Bajnokság
Számottevő változások a DEAC szakmai stábjában
Milos Borisovot minimum két hónapra elveszítették a debreceniek.

:
:
Jelentős átalakulásról számolt be a DEAC játékosainak a hétfő reggeli edzés előtt Becsky István szakosztályvezető. Bejelentése elsősorban az edzői stáb összetételét érintette, de a játékoskerettel kapcsolatban is közölt fejleményeket.
Kovács Adrián munkáját a másodedző pozíciójában Justinas Spokas helyett Andjelko Mandics segíti a továbbiakban. A 43 éves szerb tréner egyáltalán nem ismeretlen a hazai kosárlabdabarátok számára, hiszen tavaly novemberig a Szedeák együttesét irányította.
Ugyancsak a kispadra érkezik Lekli József, aki játékosként több A-csoportos alakulatban is megfordult, edzőként pedig a Vasasnál, illetve Nyíregyházán dolgozott.
Berényi Sándor és Kádár Tamás maradnak a klubnál, de feladatkörük jelentősen csökken a felnőtt csapat életében. Előbbi innentől elsősorban akadémiai feladataira és az U16-os válogatottra koncentrál, utóbbi pedig a B-csoportban szereplő fiatalokat igyekszik legjobb tudása szerint felkészíteni.
Ami a játékoskeretet illeti, a montenegrói húzóember, Milos Borisov gerincproblémái miatt minimum két hónapot kényszerül kihagyni, őt a legkedvezőbb forgatókönyv szerint is csak áprilisban láthatjuk a pályán. Pótlásáról egyelőre nem döntött a vezetőség – írta a deacbasket.hu.

Rátonyi Tamással mi van? Ő nem lenne megoldás? Emlékeim szerint nem rossz edző…, ráadásul, magyar, debreceni, ismeri a viszonyokat
úgy emlékszem, Ő nem ebben a “csapatban” játszott…
Őt az előző balsikerű történésekért teszik felelőssé…
Így nem tudjátok meg milyen edző is valójában, mert mindig valaki irányítja.
Amikor nyáron olvastam róla, egy üde, új színfoltnak gondoltam Mo. on. Olyan embernek tűnt-tűnik, aki ezt akarta csinálni, sokat tanult érte jó pedigrét szerzett. Nem “kényszer edző”.
Kíváncsi vagyok kap e bizalmat valahol, hagyják e dolgozni, kiderül e róla valaha, hogy mi az elképzelése?
Mindenesetre, én az ő helyében nem játszanék ilyen béna szerepet, amit ráosztottak. Most veszíti el a jövőjét.
Ez elég mulatságosra sikeredett…
Nem jönnek az eredmények, tehát elküldjük a másodedzőt…
Gondolom, ha ezután sem javul a helyzet, akkor kezdhet csomagolni a masszőr, a jegypénztáros és a takarítónő is.
Debrecenben megtörtént már, hogy a csapat rossz szerepléséért a másod edzőt rúgták ki, a vezető edző meg maradt…
(Pipi kontra Nagy)
Ezt az edzői stábot…. vak vezet világtalant.
CSIRKE FERIT DEBRECENBE PLUSZ BORISOVOT PÓTOLNI. ENNYI LENNE A SIKER KULCSA.
Közöm nincs hozzá, de ez már valóban kabaré!
Sajnos erről már tavaly is hallani lehetett, hogy Borisovnak komoly bajok vannak a hátával. Akármilyen jó játékos is egészségesen, nem lett volna szabad megtartani, mert tudhatták, hogy egy időzített bomba… Sajnálom nagyon, mert tényleg a legjobb játékosa a DEAC-nak de úgy gondolom ez is vezetőségi hiba volt, hogy meghosszabbították, csak úgy mint az edzőkérdés!
Csatlakozom az előttem szólókhoz, hogy ha ennyi pénz van és ilyen keretet össze tudnak hozni, akkor miért nem voltak hajlandóak egy jó edzőt megszerezni nyáron!
Nem hosszabbítás volt, neki eleve 2 éves szerződése volt, azaz van.
Akármilyen időzített bomba, ő a legmegbízhatóbb játékos a csapatban, nagyon sok meccset köszönhetünk neki.
Akkor én kérek elnézést, a szerződés részleteivel nem voltam tisztában!
Azt hittem a vicclapot nyitottam meg. Rajtunk röhög most már mindenki. Ekkora szakmai stáb a világon nincs.
Borisov nélkül a top 10 sem garantált.
Van pénz bőven, telne normális edzőre és Borisov pótlására is.
Számolj utána, kevesebben lettek.
Milos nagyon fog hiányozni.
Ketten jönnek, de érdemben csak a litván ment.
Olvasd el még egyszer, és számolj.
– ha nem pótoljuk minőségi játékossal, akkor no Boris, no play-off… amúgy mi történt vele?
– az edző bát ügyesen parkolópályára tették
– Lekli-Mandics páros sem gyütt, sem külön-külön nem lkotott eddig maradandót
– hazai rendezésű kupa –> kuka
reméljük, hogy a változások (Boris kiesése nem ide tartozik) fazont szabnak a csapatnak…
-lepény hal-
Hajrá DEAC!
Pistike menedzserjátékot játszik…
-Big Brother jó sok pénzt adott, költsük el gyerekek!
-Sanyi jó cucika voltál eddig, de nem mentünk veled sokra, legyél szakmai igazgató, meg az elnökségben elintézem, hogy legyél az U16 szövetségi edző!
-Slomó te leszel a vezető edző, Sanyira hallgass, meg hozunk melléd valami litvánt, nyugi van itt pénz bőven, megoldunk mindent!
-Sanyi te most “koncentrálj az egyéb feladataidra”, Kádár te edzegess a B-vel, te litván csoda edzö meg menjél a dolgodra!
-Mandics jöjjön, mindenhol megbukott a szerb-magyar-román fiú, hátha majd nálunk csinál valami csodát!
-Lekly fiam téged is beírunk a TAO-ba, kapsz egy öltönyt te is! Értessz te egyáltalán valamihez is?
DEAC 2020
Szépen felépített koreográfia. A jövő hét újabb nagy bejelentése:
“Közös megegyezéssel Kovács Adriánt felmentettük az edzői pozíciójából, további feladatait az utánpótlásban képzeljük el
Helyét Mandics-Lekli edzőpáros veszi át.”
De véleményem szerint ez sem lesz megoldás, mind addig amíg komoly szerkezeti problémák vannak a csapatnál.
Na ez jó hír, hogy Kovács marad, pénteken kell a győzelem ???
Edzőkérdésben megint nesze semmi fogd meg jól!
Miért nem lehet teljesen félreállítani ezt az Adriánt???
És hozni kellett volna egy meghatározó edzőt aki az edzéseket vezeti,taktikát dolgoz ki és meccsel.Mellette meg majdnem mindegy ki a másodedző.
Itt meg megint minimum 3 edző lesz….
Arnwood meccseket játszik Amerikában.Hát azért ez is pikáns.
Borisovnak gyakorlatilag vége az idény.Persze itt sem látunk tisztán,hogy mi is történt?
Ekkora pénzügyi támogatással ekkora bukót ami itt lesz….
Te vagy a magyar Gregg Popovich?
Annyira profin tudsz mindent hogy csodálom hogy nem Armwooddal dolgozol a Gleagueben…. mit szeretnél egy sérülésen tisztán látni?
Leleteket nem kéred el? Menjél azt szurkoljal a Berènynek vagy az olajnak az közel van…
Nagyon kedves hangvételű beírás…
Amilyen a mosdó, olyan a törölköző.
Ledon Green hivatásos DEAC-károgó, neki minden x.ar, ami a csapattal történik.
Ha nyerünk, nincs komment – de ha veszítünk, indul a negatív komment-cunami.
Nem értem mi a baj velem? Én kitartok amellett az álláspontom mellett amit már tavaly is mondtam,hogy Berényi alkalmatlan ilyen magas szintű versenysportban edzőnek! Majd lemond de marad és lesz a Kovács Adrián aki még alkalmatlanabb,mert 1x-űen nincs ilyen magas szinthez rutinja. Ez folyamatosan beigazolódik. Most hoznak egy döntést,de sajnos nem jó ,mert ezzel a gondok nincsenek megoldva. Én azt szeretném már évek óta,ha ez a csapat ezzel a pénzügyi háttérrel és játékosanyaggal jól szerepelne. Erre lenne is esély egy karizmatikus tapasztalt edzővel!!! De amig a fő probléma nincs megoldva NEM LEHET MAGAS SZINTEN SZEREPELNI ebben a bajnokságban. Lehet engem… Olvass tovább »
Valóban versenysport, itt nyerni kell.
Ki lenne az a rutinos és karizmatikus edző, akit elfogadnál?
A szezon értékelésével én megvárnám az MK Döntőt, és a bajnokság végét.
Hajrá DEAC!
Vaino, ilyen kommentelőt ismerünk Oroszlányban is, ugye kedves MásikVégbéltFújdMeg.
Az a gáz hogy szerintem egyre jobban igaza van arrol,amit ir,ugy hiszem nem csak számomra.(Nem Boris sérülésére gondolok,ez benne lehet a pakliban.)
De hogy valaki a többször bukott Mandicsot kéri meg erre a poziciora,az vagy balfasz(pardon) vagy van valami susmus. Ha ennyire ragaszkodnak Adriánhoz,akkor akár lehetett volna Csirke is,akitől szó szoros értelmében eltanulhatott volna sok mindent. Vagy egy Cizmictől,utobbi időkben másodedzősködött. Érted,ugye?
Csirke Feri, te vagy az? 🙂
Csak sokra tartom edzői kvalifitásait. Mivel két csapat közt jó viszony van, drukkolok előrelépjetek szakmai fronton.
Adom
Akkor egy kérdés:Tisztán látunk Arnwooddal kapcsolatban? Miért is akart elmenni? Miért is engedték el egyből? És ha sérült volt ahogy nálunk az volt,akkor hogyan játszik azóta is folyamatosan?
Borisovot pedig a legjobb legprofibb játékosnak tartom a csapatban és nagyon sajnálom,hogy sérült.
De ha emlékszel a Sopron elleni beharangozóban 1 szó nem hangzott el a sérüléséről,pedig ha valaki 2 hónapra kiesik akkor az egy komolyabb sérülés lehet.
Jah és a meccs után sem tudtunk meg semmit sem,hogy miért nem játszott…
Most már tudjuk,hogy sérült.Sajnálatos!
Költői kérdés: vajon miért nem szokták a csapatok közzétenni a mérkőzés előtt, hogy ki a sérült; és hogy mennyire komoly a sérülése?
Az új igazolások is sok esetben a bemelegítéskor kerülnek bejelentésre.
Armwood külön történet, ő már nem az a játékos volt, aki 2 éve extrákat játszott.
Azért csak megérkezett ide is egy szerb tréner. 🙂 Kovács Adrián kiskorúsítva lett, Mandics lett a háttérben az edző.
Boriszov nélkül a nyolc nem igazán lesz meg…
Ilyen edzőteammel sem,Milos hiányában meg pláne aki azért dobott 20 pontokat.
Így Szolnok azert konnyen veheti az MK első akadályát szerintem.
Hol van az még !!! Nem lehet azt látni előre pontosan, hogy több, mint két hónap múlva milyen erősségű csapat lesz akár a Debrecen, akár az Olajbányász.
Ha ez a felállás marad,Milos nem játszik,itt a február lassan,hidd el hogy datálható.
Szegen Kovacsbol akkora bohocot csinalnak amekkorat csak lehet.. azt nem ertem hogy o hogyan viseli meg mindig ezt…
Tehát Lekli és Mandics fogja irányitani Kovácsot…
Elég nagy urambátyám viszony körvonaalodzik ki ismeretlenül is,Deaccal semmi bajom,de ha van,hinto,paripa,fegyver nem ártana valaki aki kezeli a lovakat.
Pontosan.
Vicc…
Mandics másodedző es segitője Adrián mellett?
Vak vezet világtalant esete.
Fun effect
Hát erre miért kaptam minuszt?
Adriánt láttuk,Mandics pedig még hol nem égett eddig be a tudásával?
Csak kérdezem