Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Sopron KC – Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely

Jön a szomszédos megyék rangadója.

Sopron KC - Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely

Bajnokság, 17. forduló
Sopron, Novomatic Aréna, szombat, 18:00
V.: Benczur Tamás, Fodor Attila, Györfy Rúben (Bognár Tibor)

Sopron: McGill - Myers - Ford - Sitku - Montgomery.

Szombathely: Váradi - Somogyi - Benke - Golomán - Keller.

A bajnokság következő fordulójában csap össze a Sopron KC és a Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely csapata. A soproniak legutóbb idegenben arattak egypontos győzelmet a Paks együttese ellen, így a tabella ötödik helyén állnak. Ellenfelük pedig a szolnokiakat kapta el, amivel javított az Alba Fehérvár ellen elszenvedett vereség után, és így továbbra is a mezőny élén áll.

Kosztasz Flevarakisz, Sopron KC: Amikor egy csapat a Falco ellen játszik, mindenki tudja, hogy egy rendkívül nehéz mérkőzés előtt áll – hiszen a magyar kosárlabda első számú csapatáról van szó. Tisztában vagyunk a feladatainkkal, sok mindenre kell majd figyelnünk, ha azt szeretnénk, hogy keresnivalónk legyen a találkozón – maximális fókuszra és pontosságra lesz szükségünk minden szempontból. Az első és legfontosabb az 1-1 elleni védekezés lesz – erre a felkészülés során is már nagy hangsúlyt fektettünk – illetve a lepattanózás. Összességében, le kell csökkentenünk a hibáink számát taktikai szempontból is, és akkor egy jó mérkőzést fogunk tudni játszani.

Milos Konakov, Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely: A Sopron elleni mérkőzéstől egy nagyon kemény küzdelmet várok. Elsősorban a saját filozófiánkon szerettünk volna dolgozni a felkészülésre álló időszakban, hogy visszatérhessünk a megszokott ritmusunkba. Ez a Szolnok elleni rangadón már meg is látszódott, amit szeretnénk a Sopron ellen is folytatni. Legfőképpen magunkra szeretnénk fókuszálni és így egy jó mérkőzést játszani. Az utolsó találkozó óta páran kisebb sérülésekkel bajlódnak, így meglátjuk, hogy ki lesz bevethető a holnap.

HIRDETÉS

45 hozzászólás

45
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
14 Comment threads
31 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
27 Comment authors
donnarummaPojacaTorpedóDokiagyas Recent comment authors
Soproni
Olvasó

Köszi hogy elhoztátok Európát ?

Pojaca
Olvasó

Hajrá SKC, meg lehet ez, be kell húzni, szerintem a soproni légiósok jobb formában vannak mint a falco magyarjai, szóval ha ebből indulunk ki és megint Takiék is szépen hozzá tudnak tenni, akkor miért ne lehetne meg? A 39. percben már zúgni fog az Indul a busz!

donnarumma
Olvasó

Kocsikkal megyünk?

agyas
Olvasó

Léteznek Magyarországon is szomszéd városok, melyeket nem a gyűlölködés választ el, hanem a közös múlt, és egy sporteseményen való rivalizálás köt össze. Ez a két város ilyen. Ez nem a cigányozásról és huhogásról fog szólni, de a csönd se fogja kísérni a meccset. A Sopron otthon hagyományosan jó a Falco ellen. Már jó régen volt egy soproni meccsen, amikor egy vonalmenti szitunál Kálmán Laci rádobta a labdát a soproni játékosra, akiről kipattant. A vendégeknek kellett volna jönni oldalról, de az akkori sztárjátékvezető (H. Zs), aki ma a játékvezetők oktatásáért felelős, technikait ítélt Kálmán ellen, és a büntetővel nyert a Sopron… Olvass tovább »

Marillion
Olvasó

Szombathelyen születtem,de Sopront kifejezetten is kedvelem,ha megyek oda a mocskolódást oda/vissza nem szeretem! Hajrá nyugat Magyarország,HAJRÁ FALCO!

