Bajnokság
Stárics a lejáró szerződésű magyarokról és a felemás érzéseiről is beszélt
A ZTE ügyvezetője hosszabb interjút adott a klub honlapjának.

:
:
– Felemás érzéseim vannak – nyilatkozta a ZTE honlapjának Stárics Kornél. Jól kezdtük a szezont, erőn felül is teljesített a csapat.
Az ügyvezető azt mondta, hogy a bajnokság előtt az első nyolc hely valamelyikének a megszerzését tűzték ki célul.
– Ezt jelenleg is tartjuk, de azt el kell ismerni, hogy az utóbbi időben nem úgy jöttek az eredmények, ahogy elterveztük. Azt számoltuk, ha a hazai mérkőzéseinket hozzuk, akkor be tudunk jutni a felsőházba. Ez a terv borult fel a két hazai vereséggel. Ezeket idegenbeli győzelmekkel tudjuk “visszahozni”, szeretnénk már Körmenden győzni. Ebben a szezonban bárki képes bárhol nyerni, több példát is tudnék mondani erre. Bízom benne, a szurkolóink belehajszolnak minket egy idegenbeli győzelembe, és megmarad az esély a felsőházra.
Stárics elmondta, Andrij Agafonovval azért van már a következő szezonra is szerződése a klubnak, mert időben elakarták kezdeni a csapatépítést a következő szezonra.
– Rendkívül jó játékost, és nagyon jó embert ismertünk meg benne. Ez a két dolog együttesen eredményezte azt, hogy mellette döntsünk. Viszonylag könnyen megegyeztünk vele. A magyar bajnokságban ritka az ilyen, hogy már a szezon elején megegyezünk a következő szezonra egy légióssal – tette hozzá.
A ZTE ügyvezetője beszélt azokról a magyar játékosokról, akiknek nyáron lejár a szerződése. Kis Raul, Doktor Péter és Szabó Zsolt helyzete “lóg a levegőben”.
– Meglátjuk, hogy kivel tudunk megegyezni, és milyen csapatot tudunk felépíteni – mondta.
Szóba került a szombati örökrangadó is.
– Ez mindig egy más mérkőzés, mint a többi csapat ellen. Jóval nagyobb erőbedobás kell tőlünk, hogy egyáltalán az esélye meglegyen a győzelemnek. Ha védekezésen tudunk javítani, agresszívak leszünk, és könnyű kosarakat tudunk dobni a letámadó védekezés ellen, akkor lehet esélyünk – mondta.


Nagyon sok ember szemébe akkor lenne igazi ügyvezető ha végre olyat mondana ami igazi férfi munkára vall… 5.szezon, de gyanítom a 6.is úgy indul, hogy 8 be kell jutni…kicsit uncsi…
Nagyon igazad van, de kicsit helyesbítenék! …Nagyon uncsi…. ?
Kis Raul…gondolom,hogy aggódhatnak az egerszegi szurkerek…)))