:
:
December 7-én, egészségügyi okok miatt, közös megegyezéssel bontott szerződést egymással Alex Murphy és a Szolnoki Olaj KK csapata.
“Az erőcsatár a Pécs elleni hazai bajnoki alatt már fájdalmakra panaszkodott, közvetlenül utána a finn válogatott két VB-selejtezőjén nem tudott pályára lépni. A tüzetes orvosi vizsgálatok során sajnos kiderült, hogy a lábfejében fáradásos törés keletkezett, amelynek gyógyulása hosszú időt vesz igénybe.” – szólt akkor az indoklás a piros-feketék közleménye szerint.
A 206 centis Murphy a 2018/19-es szezonban ezt követően már nem is lépett pályára. Addig 9 magyar bajnokin 20.7 perc alatt 10.0 pontot és 3.7 lepattanót átlagolt.
A napokban új csapatra talált, a spanyol másodosztályú Delteco Gipuzkoa BC San Sebastian szerződtette.
fotó: Olaj TV
El Camino 🙂
Ahogy mondjátok, senki nem küldte el, egy kényszer szerződés bontás volt sérülés miatt. Amiért szerződtették, azt hozta, köszönet érte, sok sikert a továbbiakban!
Stárcsevics szerkesztő úr, remélem elégedett magával, hogy megszülte ezt a veretes címet! Nem kellene erőltetni!
Már megint ez a cím!
Kicsit túlzás ez az”elküldött”
Bazi nagy érvágás volt ez ott Szolnokon! És ha jól emlékszem akkor sérülés miatt egyeztek meg a szerződés bontásban!
Elküldött légiós? Sajna nem mindenhol vannak csodaorvosok akik 4 nap alatt gyógyítják a csonttörést….
Amúgy egy szimpatikus embert ismertünk meg személyében, aki mint védekezésben mint támadásban kivette a részét. Bár védőmunkája erősebb volt.
Dr. Bubó doki állítólag nagyon jó az Olajnál! Anno Jurkunas talpfájdalmait is meggyógyította egy injekcióval…. utána már lábra sem tudott állni