Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Súlyos sérülést szenvedett az Alba válogatott játékosa

Ugrótérd után kézközépcsont-törés.



:

:

A tavalyi szezonban a felnőtt nemzeti együttesben is bemutatkozó Takács Milán kézközépcsont-törést szenvedett az Alba Fehérvár edzésén, ezért nem lépett pályára a pénteki, valamint vasárnapi, egyaránt megnyert előkészületi mérkőzésen. A gyakorlásokat begipszelt kézzel szemléli a kispad szélén.

– Tréningen jártam szerencsétlenül, az egyik társam vállába beakadt a kezem, ez okozta a gondot. Azonnal reccsenést hallottam, fájdalmat rögtön nem éreztem, később azonban igen, a percek múltával megdagadt, valamint sajogni kezdett. Műtét következett, majd gipsz. Néha érzek fájdalmat, ami elviselhető, a tervek szerint 5-6 hét múlva térhetek vissza a pályára – mondta a klub honlapjának Takács Milán.

A fiatal bedobó nem túl szerencsés az utóbbi időben. A július közepén, a portugáliai Matosinhosban rendezett, korosztályos Eb-t követően a felnőtt válogatott kecskeméti edzőtáborában gyakorolt, tagja volt a krétai, nemzetközi tornára utazó együttesnek, ám térdsérülése miatt végül nem tartott a csapattal a görög szigetre.

– Fehérváron zajlottak a kezelések, a gyógytornák, minden a terveknek megfelelően haladt, meggyógyultam. Az ugrótérd okozta problémákat már el is felejtettem, erre most eltört a kezem, ami rendkívül bosszantó. Másfél hónap múlva tökéletes állapotba kerülök, nem bajlódom majd a kezemmel és a lábammal sem. Bízom abban, hogy fontos láncszeme leszek az Alba Fehérvárnak.

Fotó: Zsu

1 Hozzászólás

1
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
1 Comment authors
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111 Recent comment authors
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111
Vendég
ÖRÖKKÉFEHÉRVÁR194111

Gyorsan épülj fel Milán!Kell egy igazi Fehérvári a csapatba!Talán az egyik legnagyobb igéret jelenleg!

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés