Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Sopron KC – Egis Körmend

Nagy derbi várható.

Sopron KC - Egis Körmend

Bajnokság, 11. forduló
Sopron, Novomatic Aréna, szombat, 18:00
V.: Kapitány G., Nagy V., Minár L. B. (Forrai S.)

Sopron: McGill - Diggs - Ford - Sitku - Montgomery.

Körmend: Stokes - Takács - White - Szavics - Gordon.

Mindkét csapat a Szolnok ellen játszotta a legutóbbi mérkőzését, de míg a Sopron nyerni tudott, addig a Körmend kikapott.

Kosztasz Flevarakisz, Sopron KC: Szerintem mondhatom azt, hogy egy nagy derbi áll előttünk. Nagyon fontos lesz, hogy minél agresszívabban és minél akaratosabban akarjunk győzni és játszani. Nagyon fontos minden mérkőzés számunkra, hiszen az év elején elvesztett meccseket vissza kell hoznunk és most is egy nagyon komoly kihívás áll előttünk. Magas szerkezettel játszanak, hiszen irányítójuk és bedobójuk is – Stokes és White – magasak posztjukhoz képest, de centerükről; Gordonról sem szabad megfeledkezni. Nincs könnyű feladatunk, hiszen játékosaik kintről is jól dobnak, emellett pedig gyorsak, így védésük komoly feladat. Szeretnénk egy jó mérkőzést játszani, ehhez viszont kontrollált játékot kell mutatnunk és győzni szeretnénk.

Antonisz Konsztantinidesz, Egis Körmend: Az elmúlt időszakban elég sokat változott a Sopron együttese, hiszen egykori edzője újra ott ül a kispadon és irányítja a csapatot, aki jól átszervezte a védekezést és a támadást így egy igazi csapat jött létre. Jelenleg teljes kerettel tudnak kiállni a mérkőzésekre, nem úgy, mint az elmúlt időszakokban, amikor nagyon sok játékosuk hiányzott. Szerintem nem a szerencsén múlt legutóbbi győzelmük a Szolnok ellen, hiszen 40 percen keresztül sokkal jobban játszottak, mint az Olajbányász. A szolnokiak nem megfelelően készültek fel ellenfelünkre, mi viszont szeretnénk ezt elkerülni, ezért a tőlünk telhető legjobb módon próbáltunk felkészülni a Sopron ellen. Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen minőséget nyújtanak a pályán és tudjuk, hogy mennyire tapasztaltak, főleg a külföldi játékosaik. Ambivalens érzésekkel nézünk elé eme összecsapásnak, de reméljük hogy kontrollált játékkal nyerni tudunk. Olyan periódus következik majd a bajnokság során amire az egész csapat már nagyon várt, hiszen hat mérkőzés vár még ránk ebben az évben, azaz decemberben. Ez a találkozó lesz számunkra az utolsó idegenbeli mérkőzés, szeretnénk, hogy minél sikeresebben zárjuk ezt, hogy minél jobban tudjunk érkezni az előttünk lévő öt hazai megmérettetésre.

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
Tom67Pojaca Recent comment authors
Pojaca
Olvasó

Szerintetek ki nyer? Boriszov mikor tér vissza?

Tom67
Olvasó

Szerintem sima hazai ès Milos ma tèr vissza!

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés