Bajnokok Ligája
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában, kemény csoportban a Falco, szlovák ellenfelet kapott a Körmend
Izgalmas szezon elé nézünk.
:
:
Csütörtökön 11 órakor megtartották a 2022-2023-as Bajnokok Ligája szezon sorsolását. A sorozatban két magyar csapat is érdekelt, az Egis Körmend a selejtezőkben csatlakozik be, míg a Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely együttese a főtáblán kapott helyet. A piros-feketék a harmadik kalapból várhatták negyeddöntős ellenfelüket, míg a sárga-feketék a második kalapban voltak a csoportbeosztás előtt. Huszonnyolc csapat helye volt már biztos a 32-es mezőnyben, a maradék négy helyet a selejtezőkből töltik fel (24 együttes pályázik erre).
Egis Körmend
A körmendiek a negyeddöntőben kezdik meg a selejtezős-szereplésüket, míg az első és a második kalapban helyet foglaló csapatok az elődöntőben csatlakoznak be a küzdelmekbe. Négy ágat hoztak létre, így a négy “minitorna” győztese kerül be a csoportkörbe, ez azt jelenti, hogy a Körmendnek három találkozót kell nyernie a főtábláért.
1-es ág:
Leicester Riders (brit) – CSO Voluntari (román); a győztessel játszik: Tofas Bursa (török)
TFT Szkopje (észak-macedóniai) – Niners Chemnitz (német); a győztessel játszik: Fribourg Olympic (svájci)
2-es ág:
Heroes Den Bosch (holland) – Siauliai (litván); a győztessel játszik: Unicaja Malaga (spanyol)
Patrioti Levice (szlovák) – Egis Körmend; a győztessel játszik: Karhu (finn)
3-as ág:
Norrköping Dolphins (svéd) – Budivelnyk (ukrán); a győztessel játszik: Brose Bamberg (német)
Golden Eagle (koszovói) – Benfica (portugál); a győztessel játszik: Keravnos (ciprusi)
4-es ág:
Gmunden (osztrák) – Parnu Sadam (észt); a győztessel játszik: Bakken Bears (dán)
FMP Meridian (szerb) – Rio Breogán (spanyol); a győztessel játszik: Opava (cseh)
A kvalifikációs kör szeptember 21. és 25. között zajlik majd.
Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely
A csoportkör küzdelmei október negyedikén kezdődnek és december huszonegyedikén érnek véget. A play-in január 3. és 18. között zajlik majd, míg a legjobb tizenhat – tehát a második kör január 24-én kezdi meg a versengést. A tervek szerint a finálé május 14-én kerül megrendezésre. A legjobb harminckettő között nem lehet két azonos nemzetiségű klub egy csoportban.
Csoportok:
A-csoport: SIG Strasbourg (francia), Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely, Murcia (spanyol), az első selejtezős-ág győztese
B-csoport: AEK Athén (görög), Pinar Karsiyaka (török), Telekom Baskets Bonn (német), Reggio Emilia (olasz)
C-csoport: Hapoel Holon (izraeli), Filou Oostende (belga), Galatasaray (török), Legia Warszawa (lengyel)
D-csoport: ERA Nymburk (cseh), Igokea (bosnyák), Bilbao Basket (spanyol), Bahcesehir (török)
E-csoport: Hapoel Jerusalem (izraeli), MHP Riesen (német), Darussafaka (török), a negyedik selejtezős-ág győztese
F-csoport: Baxi Manresa (spanyol), VEF Riga (lett), Limoges (francia), a harmadik selejtezős-ág győztese
G-csoport: JDA Dijon (francia), Sassari (olasz), PAOK (görög), a második selejtezős-ág győztese
H-csoport: Lenovo Tenerife (spanyol), Rytas Vilnius (litván), Peristeri (görög), Bnei Herzliya (izraeli)
A 2022-2023-as szezonban összesen 29 ország 52 csapata száll harcba a bajnoki címért.
Fotó: Bálizs Zsuzsa


Gyerünk szomszédok!
Húzzátok be valahogy, legyen két vasi csapat a csoportkörben!
Szeretlek titeket körmendiek kérlek ne haragudjatok de nagyon magas labda, muszáj lecsapnom? Nálam a képzeletemben az van, hogy MTE fog találkozni a Malagával. Képzeljétek el azt a sokkot ami érné őket valamint az arcokat Spanyol részről ha Körmenden lehetne rendezni a meccseket, hogy hétvégén még a Real Madrid impozáns csarnokában játszanak egy bajnokit majd pár nap múlva egy konkrét tornateremben egy másikat Európa 3. Számú nemzetközi kupájàban. Nagyon megnézném azokat az arcokat!? Sok szerencsét a két vasi gárdának és kívánom öregbítsék pozitív irányba hazánk hírnevét (így lesz efelől kétségeim nincsenek)! Hajrá! Edit: Unicaja Malaga egy kultusz. Attól mèg, hogy nem… Olvass tovább »
Csak megjegyzem, hogy a körmendi sportcsarnokban (na jó…legyen tornaterem) volt már a Partizán Belgrád a fénykorában BEK meccsen, mint ahogy a Manresa spanyol csapat is, vagy például az akkori olasz harmadik Verona is. Ez utóbbi két csapat ki is kapott. Az olaszok edzője pedig fantasztikus hangulatról beszélt utána.
Szóval tényleg jó lett volna, ha az akkori arcokat láttad volna, akkor bizonyára nem magas lovon ülnél.
…ha jól emlékszem, akkor egy Vlade Divac is játszott abban a tornateremben… ? plusz még néhány nagy délszláv név… ?
Jólvan látom a humor nem az erősséged… a csarnokotok(tornatermetek) egy meme lett mára magas ló… sose bántanék egy csapatot se ilyen külsőséges dolgok miatt. Mint mondtam magas labda volt, senki nem csapta le én meg leakartam… külön kiemeltem , hogy szeretem a körmendieket és , hogy me vegyétek zokon. Tudod fricska amin általában egy közösség nevet max vissza szól a másik tag amin szintén jót nevet és megyünk tovább ha ez megvolt… jó lehet boomernek lenni a neten és nem érteni ezeket a dolgokat. Nem baj 10-20 év:)
Sok függ a kerettöl, de nyilván a Strasbourg és a Murcia erös lesz. A harmadik csapattal várjunk, tavaly is voltak meglepetések a selejtezöben, de nevekre nyilván én is Bursat mondanám. Vertünk már spanyol ( Zaragoza) és francia (Dijon) csapatot is, ott voltam Strasbourgban, ahol közel voltunk a gyözelemhez a rendes játékidöben úgy, hogy elötte 5 napon belül játszottunk a Tenerifével idegenben ( min.2×5 óra repülöút) és itthon a Kecsóval. A fentiek miatt bizakodó vagyok, hogy a harmadik hely legalább meglesz a csiportban, a play-inben pedig már bármi lehet. Hajrá Falco!4️⃣???( A Körmendnek az elsö két kör hozható, a Malaga más… Olvass tovább »
Falconak nagyon erős és oda mehet még papíron nálam a Tofas Bursa, Körmendnek első két körben reális esélye van jó légiós kivalasztassal, de az unicaja szinte mission impossible-nek tűnik…
A kalapokat és a “kisorsolt” csoportot elnézve a ráb.szás és a kib.szás szavak között vacillálok. Még a szokásosan “korrekt” játékvezetést hozzászámítva, ez iszonyat kemény lesz…
pedig a magyar rajatszasra is kulfoldi birokat kovetelnek! miert sugallod azt, hogy valami ne lenne rendben a siposokkal!?
Nem sugallom én, kimondom kerek perec! Néztem nem egy és nem 2 BL meccset, ami felháborító volt!
Ezek a BL meccsek legtöbbször nem olyan “magyar jellegű” játékvezetéssel mentek, hogy ide tévedek kicsit, meg oda is, hanem az embernek a csalás szó jut eszébe róla.
A “magyar rájátszásra külföldi bírók” téma: igen, sokszor felmerül, szerintem felesleges, de ott legalább nem lenne semmilyen okuk elvezetni egy elismertebb külföldi csapatnak a meccseket.
+1
akkor majd nezzed meg az utanpotlas valogatottak meccseit (eppen folyamatba vannak az u17 fiu vilagbajnoksag) is es rajossz, hogy enyi csalo nincs a vilagon. kizart hogy mindenkit megvet volna valaki randomra.
Hol lesznek a selejtezők helyileg?
Szerintem a Falco idén kapta eddig a legerősebb csoportot a 4 szezonból. Persze nagyon sok minden függ az igazolásoktól, de szerintem 3.hely és a két győzelmig tartó párharc a második csoportkörért lehet a cél a csoportkörben. Sok sikert hozzá! Körmend a szlovák ellenfelet szerintem megveri, a finn csapat ellen lehet esélye, de a Malaga az más szint. De a Körmendnek is inkább szintje lesz a Fiba EC ezzel a magyar maggal valószínűleg. De nincs lehetetlen, hajrá 😉
Nyugodtan mondhatjuk,mindkét vasi együttes belecsapott a lecsóba…innen szép feljönni és nyerni… Komolyan kell venni, és kihozni a legjobbat mindkét gárdából.Hajrá Vas!
Az MTE bejut és egy 4-2-t hoz a csoportkörben, a szarfalkónak elindulni is kár, sima 0-6
Csak a szokásos….??????
És az Olajnak mi lesz a mérlege mester?
Hagyd, ezek a szolnoki trollok átlagéletkora nem több mint 14 év 🙂 100% infó.
Úgy is kell hozzájuk állni.
Idén nem indulunk, pihenünk
Az való nektek.
Tavaly is csak égettétek a magyar kosárlabdát.
Hajrá Körmend!!
Sok sikerült nektek is Szombathely!
MTE?❤️
Igen tudjuk 0-6 nem kell leírni!?
Kemény. Furák is ezek a kalapok.
Én negyediknek Tofast várom, idén negyeddöntőztek BL-ben. Erre selejtező..
Strasbourgot láttuk tavaly. Eddigi Bl szezonunk alapján mondható, legkellemetlenebb ellenfelek a francia csapatok. Murcia spanyol 11, míg szomszédék végső ellenfele, ha sikeresen eljutnak odáig, a Malaga spanyol 13. helyezett.
Mindeközben a BL-t ugye a Tenerife nyerte meg,aki a spanyol ötödik helyezett volt csupán.
Röviden, tömören mindkét csapat nevében: Aztakurva.
Remélem azért az első részt mindkét csapat sikerrel tudja megtenni, Körmendnél lehet így megfordulhat a csoportban egy közönségkedvenc:)
Nincs más hátra, mint előre. Várjuk a bejelentéseket.
Tudjuk, Váradi – Sassari…ha igaz lesz a dolog ?
Ti csoportotok is kemény, de kosárimádóknak azt hiszem csemege.
Sok sikert!
Nekünk meg hozzon jó meccseket a BL, ha esetleg nem jutunk be, akkor is ott a EC, ott is voltak jó meccseink az elmúlt években.
Hajrá Magyarok!
Nem rossz ez.Lehetett volna keményebb is.Lesz esélyünk idén is.??
Szerintem ennél csak könnyebb csoport lehetett volna:D
Meglátjuk..???
Akkor ha tuljutunk a szlovákokon es a finneken,akkor a Malaga lenne az ellenfél.. Pfuuuu basszus…. S
És akkor nézzük meg, ha valami kisebb csoda folytán a csoportkörbe kerülnénk:
Dijon, Sassari, PAOK ??
Jó lesz nekünk az a FIBA EC, bár a felsorolt csapatok ellen megtiszteltetés lenne játszani.?
…nem mellesleg, akkor itthon játszanánk ? (nem Kaposváron)