Connect with us
Hirdetés

MKOSZ

Streetball: Kőbányán kezdődik a 29. évad

Csütörtök éjfélig lehet nevezni.



:

:

Szombaton, a hagyományos kőbányai szezonnyitó rendezvénnyel kezdetét veszi a 29. szabadidős kosaras évad, a streetball szezon. Tavaly igen rangos elismerésben részesült a közel három évtizedes sorozat. Ennek – valamint az új évad indulásának – kapcsán beszélgetett a főszervező Kucsera Józseffel a hunbasket.hu.

– Igen szép, rangos elismerésben részesült a streetball sorozat, mit gondol, minek volt köszönhető?

– Így van, a streetball kapta a legjobb szabadidős sportrendezvény díját. Úgy gondolom, egyrészt annak köszönhettük az elismerést, amivé az elmúlt huszonnyolc évben kinőtte magát a rendezvénysorozat. Amikor az elsőt rendeztük a Városligetben, úgy gondoltuk, lehet, rendezünk majd még egyet – ehhez képest idén már Kőbánya és Körmend is a huszonnyolcadik rendezvényére készül. Amikor a streetballból professzionalizálódó 3×3-as szakágban felcsillant a remény, akkor találtuk ki az – „az utcáról az olimpiára” szlogent. Nagyon kevésen múlt, borzasztóan sajnáltam a debreceni kvalifikációs versenyen a srácokat és a lányokat, remekül játszottak. Bízom benne, hogy nem törnek meg, s adják föl – már csak azért sem, mert a következő olimpiára, ha minden jól megy, nem négy, hanem csak három évet kell várni…  Másrészt azért legyünk őszinték, a pandémia miatt tavaly sajnos elég kevés ilyen jellegű rendezvényt lehetett megszervezni. Mi sem tudtuk a hagyományos, egész nyári programot végigvinni, egy “gyorsított eljárással” lebonyolított Streetball lett a vége: bő fél szezont rendeztünk, maximálisan ügyelve a járványügyi szabályokra, előírásokra.

– Az elismerés, ahogy mondani szokás, kötelez…

– Így igaz, és a már említett egészségügyi szabályokra, előírásokra az idei rendezvényeken is a legmesszebbmenőkig próbálunk odafigyelni. Nagy előny, hogy már több mint öt millióan beoltatták magukat, így idén újra teljes sorozatot tudunk indítani. Kiemelném, hogy azok után, hogy tavaly a járvány, valamint a tábor átépítése miatt Zánkán nem volt rendezvény, idén újra lesz, így a szokásoknak megfelelően, remélem, idén is többen összekötik a streetballt – amelyre egyébként már most lehet nevezni – egy kellemes hosszú hétvégi balatoni programmal. Friss hír a jövő hét végi nyíregyházi rendezvénnyel kapcsolatban, hogy azt az iskolai évzárók, ballagások miatt szombat helyett vasárnapra tettük át. A nyíregyházi rendezvényen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szövetség átvállalja az előző évihez képest változatlan, 12.000 forintos nevezési díj felét, kenguru korosztályban a részvétel az idei streetballokon is INGYENES.

– Mit vár, remél a szombati, a sorozatot nyitó kőbányai rendezvénytől?

– Összeszokott, jó csapat szervezi, és kellemes ideális streetball időt ígér a meteorológia, a nevezések is jönnek szépen a népligeti programra. A hagyományos, közkedvelt ügyességi versenyeket természetesen idén is megtartjuk, ezekre a szokásoknak megfelelően a helyszínen lehet nevezni. Szombaton, Kőbányán, kísérleti jelleggel 8 játékos részvételével rendezünk egy 1VS1 -bajnokságot – meglátjuk, milyen lesz a fogadtatás. Sportos – többek között karate és zumba -, valamint kulturális kiegészítő programok is lesznek, például egy fúvószenekar részvételével. Érdeklődni és nevezni csütörtök éjfélig a jól ismert www.streetballnet.hu oldalon lehet.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés