Sopronban jó az irány

Berta Ferenc terapeuta munkáját Kis Dávid-díjjal ismerte el a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia.

Soha nem dolgozott vidéken, Budapest központúsága közismert volt, a Soproni Sportiskolának mégis igent mondott a közös munkára. Most, hat évvel később már tudja, jól döntött, mert olyan szakemberekre talált a soproni akadémiánál, akik nemcsak kollégák, hanem partnerek és barátok is. Berta Ferenc terapeuta mindennél többre értékeli a szakmai alázatot és az emberi nyitottságot. A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia pedig őt értékeli – ezúttal egy saját alapítású díjjal is. A sportiskola egykori munkatársának emlékére két éve alapított elismerést, a Kis Dávid-díjat, Berta Ferenc fizioterapeuta vehette át.

– Nagy megtiszteltetés ez, és fantasztikus érzés – mosolyog Berta Ferenc már a kérdésen is: mit szólt a díjhoz.

– Óriási meglepetés volt! Előtte az sem volt biztos, hogy akkor éppen Sopronba tudok jönni, azután úgy alakult, hogy még a lányom is velem jött. Ő szólt, hogy apu, a te neved mondják, figyelj már! Mert én éppen beszélgettem. Alig tértem magamhoz, nem is sejtettem, hogy engem itt így megtisztelnek. Még szerencse, hogy mivel szeretek Sopronban dolgozni, ha hívnak, mindent megteszek, hogy ide is érjek.

– Sokan, sokáig tapsoltak neked…

– Ez az igazi visszaigazolás. A sportiskola vezetői, a munkatársak és az akadémisták is gratuláltak. Pedig vannak itt még sokan, akik szintén megérdemlik az elismerést. Úgy érzem, a díj szól egyrészt a szakmai munkámnak, másrészt annak az embernek is, aki vagyok. Persze a kettőt nem lehet szétválasztani.

– Ahogy a testet és a lelket sem. Egy korábbi interjúdban azt hangsúlyoztad, hogy a jó terapeuta nemcsak a testtel foglalkozik, hanem a lélekkel is.

– Ez így is van. A fizioterápiáról azt gondolják sokan, hogy nyomkodás meg húzkodás, kézzel vagy gépekkel végzett mozdulatsorok. Pedig sokkal többről van szó. A lelki ráhangolódás, a kliens személyiségének ismerete, az őszinte kapcsolat kialakítása, a pozitív energiák előhívása legalább olyan fontos, mint amit a kezemmel végzek. Az én munkámban minden mindennel összefügghet, ezért is nagyon fontosak a kialakított kapcsolatok.

– Azt is mesélted egyszer, hogy csapatjátékosnak tartod magad. Tudsz több csapatban is teljesíteni?

– Ha jó az a csapat, akkor persze! Nem olyan bonyolult ez! Amit szívesen végez az ember, az nem esik nehezére. Én mindig sportolók között éreztem jól magam; már kisgyerekként futballoztam, az NB I-ben is játszottam, de egy sérülés miatt azt be kellett fejeznem. De maradtam a pályán vagy annak közelében. A foci mellett lett egy másik szerelmem is, a kosárlabda. Az elmúlt évtizedekben számtalan módszert, technikát és terápiát elsajátítottam annak érdekében, hogy sportolókat segítsek. Dolgoztam felnőttekkel, gyerekekkel, nőkkel, férfiakkal. Hatvanegy éves vagyok. Van annyi tapasztalatom már, hogy azt is tudjam; nemcsak a módszerek tesznek hatékonnyá és sikeressé egy terapeutát.

– Hanem mi?

– Az emberek szeretete, ismerete és a segítés szándéka. A sportiskolában is az a dolgom, hogy az akadémisták testét-lelkét karbantartsam. Tapasztalatom az, hogy a fiziológiai problémák hetven százaléka is pszichés eredetű. Bármennyire furcsán hangzik, még a sérülések hátterében is nagyon gyakran valami lelki ok áll. Ráadásul minden ember más, minden probléma új, ahogy a megoldásukra is ezernyi lehetőségből kell kiválasztani a legjobbat. Nagyon érdekes ám ez! És ezért is kell nekem annyit beszélgetnem, nyitottnak lennem, figyelnem. Elő kell hívnom a pozitív energiákat a páciensből.

– Miközben a saját pozitív energiáidat is használod.

– Ez így van, pontosan így. De épp ezért szeretek a Soproni Sportiskolában dolgozni! Nemcsak a feltételek jók, a célok is. Itt mindenki pozitívan áll a feladathoz és ebből én is töltekezni tudok. Elkezdtünk egy munkafolyamatot, s a modellről kiderült, hogy működik, és mindenki ugyanabba a hajóban, egy irányba evez. Ez erőt ad, csináljuk tovább! Bevallom, magam sem gondoltam volna, hogy én, a budapesti, a fővárosi klubokban dolgozó egyszer majd egy vidéki akadémián ilyen jól érzem magam. Most hetente két-három napot biztos Sopronban töltök. És többet kaptam itt a hat év alatt, mint eddig bárhol máshol.

A díjról: Kis Dávid 47 évesen hunyt el Covid-fertőzés következtében. A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémiának az összes grafikai, dekorációs munkáját ő készítette, a reklámanyagokat is ő tervezte és kivitelezte. Emlékére alapította két esztendeje az akadémia azt a díjat, amivel évente egyszer a legkiemelkedőbb munkát végző szakemberét ismeri el.