Kosárlabda
Supola Zoltánnak az internetes applikációk is segítik a napi tréningjeit
A Sopron bedobója igyekszik bepótolni a lemaradását az olvasás terén.

:
:
A Sopron KC kosarasa, Supola Zoltán szerint azért fájó, hogy idő előtt véget ért a bajnokság, mert a csapat egyértelműen felívelő szakaszban volt – mondta a sopronitema.hu-nak.
Nyilván senkinek sem jó ez a szituáció, épp a bajnokság legizgalmasabb időszaka maradt el. Nekünk, élsportolóknak azonban ebben a helyzetben is meg kell őrizni a jó formánkat. Kaptunk programot az edzői stábtól, ezt igyekszem maximálisan betartani, és igénylem is a napi mozgást. Nemcsak fizikai gyakorlatokat végzek, labdával is szoktam gyakorolni annyit, amennyi lehetséges. Igyekszem fejleszteni, formában tartani magam, fontos a labdavezetés, kosárra dobás ebben a helyzetben is. Internetes applikációk is segítik a napi tréningeinket, és online kapcsolatban vagyunk a szakmai stábbal.
Majd hozzátette: most, hogy több a szabadideje, igyekszik ezt is hasznosan eltölteni.
– Korábban is szerettem főzni, most azonban több lehetőségem van erre, barátnőmmel közösen készítünk el egy-egy finom fogást. Emellett pedig úgy érzem, jócskán volt lemaradásom az olvasásban, most előveszem azokat a könyveket, amiket már egy ideje szerettem volna elolvasni.
Fotó: sopronitema.hu

Szólj hozzá!