
Sopron KC - Zalakerámia ZTE KK
Bajnokság, 13. forduló
Sopron, Novomatic Aréna, csütörtök, 19:00
V.: Praksch P. Á., Tőzsér D. K., Farkas G. (dr. Gincsai J. P.)
Sopron: McGill - Myers - Ford - Sitku - Montgomery.
ZTE: Parks - Guyton - Polster - Barnett - Holton.
A soproniak legutóbb idegeben tudtak nyerni a Kaposvár ellen, ami zsinórban a negyedik sikerük volt, így a tabellán a kilencedik helyen állnak. A vendégek pedig egy hajszállal maradtak alul a Szolnokkal szemben és már hat találkozó óta nem hagyhatták el győztesen a parkettát.
Kosztasz Flevarakisz, Sopron KC: Mint minden egyes mérkőzés, számunkra ez is egy nagyon fontos találkozó lesz, amely csakúgy mint a többi összecsapás, kemény lesz. Szerintem erősödtek, jobban játszanak, mint a szezon első felében és megint egy olyan csapatra kellett készülnünk, amely nagyon jó dobókkal rendelkezik, főleg a külföldi légiósaik remekelnek ezen a téren. Kihasználják az adottságaikat a mérkőzések során. Számunkra nagyon fontos lesz a védekezés, emellett a lepattanók megszerzése. Kontrollált játékra lesz szükségünk és ezáltal ez egy mentálisan nehéz mérkőzés lesz, hiszen 40 percen keresztül kell ehhez magunkat tartani. Reméljük nézőink szokásuk szerint ellátogatnak és támogatnak minket a mérkőzés során.
Emir Mutapcic, Zalakerámia ZTE KK: Egy olyan csapattal fogunk megmérkőzni, akik jó ritmusban vannak, hiszen az elmúlt négy mérkőzésükből négyet megnyertek. Jó játékosok alkotják a keretet. Fontos számunkra, hogy úgy játszunk ellenük, ahogy a Szolnok ellen tettük. Csakis akkor lesz esélyünk a győzelemre, ha jobban védjük a tranzíciós játékaikat és mi hozzuk el a lepattanókat. Kulcsfontosságú lesz még a találkozó során az egy-egy elleni védekezésünk is.


Légióst a kispadra vegyél!!!!
Úgy látom, Mutapcic mester azt se tudja, hol és kivel játszottak….” Fontos számunkra, hogy úgy játszunk ellenük, ahogyan Szolnokon tettük.”
Világos ugye hogy nem magyarul nyilatkozott és a BB1-es amatőrök hozták létre ezt a cikket?
Nyilván nem az edző nem tudta, hogy otthon játszott vagy nem. Értem én hogy most menő mindenkit fikázni, de ennyire ne legyünk már gyerekesek!
Szerencsétlen csóri Muatapcic tehet a legkevésbé arról a bohózatról ami itt folyik.
Negatív széria??Tisztelt BB1!Ne legyünk álszentek!Politikai a kosárlabdával köszönő viszonyba se lévő emberek és bábszínházba való segédeik a sportban megbotránkoztató,évek óta bukdácsoló döntéseikkel stabilan play outos csapat a Zete!Itt nincs negatív széria!
Kedves Ádám, ha írsz valamit, akkor pontosan tedd azt. Sajnos nem az első és nem is az utolsó ilyen pontatlanság. Annyit elárulok, a kezdési időpont nem 18 óra.
Holnap estére nagy az esély,hogy 2-11el fogunk állni. 2-11…minden idők legdrágább Zetéjének a produkciója. Ízlelgessétek…olyan szélsebesen viszitek ezt a patinás klubot a B csoport felé,hogy a pesti gyors kutya füle hozzátok képest. Polgi bá küszöbön a B csoport és a történelmi tett…
Nem fogják hagyni. Kerül,amibe kerül.
Van egy mondás. Egészség legyen többit megvesszük. Művel van lőve így bentmaradunk majd. Nem kell izgulni.
Mivel van lőve? 😂
Hajrá SKC! Győzni fogunk!