Bajnokság
Subotic hosszútávú szerződést kötött a Szolnokkal
Megtartotta egyik legjobbját az Olajbányász.

:
:
Bojan Subotic a Szolnoki Olajbányász játékosa marad – jelentette be Csősz Tamás, a klub ügyvezető igazgatója.
– Bojan Subotic a mögöttünk hagyott szezonban csapunk meghatározó játékosa volt. Kiemelkedő teljesítménye, lelkesedése, szenvedélye, munkamorálja és emberi tulajdonságai révén igazi vezérré, példaképpé vált Szolnokon – mondta Csősz Tamás.
Az ügyvezető hozzátette: Külön öröm, hogy két évre sikerült megállapodnunk Bojannal.
– Nem lehet más a célunk, mint hogy az Olajbányász továbbra is a magyar bajnokság meghatározó klubja legyen. Erős csapatot szeretnénk építeni, azt gondolom, hogy Bojan szerződtetésével nagyon fontos lépést tettük céljaink elérése felé.
Már várja a közös munkát Bojan Subotic is, aki honlapunknak is jelezte: örömmel maradt a Tisza partján.
– Boldog vagyok, hogy visszajöhetek Szolnokra és rendkívül büszke, hogy még két évig az Olaj-család tagja lehetek. Köszönöm a vezetőségnek a bizalmat, a szurkolóknak a véget nem érő támogatást, mindent meg fogok tenni azért, hogy a csapatunk az elkövetkezendő időszakban még az ideinél is nagyobb sikereket érjen el! Hajrá Szolnok, hajrá Olaj!

Subotic marad, Juhos megy…ez eddig két szuper igazolás.
Csak így tovább.
Üdv újra köztünk Rouge
Kár, hogy marad, el tudtam volna nálunk képzelni, nagyon jó játékos? Esetleg Badzimot átvehetnénk, ha már Okorn mester jól ismeri…???
Alakul az Olaj, jövőre is jó meccsek lesznek remélem.
Hajrá Falco ??
Mi inkább nézzünk körül a nagyvilágban….és különben is Badzim is szeret Szolnokon játszani…úgyhogy mindenki ott jó ahol van!
Van tartása és gerince!!! Nem a Szilitek aki pénzért bárkit elárul.
Badzimnak spanyol elsőligás ajánlata is van…, de lehet, hogy a Falcohoz megy…?
Olajra mennyi esély van?
Szerintem semmi, kizárt, hogy bármelyik topligával versenyképes ajánlatot tudnánk adni, de nem is cél a – számunkra – irreális igények kielégítése
Ezek szerint lesz lóvé Szolnokon is. Akkor jövőre is izgalmas bajnokságnak nézünk elébe, remélem.
Hajrá Falco!
Jól érezte magát az egész család, közel van Belgrád, jó a közösség, kiváló az edző, imádta a hangulatot, nem rossz a zseton sem…,minek ment volna 1-2 ezer EUR pluszért az ismeretlenbe!? Viszont akkor 3 új légiós érkezik, de a két legnagyobb erősítés már megvan…, CSAK AZ OLAJ!
Még Badzim esetleg maradhatna?
Szerintem is, de Potocnik szerint szükség van bizonyos fokú fluktuációra a sikerességhez…, imádtam Badzimot, de a csapat szempontjából Subotic sokkal fontosabb
Akkor lehet hogy valóban 3 új légiós érkezik!
Nagyon örülök! Cakarun Subotic kettős garancia a megalkuvást nem ismerő küzdelemre, imádom a délszláv kosárlabdát! Örülök Bojan! Legyen jövőre is jó csapata a szolnoki Olajnak❤?
Egyetértek…magam is már az 50-et elhagytam….a Drazsen Petrovics….Kukoc…Dino Radja…Vlade Divac…Aleksandar Djordjevics…Predrag Danilovics…Stb…a teljeség igénye nélkül,még sorolhatnám a neveket napestig…délszláv kosárlabdán nöttem fel….Ui. Itthon meg Predrag Pavlovics volt a legnagyobb kedvencem abból a korszakból….Szolnokra én is hasonlókat kívánok…ez a közös érdeke a Magyar férfi kosárlabdázásnak is!
Fantasztikus kosárlabdázók akiket felsoroltál.. A maiak közül Nikola Jokic, Bogdan Bogdanovic, Milos Teodosic nagy kedvenceim! Ajánlom figyelmedbe Once Brothers című filmet! Aki szereti a délszláv kosárlabdát kötelező, most hirtelen nem tudom hányszor néztem meg az évek alatt!
Nagyon köszi…szégyen vagy nem de erről a filmről nem is hallottam eddig….hát most tuti hogy rákeresek…és igen…a te felsorolásod meg a következő…arany generáció!
Dehogy szégyen. Majd írd meg a véleményedet, érzéseid a filmről ha megnézted és van kedved.
Hvala Bojan!!!
Valaki írta az Óvodai kiiratkozást,akkor is abban bíztam hogy hazamennek a bajnokság végén és ezért kellett az a kiiratkozás 🙂 Tegye fel a kezét aki ezt írta,elfelejtettem a nevét xD
Büntetés : 30 fekvötámasz !
Most !!!
Jelentkezem, én voltam az aki össze-vissza zagyvált.Elköszöntek mindenkitől és nem úgy,hogy szeptemberben találkozunk.(nem 6 éves a kisebbik lánya, hogy suliba menne)
Súlyos hiba volt ezt a következtetést levonnom, sorry.
Árnyékban kell csinálnom a fekvőt vagy napon?Amíg válaszolsz bemelegítek.?
Az azonnalítékezö bíroság Dallas rangídös főügyész vezetésével úgy döntöt az ügy súlyoságára,és a közrend-és nyugalom megzavarására alkalmas tények ismeretében hogy az öszinte-részletes beísmerő vallomása és a bünténytény súlyára való öszinte megbánásának köszönhetöen felmenti a vádpont alól,és illetve mellékbüntetésként egy üveg hideg sör-ill. üditö elfogyasztására bünteti,amit a vádlotnak önerőböl kell támagatni.
Fellebezésnek helye nincs
🙂
Köszönettel elfogadva!?
Fura, hogy egy ilyen jó játékos marad Szilverhelyen…
Majd vesztek mást. Amúgy,8+8 több mint 3+1. Még a mulatós zenekar is több. Csíkos gatya… Hallgathatod még az Omegától az ezüst esőt. Roggyant!
Falco sört ne felejtsetek el küldeni a bíróknak szeptemberben, olcsóbb mint a benzinkúton megvenni…
Nem mindig a helyezés nyom a latban! Szolnok nem rossz hely igaz keveset tartózkodtam ott egyhuzamban…de nálam semmi gond…
Gratula, én elfogadtam volna jövőre nálunk 🙂
Nagy fegyvertény hogy 2 légiós is marad a mostani tengelyből. Főleg magasposzton,amiben kiemelkedtetek a mezőnyből idén szerintem.
Na ennél nem nagyon van jobb hír! Hatalmas fegyvertény, hogy megtudtuk tartani. Még 3jó légiós és nem lesz gond. Hajrá Olaj!
A lehető legjobb hír!
Megtartottuk a tavalyi bajnokság legjobb négyesét!
Újra összeáll a Cakarun-Subotic duo!
Még 3 jó légiós és nem lesz baj!
(Remélem még az egyik Badzim! :))