IstiPisti
Olvasó

Hajrá SKC!

Jók vagytok ,szerintem most nyerhettek .

Csak az MTE !

Marillion
Olvasó

Igen…amig nem nyertük meg,ez is benne lehet benne van. Meglátjuk! Hajrá Falco!

magister_officiorum
Olvasó

Hajrá SKC!

Skcforever
Olvasó

Ittvan a szokásos lenéző párni komment, az elmúlt években is ez volt, a többi már történelem.. ? pokoli hangulat lesz, én szoros meccset várok aztán győzzön a jobbik! És remélhetőleg egyik szurkolónk se fog ráerősíteni párni állítására, menjen a zrika, a hangpárbaj, de álljon meg itt a szurkolás, mindkét oldalról.
Ja és párni, már akkor itt volt Európa, amikor te még azt se tudtad, hogy mire való a kosárlabda.
SKC!!

Bencur2021
Olvasó

Parnaval ne foglalkozz, minden ertelmes Falco szurkolo tisztaban van azzal h kurva nehez meccs lesz, foleg h problemaink is vannak. Remelem jo meccs lesz, ott leszek !

SárgaPárna
Olvasó

Na mi lett? Az elmúlt években több hálót vágtunk, mint a norvég halászok…

Marillion
Olvasó

Olyan magát nem felvállaló /SP/ valakivel aki csak igy nagy legény,kérem hogy senki se foglalkozzon! A tökös szúrkoló nem fél találkozni senkivel legyen az saját vagy rivális szúrkoló,na ő nem ilyen! Legyen ma jó meccs balhé se pályán se lelátón! Sajnos a két város oda vissza szidása nem fog elmaradni! Végre Sopron is megerősödött itt a nyugat Magyarországi végeken! Ez kell! HAJRÁ FALCO!

Zsarkov
Olvasó

Országos 1-es!

KD
Olvasó

Nem tévesztetted össze a DEAC-Szolnokkal?

Mendez
Olvasó

Belefér, mert Debrecenben úgyis buktok.

Marillion
Olvasó

Akkor játszd meg nyugodtan a tippmixen nagy lóvéval! Sárgapárna is megtette 200000 forinttal azthiszem a Deac de lehet hogy az Alba ellen a Falcora tette tutira! Az más kérdés hogy bukta! Úgyhogy ne hallgass senkire!

Doki
Olvasó

Az Olaj ellen a Paksra. Nem jött be Neki! Hajrá Olaj!!

Vulcano
Olvasó

Gyurit valószínűleg most nem fogjuk játszatni, nehogy rásérüljön. Remélem Kovács Beni megint olyan jól tudja majd segíteni a csapatot mint Szolnokon.
Hajrá?⚫?

Marillion
Olvasó

Gyurít magam is úgy gondolom ne erőltesse!

Vulcano
Olvasó

Annyit nem ér ez a meccs, hogy Gyuri összeszedjen egy súlyosabb sérülést.

Bencur2021
Olvasó

Arrol tudni valamit, hogy Golománon kívül ki sérült még vagy kikre gondol Konakov?

KD
Olvasó

3 éve nem nyertünk Sopronban, éppen itt lenne az ideje, meg egyébként mikor, ha nem most? De nem lesz könnyü, a védekezést össze kell rántani ismét, azzal lehet meccset nyerni. Persze nem ártana egy szolnoki triplamutató sem!! Hajrá Falco!???

Vulcano
Olvasó

?⚫?

CsakaSopron
Olvasó

Holnap teljen meg az aréna és legyen egy jó mérkőzést! Aki csak balhézni jönne, és k*rva anyázni, az inkább ki se jöjjön. Nem hiszem hogy zsinórban 7 után ez kéne, legyen már annyi bennünk hogy nem szidni meg balhézni megyünk ki. Legyen jó a hangulat, legyen hosszú idő után oroszlán barlang a csarnok, és szurkoljuk ki a 8. at!
Hajrá Sopron!!! SKC!?

SopronKCfan
Olvasó

Hajrá Sopron!!??

SárgaPárna
Olvasó

Az ország második legsötétebb szurkolótábora után, most a legsötétebb elé visszük el Európát…

Eresz
Olvasó

Én egyébként bírom a humorod.

SopronKCfan
Olvasó

Remélem jössz te is!

Marillion
Olvasó

Idézem:Remélem jőssz te is! Csak megkérdezem,hogyha oda menne akkor tudnád-e hogy ő az ott? Válaszolok helyetted is hogy nem! Hiszen Velünk Falco szúrkolókkal nem mer mutatkozni,személyesen megnyilvánulni,hogy szevasztok én vagyok az aki a BB1-en SP. néven szólogatok be a szúrkolóknak!

kancsofroccs
Olvasó

Brigade drapit ne felejtsetek otthon, sánta-feketék!

Soproni
Olvasó

Maradt még drapitok amit eltudtok hozni??

Falcao
Olvasó

Ne légy igazságtalan!:)csak 10-20 sötét,primitiv soproni van,a többivel nincs gond,ők csak a szokásos,amilyenek mhol a szurkolók akár nálunk is!Sopronnak grat a jó sorozathoz,a görög szépen összekapta őket,Dzuniccsal lehet a zete mellett hátul lennének még mindig…
Holnap remélem kijön a két csapat közti különbség és nyerünk!Europat latjak Sopronban,igaz női vonalon.Szeretek Sopronba járni,jó a hangulat mindig,jo a kis arena telt haz is lesz biztos,remeljuk élvezetes jó meccsel!
Hajrá Falco!

Ö.H.
Olvasó

A drapikra figyeljetek oda!!!
Kinek mi lehet hogy mi vagyunk a legsötétebb tábor de mi vagyunk a fehèrebbek??????

ejjha
Olvasó

Ez nem humor,hanem egy frusztrált,beteg ember fröcsögése.

Knézy Ernő
Olvasó

Az ország legszarabb csapata meg ki fog Kapni sárga geci !(csak miattad írom )

SzhelY
Olvasó

mondja ezt a legsötétebb szombathelyi

Tom67
Olvasó

Igen és szokás szerint megint szopni fogtok te nyomorult!

Knézy Ernő
Olvasó

Megbántottál !

wiley
Olvasó

Debil párna! Te kamu Falcós… Nagyon átlátszó amit csinálsz. Direkt a Falco ellen hergelsz mindenkit. Nyomorult életed lehet…

Marillion
Olvasó

És elsősorban miatta kapjuk az utálatot is! Az igazi szúrkoló alig várja hogy újra forduló legyen és bátran várja a szúrkolótársát a meccs előtt, hogy együtt buzdíthassák újra a csapatot! Sőt ha nem meccs nap van akkor a mindennapokban is ősszejárnak mert barátság is van! Sárgapárna azt sem tudja hogy merre van az arra,senki elé nem mer odaállni!

Marillion
Olvasó

Téged ért már valahol is nem falco szúrkolótól személyes attrocitás? Csak azért kérdezem mert direkt csak mindig úgyanazon csapatok szúrkolóiba kötsz bele…Szolnok,Sopron,Kőrmend,Zalaegerszeg! Velünk Szombathelyiekkel is miért nem mersz leállni mondjuk egy betérőben beülni diskurálni?!

Knézy Ernő
Olvasó

Valszeg gondjai vannak az életében,ezt váltja ki belőle !

Torpedó
Olvasó

Ezért nagy kár volt mindegy hova tartozol! Erre kényesek a Leghűségesebb város szurkolói. Válasz ma a helyszínen.Köszönjétek neki meg….

Marillion
Olvasó

Ez a fenyegetés most kinek ment?

donnarumma
Olvasó

Ezert regisztráltál be, hogy név nélkül megfenyegess egy “várost”?
Pont annyi eszed van, mint a párnának.
Kék vánkos

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés