Connect with us
Hirdetés

Kosárlabda

Sopronban is nyert a Kecskemét és hetedik lett

Megfordította a párharcot a KTE.

Sopron KC - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 83-86 (19-21, 20-27, 22-20, 22-18)

Helyosztó, 7-8-ik helyért, 3. mérkőzés
Sopron, NOVOMATIC Aréna
Játékvezetők: Goda László, Farkas Gábor, Minár László Balázs (Dernei Gábor)

Sopron: Joseph 25/9, Supola 9/3, Sitku 12/9, Takács 8/6, Molnár 14. Csere: Schöll 6, Csátaljay 2, Csendes 7/3, Keller -.

Kecskemét: Townes 15, Ivkovics 9/9, Wittmann 10/6, Dramicsanin 18/12, Karahodzsics 14. Csere: Kiss D. 10, Fazekas M. 3/3, Tóth Bar. 7/3.

Remekül kezdte a mérkőzést a vendég Kecskemét, négy kezdőjátékos is pontot szerzett az első két és fél percben, Dramicsanin négyet is, míg a Sopronból csak Molnár tudott két egységet a táblára tenni, így Bors Miklós 2-11-nél kért időt. Joseph talált be távolról, Supola egy duplával 4-re csökkentette a differenciát (7-11). Kiss faultolta Josephet, aki ennek ellenére is feltette a ziccert és mivel a plusz egyet is a helyére tette, így gyakorlatilag eltűnt a különbség a felek között. Dramicsanin eladott labdáját Molnár váltotta két pontra, Townes egy pontot a vonalon hagyott, Sitku viszont hármast dobott, így már 13-1-es futásban volt az SKC. Ehhez Joseph tett hozzá még egy középtávolit, így Forray Gábor időt kért. A megbeszélés jól sikerült, a KTE másfél perc alatt ledolgozta hátrányát és 19-19-nél utolérte ellenfelét, sőt a negyed legvégén fordítani is sikerült. 19-21

Townes és Molnár váltott kosarat, Dramicsanin süllyesztett el egy triplát, aztán Ivkovics is. Nem sokkal később érkezett is a soproni időkérés, Wittmann hármasa után (21-32). A következő két percben tovább növelte előnyét a KTE, Joseph zárta le a rossz sorozatot egy betöréssel és plusz egyel. Sitku triplájával benézett tíz pont alá a Sopron, de Fazekas azonnal válaszolt. Takács folytatta a hármasok sorát, Schöll köszönt be a festékből, Karahodzsics zsákolt, Joseph villant újra. A negyed végéig nem változott jelentősen a különbség, a Kecskemét 9 pontos előnnyel mehetett szünetre. 39-48

7-2-vel indított az SKC a második félidőben amivel 4 pontra zárkózott, Townes szerzett két gyors kosarat, Joseph középtávolról célzott pontosan. Nagy futásra, nagy futás volt a válasz, 8-2-t produkált a KTE a negyed közepén és már 10 ponttal is vezetett újra, Schöll kettesével és Supola hármasával zárkózott vissza a Sopron (55-60). Kiss dobott be két büntetőt, Joseph csak egyet, Kiss és Csendes váltott kosarat. A negyed utolsó két percét a KTE nyerte 4-3-ra, így a záróetapot 7 pontos előnyből várták Forray Gábor tanítványai. 61-68

A KTE az elején rögtön jelezte, hogy nem szeretne izgalmakat, ahogy a Sopron a harmadikat, úgy ők is 7-2-es futással kezdték a negyedik negyedet. Csátaljay hozta vissza 10 pontra a Sopront, Supola bejátszását Schöll értékesítette, Takács triplájával 5 pontra zárkóztak fel a hazaiak, jött is a vendégek időkérése (70-75). Tóth állította meg a soproni sorozatot, Dramicsanin nagy passzából Kiss szerzett egy kettest. Joseph távoli dobása esett be, Molnár dolgozott nagyszerűen a festékben, Wittmann középtávolija volt pontos. Dramicsanin hármasával 9-re nőtt a differencia három és fél perccel a vége előtt, az SKC időt kért. A Sopronnak a hátralévő időben már csak zárkóznia sikerült fordítania nem, így a Kecskemét lett a hetedik. 83-86

3 hozzászólás

3
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
0 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
3 Comment authors
Jordy86RózsabimbóEwing Recent comment authors
Jordy86
Olvasó

Következő szezonban ki lessz az SKC vezető edzője?
Tudni màr valamit?

Rózsabimbó
Olvasó

A Kecskemét az idei szezonban egy jó csapatteljesítményt nyújtott. Bár hol, győzelmi eséllyel vehették fel a harcot.
A dobost kellene eltakarítanotok az értelmetlen, szurkolásnak nem nevezhető dob püfölésével. De tényleg, ez amit művel, tetszik a hazai publikumnak???

Ewing
Olvasó

7-8-ik….bohóc…. 😀

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés