Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Sterbenz Tamás: A soproni akadémiában kiváló munkát végeznek

Alapítója volt, s azóta is segíti az akadémia munkáját.



:

:

Alapítója volt 2005-ben a Soproni Sportiskolának dr. Sterbenz Tamás, a Testnevelési Egyetem rektora, s azóta is segíti az akadémia munkáját. Taktikai és stratégiai továbbképzésekkel mélyíti el az edzők tudását, de támogatja a soproniakat kapcsolataival és módszertannal is.

A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia szakmai stábjának aktív tagja dr. Sterbenz Tamás. A Testnevelési Egyetem rektora a kezdetektől szoros kapcsolatban áll a sportiskolával, lévén annak alapító tagja.

– A nyolcvanas évek elején együtt kosaraztam Sopronban többek között a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia későbbi elnökével, Szekeres Csabával, de játszottam Meszlényi Róberttel is, és még sorolhatnám. 2005-ben pedig örömmel vettem részt a Soproni Sportiskola alapításában. A kapcsolat azóta csak szorosabbá vált, hiszen aktívan segítem az akadémia munkáját. Rendszeresen tartok előadásokat az edzőknek, elsősorban taktikai és stratégiai elvekről – mondta el dr. Sterbenz Tamás. A rendkívül elfoglalt rektort nehéz utolérni, de ha sikerül, örömmel beszél a soproni akadémiáról…

– Tanácsokkal is igyekszem segíteni őket és nem múlik el hét anélkül, hogy ne egyeztetnénk a sportiskola vezetésével. Horváth József szakmai igazgatóval például a taktikai elemek módszertanát is kidolgoztuk, erről is beszélünk az utánpótlásban dolgozó soproni edzőkkel. De több más szálon is összekapcsolódunk: az akadémiáról több edző is jár hozzánk az egyetemre, rájuk külön is figyelek; nálunk PHD hallgató Horváth József, és a kapcsolatrendszerem is segítségükre van – sorolta dr. Sterbenz Tamás.

Nyilvánvaló ezek után, hogy rákérdeztünk: milyennek ítéli a soproni akadémia munkáját.

– Folyamatosan fejlődnek, ezt tükrözik az eredményeik is. Keményen dolgoznak, dolgozunk. Nyilván más kosárlabda akadémiákon is van tudományos stáb, de mások inkább a kondícióra, az elemzésekre teszik a hangsúlyt, míg Sopronban a stratégiára, a taktikára. De például a soproni sportiskola tudományos munkáját segíti dr. Budavári Ágota is, aki sportpszichológusként tesz sokat a fejlődésért.

– Egyedülálló a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia abban is, ahogy összekapcsolja az utánpótlásnevelést az egyetemi, illetve a profi csapatokkal. A Soproni KC-vel és a SMAFC-cal kötött megállapodás értelmében az akadémisták az NB I A csoportos Sopron KC-ben és a B csoportos egyetemi csapatban, a SMAFC-ban is lehetőségekhez juthatnak. Minden akadémiánál szempont, hogy a legkiválóbbak felkerüljenek a profik közé, de ilyen széles lehetőség a továbblépésre, és ilyen gördülékeny átmenet máshol nincs. Ezért is vagyok rendkívül optimista a jövőt illetően – folytatta értékelését a Testnevelési Egyetem rektora.

Sterbenz Tamás elárulta azt is, a Soproni Egyetem rektorával, dr. Fábián Attilával azon is dolgoznak, hogy a bajnoki rendszerben kapjon önálló státuszt az egyetemi sport. Elképzelésük szerint a profi bajnokság alatt önálló versenysorozatban mérhetnék össze felkészültségüket a sportoló magyar egyetemisták.

Fotó: 24.hu

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés