Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Sporttörténelmi pécsi derbi következik a Piros-csoportban

Tradicionális fővárosi párharcra is sor kerül a 13. fordulóban.



:

:

A héten féltávhoz érkezik a második vonal alapszakasza: szombat este lezárul az első kör a 14 csapatos mezőnyben. A játéknapot az ugyanúgy álló Salgótarján és Phoenix-MT mérkőzése vezeti fel, az összes többi meccset szombaton rendezik. Mintha csak előre megírták volna, az első kör utolsó fordulójában kerül sor a történelmi, első NKA-PVSK városi rangadóra, mely az aktuális tabella első helyéről dönt. Szintén mostanra maradt a Honvéd feljutásával az idény legnagyobb presztízsű fővárosi derbijévé avanzsáló Vasas-MAFC találkozó, a csapatok azonos mérleggel állnak a tabella 3-4. helyén. Az Óbuda és a Cegléd is egyforma mérleggel rendelkezik, akárcsak a Jászberény és a BKG – mindkét páros megmérkőzik. Papíron esélyesként léphet pályára a TF-BP, valamint a DEAC; ám a Nagykőrös, illetve a Veszprém is bravúrra készül hazai pályán. Négy mérkőzésről várható közvetítés, többek között a pécsi derbit is élőben követhetik majd az érdeklődők.

Salgótarjáni KSE – Phoenix-MT Fót

Csütörtök 18:00, Salgótarján, Városi Sportcsarnok

A rájátszásba igyekvő közvetlen riválisok találkoznak a forduló nyitómérkőzésén: a 9. helyezett SKSE fogadja a 10. Phoenix-MT-t, mindkét együttes 5 győzelmet aratott idáig 7 vereség mellett. A nógrádiak kilenc nap alatt három bajnokin is pályára léptek, és bár a JKSE, a Vasas és a BKG otthonában is nagyot küzdöttek, végül nyeretlenül zárták a nehéz idegenbeli sorozatot. A Megyeri Tigrisek formája viszont inkább felfelé ível, előző három mérkőzésükön két hazai siker (a Cegléd és a Veszprém ellen), illetve egy, a Vasas otthonában szoros meccsen (84-79) elszenvedett vereség a mérlegük. Hazai pályán azonban már jobban teljesítenek a tarjániak, legutóbbi három mérkőzésüket megnyerték a Városi Sportcsarnokban. Amint a tabella is mutatja, hasonló játékerőt képviselnek a felek, külön pikantériát kölcsönöz a párosításnak, hogy Surmann Gábor, a lila-fehérek jelenlegi edzője, klubmenedzsere salgótarjáni játékosként csapattársa volt a piros-feketék jelenlegi edzőjének, Dániel Péternek. Élő közvetítés az alábbi linken: klikk.

Óbudai Kaszások – Ceglédi KE

Szombat 16:45, Budapest, Kaszások Sportcsarnok

Nagy szüksége lenne a győzelemre az Óbudának (12., 4-8) és a CKE-nek (11., 4-8) is. Egyaránt kellemetlen vereséget követően csapnak össze az egyformán álló csapatok: a Kaszásoknak a pécsi fiaskó különbsége (112-54), a ceglédieknek a MAFC ellen hazai pályán elszalasztott bravúr lehetősége (101-93) miatt lehet hiányérzetük. A III. kerületieket gyakorlatilag a szezon kezdete óta sérüléshullám sújtja, különösen mezőnyposzton okoz problémát meghatározó játékosok hiánya. A PVSK otthonában már visszatérhetett Czura, de a Tichov-Farkas duó még mindig nem léphetett pályára. A sárga-feketéknél is van változás a külső sorban: a múlt héten amerikai hátvédet igazoltak, Glen Burns 16 pontos teljesítménnyel mutatkozott be a műegyetemisták ellen – kérdés, hogy Óbudán ő, vagy a keretben a legmagasabb VAL-értéket (17,1) átlagoló szlovén magasember, Karavdics fog-e pályára lépni. A Pest megyei alakulat számára azért is lehet különösen fontos a rangadó, mert hat próbálkozás után is nyeretlenül állnak idegenben, de ez a mérkőzés komoly esély lehet számukra az első piros-csoportos vendégsiker megszerzésére. Igazi ki-ki meccsre van kilátás, amelyet akár egy kiemelkedő egyéni teljesítmény, akár egy jó taktikai húzás (adott esetben a CKE légiósválasztása) is eldönthet.

