Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Somogyi be akar kerülni a Burgos keretébe és őszintén elmondta, miért akart távozni Debrecenből

Be akar kerülni a spanyolok aktív keretébe.



:

:

Múlt héten jelentette be a San Pablo Burgos, hogy leigazolta a magyar válogatott 21 éves játékosát, Somogyi Ádámot. A játékossal a Nemzeti Sport készített interjút.

Szerettem volna eljönni Debrecenből és külföldre szerződni, mivel sajnos nem egyeztek az elképzeléseink

– mondta a kosaras majd hosszasan kifejtette, milyen problémái voltak ás reagált arra is, hogy a DEAC jogi vizsgálatot indított a klubváltásával kapcsolatban.

“Jogilag, etikailag is helyesen és pontosan jártunk el az ügyben engem képviselő ügynökség segítségével. Csupán a szerződésben foglalt jogommal éltem, ezért sajnálatos és érthetetlen, miért akarnak hátráltatni, annak ellenére, hogy az ott eltöltött két év alatt mindent megtettem a klub sikerességéért. Már sokkal korábban jeleztem a DEAC-nak, hogy a klub nem biztosítja azt a fejlődési lehetőséget, amit az odaigazolásomkor felvázolt, így váltásban gondolkodom. Ezért ez nem érhette meglepetésként a debrecenieket, felkészülhettek a helyzetre. Másrészt meghallgattam az új edző elképzeléseit is, kiderült, hogy még csak nem is azon a poszton számolnak velem, amelyen egész életemben játszottam, noha számtalanszor jeleztem, hogy emiatt szakmailag sem éri meg nekem a DEAC-nál maradni. Ezeket figyelembe véve teljesen értetlenül állok a debreceni vezetők időhúzó, alaptalan, csak kellemetlenségeket okozó jogi lépései előtt.”

Somogyi azt mondta, hogy szeretne bekerülni a Burgos aktív keretébe. Esetleges magyarországi kölcsönadására nem reagált.

Jelenleg csak az lebeg a szemem előtt, hogy bekerüljek a Burgos aktív keretébe, erre készülök az elkövetkezendő hetekben

– mondta.

7 hozzászólás

7
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
4 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
4 Comment authors
dbrcnfnBlizzarddeacfan7KUTYA Recent comment authors
dbrcnfn
Olvasó

Ami tény: be akar kerülni a Burgos keretébe.
Ami kérdés: mikor? Most vagy majd pár év múlva? Addig meg…?

Ami tény: elmondta, miért akart távozni Debrecenből.
Ami kérdés: tényleg őszintén?

És akkor még csak a címről beszéltünk.

deacfan7
Olvasó

Ez nem volt oszinte? mondhatta volna a sablon szoveget is….

dbrcnfn
Olvasó

“Esetleges magyarországi kölcsönadására nem reagált.”
Ha erről is beszél, akkor őszinte. Addig csak beszél.

Mindezt úgy mondom, hogy nagyon sajnálom, hogy már nem a mi játékosunk.

deacfan7
Olvasó

Errol az ugynoket kell kerdezni, neki az a feladata hogy a jelenre koncentraljon es bebizonyitsa hogy azon a szinten van mar. Az esetleges kolcsonadasara az ugynokenek es nem neki kell keszulni. Ugyhogy szivesen latnam meg jatszani a magyar bajnoksagban, de remelem kiharcolja maganak a rotacios helyet!!

Blizzard
Olvasó

Ez rendben van, de sokszor elfelejtik a játékosok, hogy aláírt szerződésük van, nem kívánságműsor, hogy mi tetszik, mi nem. Persze a mai világban úgyis mindig kierőszakolják, akár foci, akár kézi, akár kosár. Nem sokat érnek a szerződések a kluboknak, a játékosok a kiskirályok általánosságban.
Játékosként sokat fejlődött, de emberileg nehéz vele azonosulni,nemhiába voltak konfliktusok az edző és közte tavaly.

deacfan7
Olvasó

Nagyon sajnálom, hogy a csapatunkból így távozott a legtehetségesebb magyar fiatal, ez a vezetoseg feleloseg . De eleg sok kérdést vet fel, hogy a teljesitmenye utan iigy keresztbe akart tenni a klub neki. Azt meg meg lehet erteni hogy nem volt eleg neki az a szerep, hogy a legiosok kezebol kieso labdat kapta csak meg. Sok sikert neki Spanyolországban!!

KUTYA
Olvasó

Így lesz kölcsönben Magyarországon…

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés