Sopron KC - Szolnoki Olajbányász
Bajnokság, 2. forduló
Sopron, NOVOMATIC Aréna, szombat, 18:00
V.: Cziffra Csaba Zsolt, Tőzsér Dénes Kelemen, Földesi Ádám (Forrai Sámuel)
Sopron: Nichols - Meszlényi -Griffin - Da Silva - Molnár.
Szolnok: Clay Jr. - Pallai - Lukács - Rudner - Wiggins.
A bajnokság 2. fordulójában a Sopron KC a Szolnok együttesét látja vendégül. Míg az SKC legutóbb szoros mérkőzést követően a Kecskemét otthonában maradt alul, addig az Olajbányász hazai pályán a Paks ellen győzedelmeskedett.
Bors Miklós, Sopron KC: “Az elmúlt egy hét leginkább arról szólt, hogy beépítsük a frissen érkezett centerünket, illetve Griffint, aki szintén egy héttel ezelőtt érkezett meg közénk. Emellett pedig természetesen a csapat kémiáján dolgoztunk, az újoncok érkezése ugyanis nagymértékben megváltoztatta az együttesünk kohézióját. Ezután került porondra ellenfelünk, a Szolnoki Olajbányász, akikről pedig tudjuk, hogy rendkívül erősek a festékben. Kulcsfontosságú lesz tehát, hogy a magas embereiket miként semlegesítjük, akik fizikálisak, remek lepattanózók és mindemellett kiváló low-post játékosok. A centereik mellett azonban irányítójukra is különös figyelmet kell majd fordítanunk, aki hihetetlenül explozív és persze jól játssza az 1:1-eket, kettő-kettőket. Nem engedhetünk neki tehát könnyű betöréseket, hiszen abból jöhetnek akár a kiosztások is, többek között az utolsó légiósuknak, aki pedig egy nagyon jó dobó. Mondani sem kell, erős tehát a Szolnok légiós delegációja, de azt sem szabad elfelejteni, hogy egyben egy rendkívül erős magyar maggal is rendelkeznek. Megemlíthetném például Pongó Mátét, aki a magyarokat tekintve mindenképp meghatározó játékosnak számít, vagy akár Rudner Gábort, aki már a tavaly szezonban is megmutatta mire képes – közel 50 százalékkal dobta a hárompontosokat. Idén azonban az egyik legnagyobb magyar tehetségnek talán Pallai Tamás mondható, aki korosztálya szerint mindenképp meghatározó játékosnak számít, így tehát őt sem szabad szem elől tévesztenünk. Csakúgy, mint Révész Ádámot sem, aki pedig játékával még nagyobb lendületet tud adni a szolnoki együttesnek. Rájuk készülünk, s ezeket a neveket felsorolva pedig tisztán látszik, hogy a Szolnok igencsak hosszú paddal rendelkezik. Abban bízom, hogy azt a lendületet, ami a Kecskemét ellen is jellemezte a játékunkat, hazai pályán, a Szolnok ellen is folytatni tudjuk, illetve, hogy a szurkolóink támogatásával sikerül majd egy jó, szerethető csapatot bemutatnunk.”
Miodrag Rajkovic, Szolnoki Olajbányász: “Ami számomra jelenleg a legfontosabb, hogy fejlődést lássak a csapatomon az előző mérkőzéshez képest. Szeretném, ha magabiztosabban kosárlabdáznánk támadásban, így tehát a felkészülés során is erre fektettük a hangsúlyt. A Sopron ellen sokkal agresszívabb játékot szeretnék látni a srácoktól. Ami a keretünket illeti, vannak apróbb sérülések a csapatban, ám azt még nem tudom pontosan megmondani, hogy lesz-e hiányzónk. Remélhetőleg nem és teljes kerettel tudunk majd kiállni a Sopron ellen.”
Megfogadtam h soha…
De az most totál kiveri a biztit, h egy másik fórumon azt írják h Lukács Norbinak még a Paks meccsen eltört az ujja…
Még mindog ez a kommunikáció illet meg minket?
Vagy mi van?
Hajrá Olaj!!!
Amilyen jó a szolnoki egészségügy simán lehet hogy csak most lett biztos az az ujjtörés
Archibald játszik, húzhatom a hazait?
Fix—-,hogy nem tudom megmondani, ki nyer!
Hajrá!
Győzni fogunk! Legyen megint egy tavalyihoz hasonló, eredményes szezonunk! Hajrá, Sopron! Hajrá, SKC!