Jászberényi KSE – BKG-Prima

Szombat 17:00, Jászberény, Bercsényi tornacsarnok

Melyik csapat zárja pozitív mérleggel az első kört? – többek között erre a kérdésre is választ kapunk az egyaránt 6-6-tal a 7., illetve a 6. helyen álló Jászberény és BKG összecsapásán. A tavalyi ezüstérmes JKSE teljesítménye visszaesett a jó rajt után, az előző hat bajnokijukból csak kettőt nyertek meg a jászságiak, legutóbb a TF otthonában kaptak ki hosszabbítás után. A Kosok ellentétes utat jártak be: pocsékul kezdték a pontvadászatot, de egyre inkább magukra találnak, az előző két fordulóban a Veszprémet és az SKSE-t is meggyőző különbséggel verték. A Prima sikereiben óriási szerepe van Nagy Botond Ágostonnak, aki pontátlag és VAL-lista tekintetében is a bajnokság legjobbja, talán élete legjobb idénye az idei. A jászberényieknél nincs ennyire kiemelkedő egyéniség, de mély kerettel dolgozik Miljan Rakics, az Olasz-Ivosev magasduó komoly fejtörést okozhat dr. Nagy Ágostonnak, a palánk alatt elsősorban az albán Lilajra támaszkodó szigetszentmiklósiak mesterének. Valószínű, hogy a bajnokság kezdetén egyik klubnál sem számoltak azzal, hogy féltávnál negatív mérleggel állnak majd, így a presztízs szempontjából is nagy tétje lehet a meccsnek. A hazai pálya a kék-fehérek, az aktuális forma a vendégek mellett szól, a berényiek legutóbbi két bajnokijából kiindulva a hosszabbítás is elképzelhető. Élő közvetítés az alábbi linken: klikk .

Veszprém KK – DEAC U23

Szombat 18:00, Veszprém, Vetési Albert Gimnázium

Első győzelméért küzd a Veszprém (14., 0-12), a tabella első négy csapata közé kerülne a DEAC (5., 8-4). A bakonyiak Horváth Ákos és Kis Raul érkezése óta meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújtanak, de ez egyelőre még nem párosult győzelemmel; a kiválóan kezdő újonc egy kisebb hullámvölgy után újabb két hazai sikerrel kapaszkodik felfelé a tabellán. Az Oláh Gábor utcában még mindig veretlenek a debreceni fiatalok, akik múlt vasárnap a Vasas győzelmi sorozatát törték meg otthon (58-55). Ezen a napon a sereghajtó is közel állt egy hosszú széria megszakításához, hiszen a találkozó kétharmad részében vezettek Fóton a piros-szürkék, Naményi Márk a szezon eddigi legjobb teljesítményének nevezte a Phoenix-MT ellenit. A veszprémieknél meghatározó Szabó-Madár-Horváth trió minden tagja túl van már a harminc éven, míg a cívisvárosiak egy U23-as együttes, így mondhatni, generációk csatája lesz ez, igaz, a túloldalon is akad több tehetséges fiatal, például az előző fordulóban remek játékkal visszatérő, tizenhét éves Végh. A MAFC és a Vasas egymás ellen játszik, egy győzelemmel utolérhetné – és jobb egymás elleni eredményének köszönhetően meg is előzhetné – a derbi vesztesét a DEAC, komoly fegyvertény lenne, ha első piros-csoportos félévüket a legjobb négyben zárnák a fehér-feketék. A Naményi-legénységnek viszont ez lesz az utolsó esélye a nyeretlen első kör elkerülésére, így nem számíthatnak könnyű meccsre az előző három idegenbeli mérkőzésüket elbukó debreceniek. Élő közvetítés az alábbi linken: klikk .

Vasas Akadémia – MAFC

Szombat 18:30, Budapest, Sport11 Sportcentrum

Fővárosi presztízsmeccs a tabella 3. helyéért – parádés mérkőzést ígér a Vasas-MAFC. Mindkét budai csapat meggyőző, 9-3-as győzelem-vereség mutatóval rendelkezik, jobb pontkülönbségük miatt jelenleg a műegyetemisták állnak előrébb, de ennek a végelszámolásnál nem sok jelentősége lesz. A párosítás a magyar férfi kosárlabda legrégebbi, ma is „élő” párharca: már 1934-ben rendeztek MAFC-Vasas mérkőzést az akkor még csupán egy osztályból álló magyar férfi kosárlabda-bajnokságban. Ez a két csapat találkozott akkor is, amikor legutóbb városi derbire került sor az A csoportban, a 2016-17-es szezon végén a MAFC veszített a PlayOut-ban, de az azt megnyerő Vasas visszalépett az élvonal küzdelmeitől. Az elmúlt négy szezonban újra egy osztályban szerepelnek a riválisok, ezalatt kétszer a rájátszásban is találkoztak, a negyeddöntős és a 3. helyért zajló párharcot is az újbudaiak nyerték, a tavalyi év viszont a piros-kékeknek sikerült jobban. Idén hasonlóan jól megy a feleknek, de a pasarétieknek a kemény védekezés és a sokemberes rotáció, míg a piros-feketéknek inkább a hatékony támadójáték és a Tóth-Bordács duó a legnagyobb fegyvereik. Stephen Arigbabu tanítványai hat siker után kaptak ki újra az előző játéknapon Debrecenben (58-55), a műegyetemisták négymeccses bajnoki győzelmi sorozattal a hátuk mögött várhatják a rangadót. A legutóbbi két bajnokin nem lépett pályára a Vasas kezdőirányítója, Moravcsik – hiánya nagy érvágás lenne csapata számára, de elég mély lehet a keret akár egy ilyen fontos játékos pótlásához is. Az előjelek alapján megjósolhatatlan a győztes, a pillanatnyi forma döntheti el ezt a rangadót.

Nagykőrösi Sólymok KE – TF-BP

Szombat 19:00, Nagykőrös, Kossuth Lajos Általános Iskola

Kemény küzdelem várható a Nagykőrös (2-10) és a TF-BP (5-7) mérkőzésén. A Sólymok zsinórban hét vesztes bajnokit követően térnének vissza a győztes útra, a Tehetséges Fiatalok nagy lépést tehetnek afelé, hogy PlayOff-helyről kezdhessék az új évet. A Sólymok hazai pályán jóval erősebbek, mint idegenben, utolsó győzelmük óta két bajnokin is nagyon közel álltak a bravúrhoz a Kossuthban, míg a fővárosiak szintén inkább hazai pályán jeleslednek, vendégként ugyanannyiszor gyűjtötték be a két pontot, mint ahányszor a piros-feketék saját csarnokukban (kétszer). Hazai szempontból kulcsfontosságú lehet annak a Timkónak a palánk alatti játéka, aki néhány éve még a sárga-kékeket erősítette. Két kiváló hátvéd a két csapat legjobbja, Dancsecs 21,3-mal az 5., Lakosa 16,9-cel a 8. legtöbb pontot átlagolja. Fontos kérdés, hogy a hazaiak meg tudják-e állítani a vendégcsapat rohanós játékát – ha igen, óriási csata várható.

NKA Pécs – PVSK-Veolia

Szombat 19:00, Pécs, Nemzeti Kosárlabda Akadémia

Sporttörténelmi mérkőzésre kerül sor Pécsen: első alkalommal találkozik a 2011-ben alapított, dinamikusan fejlődő, az utánpótlásban az elmúlt években már meghatározó, a női élvonalbeli csapattal is rendelkező Rátgéber Akadémia (1., 11-1) és a nagy múltú, Magyar Kupa-győztes, bajnoki ezüstérmes, 53 élvonalbeli szezonnal rendelkező Pécsi VSK (2., 10-2) és a felnőtt férfi csapata. A két együttes eltérő utat járt be az elmúlt években: a Vasút zsinórban 19 A-csoportos szezon után esett ki, míg a Nemzeti Kosárlabda Akadémia növendékeinek csupán a harmadik piros-csoportos idényük az idei (újoncként a 8. helyen zártak, tavaly bronzérmet szereztek). A cél azonban ugyanaz: az NB I/A-s indulási jogot érő bajnoki cím – mindkét gárda jól halad a feljutás felé, jelenleg az akadémisták járnak egy lépéssel előrébb.

A narancssárga-feketék alapítója, Rátgéber László másfél évtizeden át irányította Pécs legendás női kosárlabdacsapatát, amely 2005-ig, edzősködésének túlnyomó részében a PVSK szakosztálya volt. Az NKA vezetőedzője, a szerb Ivica Mavrenszki a Párducok élvonalbeli felnőtt férfi csapatát is irányította. A játékosok közt szintén találunk olyanokat, akik mindkét klubban megfordultak: a vasutasok közül Kocsis Zalán és Bíró Levente, az akadémisták keretéből a 15,8-as átlaggal a legponterősebbnek számító Meleg Gergő játszott korábban a városi riválisnál.

Az NKA csak Debrecenben kapott ki, a PVSK legutóbbi két idegenbeli mérkőzésén, a BKG, majd a MAFC otthonában maradt alul. A PVSK támadójátéka a legeredményesebb a mezőnyben, 1181 pontot dobtak az első 12 fordulóban, az NKA a második legponterősebb 1091 egységgel. Védekezésben is a fehér-feketék teljesítettek idáig egy hajszállal jobban, 814 kapott pontjuk a második legkevesebb a mezőnyben, az Akadémia védelme 820 egységet engedélyezett az ellenfeleknek, ezzel a harmadik leghatékonyabbnak számít (a legkevesebb pontot a Vasas kapta, 803-at).

Mindkét csapatnak van légiósa, az NKA szerb centere, Nemanja Djordjevics 13,1 pontot és 7,6 lepattanót átlagol; a PVSK amerikai hátvédje, Chase Harler 22,9-es pontátlaggal csapata legeredményesebb, a bajnokság második legjobb dobójának számít. A Rátgéber Akadémia fiatal csapatában a magyarok közül a bajnok és kupagyőztes hátvéd, Kovács Péter, illetve a korábban Szegeden és Debrecenben játszó irányító, Kerpel-Fronius Gáspár képviseli a rutint. A vasutasok keretében számos tapasztalt játékos helyet kap, a palánk alatt három korábbi válogatott, Tóth Norbert, Juhos Levente és Horti Bálint próbálja majd megállítani az NKA rendkívül hatékony centerduóját, a Meleg-Djordjevics párost. A találkozó előtt a PVSK részéről Horti, saját csapatukból Kovács nyilatkozott a Rátgéber Akadémia honlapjának, az interjúból kiderül többek között, hogy a hazaiak gyorsítani, míg a vendégek lassítani próbálják majd a játékot. Teljes cikk az alábbi linken: klikk.

A szuperrangadónak egyfelől kosárünnep jellege lehet, másrészt komoly téttel is bír: a győztes fogja vezetni a Piros-csoport tabelláját az alapszakasz felénél, egyben nagy lépést tesz a bajnokság első szakaszának megnyerése felé. Élő közvetítés az alábbi linken: klikk.

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
vityaPontyMitismondjakPlayerJólnézünkMIKI Recent comment authors
Mitismondjak
Olvasó
Ponty
Olvasó

Úgy telt ház, hogy kiosztották a helyeket maguknak. Aki eddig nem tudta biztosítani a helyét? Esély sem volt rá!

vitya
Olvasó

Nem kell a rinya, a ti hatalmas csarnokotokba hány ember fér be? ott mennyi néző lesz tavasszal? már megy előre a hiszti! azért nem volt esélyed, mert nem fértél bele abba a 20 emberbe, akit hivatalosan be kell engedni a vendégtáborba. még nem vagy annyira csókos, de már közel jársz……

Ponty
Olvasó

Inkább az a baj, hogy egy sima pécsi érdeklődő nem tudja élőben megnézni a meccset! A pécsiek ki vannak zárva!

Player
Olvasó

Szuperrangado?
A kosarlabda unnepe fel hazzal?
3-400 nezo nyerhet bebocsatast beharangozott rangadora? Pedig ugy hirlik, lenne erdeklodes nagyobb letszamban is. A rendezo egyesulet feladata es felelossege! Eddig azt olvastam, hogy profi viszonyok vannak az akademian.
Ez most nagyon amatornek tunik!/ ha igaz a hir/

JólnézünkMIKI
Olvasó

A PVSK szurkolóit, és a pécsieket nem engedik be? A nagy lelátókat nem húzzák ki, és keresztbe akarják lejátszani a mérkőzést?
Ugye nem igaz? Ugye ez csak pletyka?

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés