás időszak sem akadályozta meg. Jól igazolja ezt az Akadémia U16-os fiú csapata, amely a kiemelt bajnokság országos döntőjébe jutott.

A csapat edzőjével, Lakosa Zsolttal beszélgettünk:

„Az Akadémiánk fiú U16-os A gárdája a kiemelt bajnokság második helyén végzett, ezzel kiérdemeltük, hogy az országos döntőbe jussunk – mesélte a büszke edző. – A magyar fiú kadett bajnokságban a régiós csapatokkal együtt több mint száz együttes szerepel. A selejtezőkkel együtt 25 mérkőzést játszottunk, és ezek közül csupán négy alkalommal szenvedtünk vereséget. Ennek köszönhetően végeztünk a Vasas Akadémia mögött a második pozícióban, és a fővárosiak mindössze egy ponttal előztek meg bennünket.”

Lakosa Zsolt nagyon jól ismeri a fiataljait, vannak olyan kosarasai, akiket már óvodás koruk óta edz: „Az U16-os csapatunk tagjainak felét már az U11-ben is edzettem, és azóta folyamatosan ezt az évfolyamot viszem. Megjártam velük az U12-es és az U14-es korosztály küzdelmeit is, most pedig az U16-ban vitézkedünk. Sőt, vannak olyan játékosok is a csapatunkban, akikkel már óvodás korukban is foglalkoztam, szóval már tíz éve ismerem őket. Ez a folyamatosság is hozzájárul a sikerünkhöz.”

Ahhoz a sikerhez, aminek az értékét növeli, hogy a csapat dolgát sérülések is akadályozták. „Nagyon erős ez a korosztály.A célunk a szezon kezdetekor a nyolcba jutás volt, és ez akkor sem változott, amikor térdsérülés miatt két válogatott játékosunk kiesett az idény elején. Nem sok csapat viselné el a döntősök közül, ha két embere hiányozna a kezdő ötöséből, de ezt áthidaltuk, és büszke vagyok a srácok teljesítményére” – mutatott rá a tréner.

Az U16-os korosztály országos döntőjére május 12-én kerül sor. A vírushelyzet miatt zárt kapuk mögött rendezik meg az eseményt, melynek menetrendje a felnőtteknél is tapasztalható Magyar Kupa lebonyolításához lesz hasonló, ám a négynapos torna helyett rövidített lesz a rendezvény.

„Kár, hogy így alakult, mert a gyerekeknek mindig maradandó élmény egy igazi négynapos finálén való részvétel – folytatta Lakosa Zsolt. – A cél természetesen a bajnoki cím, de előre megjósolhatatlan a végeredmény. Mindenkit le tudunk győzni, de nagyon kiegyensúlyozott a mezőny, az eddigiek során is több körbeverés volt. Az egyenes kiesés miatt nagyon izgalmas torna vár ránk, már gőzerővel készülünk a megmérettetésre.”

A vezetőedző arról is mesélt, hogy ezek a sikerek mit jelentenek a Mercedes Akadámiának.

„Fiú porondon az U18 és U16 is bejutott a legjobb nyolcba, illetve az U14 is közel járt ehhez, emellett a lányok is nagyszerű eredményeket értek el az elmúlt időszakban. Ezek szép sikerek, amelyek igazolják, hogy milyen jó munka folyik az Akadémiánkon. A legfontosabb az, hogy minél több játékost adjunk a korosztályos válogatottaknak és idővel a felnőtt csapatoknak. Ez az utánpótlásnevelésünk fő célja, és úgy gondolom, ezen a téren sem szégyenkezhetünk. Mindez köszönhető annak, hogy a gyerekek hozzáállása mintaszerű. Mindig plusz munkát vállalnak, lelkesen járnak a foglalkozásokra. Szerencsére minimális volt a megbetegedés a keretben, mindannyian átvészeltük a pandémiás időszakot, az Akadémián szinte buborékrendszerben éltünk a lezárás során. A három pálya optimális lehetőséget nyújtott a munkához. Az anyagi és a szakmai háttér adott, nyugodt körülmények között dolgozunk, és ennek meg is van az eredménye” – zárta gondolatait Lakosa Zsolt.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés