Bajnokság
Sok csapattal beszélt már Kameron Taylor
Az extra szezont futó amerikai a BB1-nek nyilatkozott a jövőjéről.
:
:
A bronzérmes Pécsi VSK-VEOLIA egyik húzóembere Kameron Taylor volt az idei szezonban. A közel két méter magas amerikai extra szezont produkált: 44 meccsen lépett pályára, átlagban közel 34 percet játszva. Ezalatt 19.2 pontot-, 8.1 lepattanót-, valamint 3.9 gólpasszt átlagolt.
– Nehéz volt az idei szezon, voltak egészen kiemelkedő és gyengébb napjaink is, de a legfontosabb, hogy erősen zártuk a bajnokságot – mondta Kameron Taylor a BB1.hu-nak. – Nagyon büszke vagyok a csapatomra emiatt. A szezonkezdettől nekem személy szerint az volt a célom, hogy bajnokságot nyerjek. Erre a szintre nem jutottunk el, ami miatt csalódottságot is érezhetek, de összességében nagyon sok okunk van arra, hogy büszkék legyünk az idei szezonra. Jól éreztem magam Magyarországon, párszor volt lehetőségem meglátogatni Budapesten a történelmi fürdőket, megnézni a fő nevezetességeket és élvezni a várost. A csapattársaimmal nagyon jól kijöttem az egész szezon alatt, így mondhatom, hogy minden rendben volt.
Egy ilyen év után nem csoda, hogy sok kérője akad Taylornak. Érthető módon a PVSK is szeretné megtartani, de a szurkolók már a Szolnokkal is összeboronálták a légióst. Taylor azonban csak annyit árult el, hogy sok csapattal beszélt már.
– A nyárra az a tervem, hogy az edzőmmel kifejezetten azon dolgozzunk, ami kevésbé ment jól a szezon során – folytatta a játékos. – Emellett természetesen a családommal töltött időt is szeretném élvezni. A jövőre nézve meg kell hoznom majd néhány nehéz döntést, a legjobb lehetőséget át fogom beszélni az ügynökömmel és a családommal is. Sok csapattal beszéltem, amióta hazajöttem, de még nem tudom, hogy merre szeretnék menni a továbbiakban. A célom mindig az volt, hogy fejlődjek minden évben, és a lehető legmagasabb szinten játsszak.
Fotó: pvsk-panthers.hu
Kedves szurkolók..
van itt egy cikk ami Kameron Taylor-ról szól, arról, hogy mennyi mindent hozzá tett a csapat sikeréhez, hogy érezte magát a városban és mik a jövőbeli tervei.. na de TI, ezzel mit sem foglalkozva (mert egyetlen értelmes kommentet nem olvastam aminek bármi érdemi reakciója lenne a cikkel kapcsolatban) semmi mással nem foglalkoztok, csak azzal, hogy hogyan ócsároljátok egymást és fitoktassátok a múltbeli sikereiteket ebben az alpári stílusban..
Ebből fogtok megélni? Szörnyűlködve olvasom és értetlenül, hogy ezt miért kell ráadásul egy ilyen cikk alatt.. nem is.. igazából mindegyik alatt ez megy teljesen mindegy az adott bejegyzés témája.. szörnyű.
A győzelmet méltósággal viselni….intelligencia kérdése….ami itt sokaknak nem adatott meg.
MINDÖRÖKKÉ OLAJKA!
Rúzsos….ki lettetek söpörve, azóta izomból támadod az összes Falco cikket ami itt megjelenik ezen az oldalon.
Tudod rúzsos, a vereséget méltósággal viselni…
(Jöhet a videód 3:55-től meg 12:faszomtuggya honnan…)
“….intelligencia kérdése….ami itt sokaknak nem adatott meg….”
Válaszoltál.
Magadra ismertél.
Nekem sajnos nem adatott meg rúzs…sorry.
De hogy te egy hazudozós senkiházi vagy…na az viszont neked nagyon is megadatott…????
Szaramisz.
Komolyan sajnalom a normalis korrekt szhelyieket….hogy lehet egy ekkora selejt barmot elviselniuk mint te?
Lefosottpárna pont ugyanez!
Komolyan mondom egy ostoba vagy!
Rouge….orom nézni, ahogy leepited 2mondattal ezt a szerencsetlent! ???
Felreertes elkerulese vegett: sok a korrekt Falcos itt! De ez a szaramisz az alja…es ez CSAK neki szol!
Mivan jobbágy még mindig nem sikerült kihúznotok a szolnokiakkal egymás valogából a nyelveteket?
Rúzs meg a leépítés… 😀 😀 😀
Még akkor is hazudik ha kérdez!!! 😀 😀 😀
Ne már, hogy itt a különbözö szurkoló csoportok egymás vérét szívják… Más csapat cikkje alatt! Uborka szezon van legyünk már egy csoport, mint Magyarország szurkolói! (Női válogatott meccs most!) Várjuk meg kinek mi lesz a következö szezonra!! (Bármilyen csapat tábor tagja!)
Meg van, hogy ki az idei bajnok? Falco el kell fogadni!!! Mondom ezt pécsi szurkolóként! Jövőre majd kiderül ki lesz a bajnok! 🙂
Hajrá Pvsk!
A jók mindig a legjobbat választják.
Tehát Kameron Taylor=Falco 😀
Mit akartok még?
Egy jó hideg sör jól jönne?
Megint kisöpörni mindenkit, ahogy idén is! 😀
A kupagyözelmek számát mond nuniiii?
Magas lóról nagyot lehet esni, fene nagy lett az arc Szombathelyen, remélem visszanyal a fagyi mihamarabb. Ellenfél tisztelete nálatok = 0
Nem mindenki ilyen. Nekem önhumorom is van 🙂 Vagyis csak annak tartom magam.
AKKOR IS VICCES VAGYOK!
Igen?
És a bajnok tisztelete mit mondd nektek?
Mióta megnyertük a bajnokságot azóta dől felőletek a trágyalé, már előre szurkoltok a leendő BL ellenfelünknek!
Leigazolunk 1 db játékost és mi vagyunk a legaljasabb kosárlabdacsapat a magyar történelemben.
Mégis mit vártok tőlünk szerencsétlen proletárok?
Tiszteletet?
Mire fel?
Mi kapjuk évek óta a silverhelyet meg a hasonló jókat…most szopjátok be szépen azt ami nektek jár…most ti lesztek a silverhely legalább egy évig…de szerintem tovább is…
Eddig is ti voltatok ??
Majd szólj ha 9 lesz faszikám, akkor arcoskodhatsz, addig nem vagytok többek legalábbis nálunk nem….
Aramis… 😀 a bajnok tisztelte? A tisztelet NEM JÁR alapból a cím miatt. A tiszteltet ki kell vívni.
Te arra vered ki esténként, hogy a megtizedelődött olajat kisöpörtétek? Tényleg erre vagy büszke? Erre vered itt a nyálad?
Pont olyanok vagytok, mint a fradi a fociban. Nagy szurkolótábor, de aki nem fradista mint azokat utálja. A csapat miatt? Nem…az unintelligens barom szurkolótábora miatt. (Persze mindig van kivétel.) Akár nyertek, akár nem, nem szeretünk titeket. Ezt a címet viszont kivívtátok!:)
Fradit nem szurkolótábor miatt utalják, inkább a pénzes csapat mivolta miatt,a futballozás zászlóshajója, akinél a pénz van,azt utálja az alatta lévő csapatok szurkolótábora, mert útjukba van bajnoki cím elérésében az alatta lévőknek. Pénz,politika.
Nem szurkolótábor, ha alul lennének tabellán kutya se utálná őket.
Kapufa.
Rád jó szó a dilettáns. 2. Ligás csapatnak szurkolok, mert nekik szurkolok. Soha nem leszünk nb1-A-ban bajnokok. Amikor egy picit is elkezdtem foglalkozni a felső osztállyal azonnal kialakult egy érzés: falco ellen szurkolni. Kutyát nem érdekli a politika.
Fociban nincs is kedvenc csapatom, maximum külföldön. Bizonyára a pénz meg a politika miatt utálom a fradit.
A naivitásod mértéke csodálatra méltó.:)
Titeket a bajnoki cím előtt is utált mindenki. Ennyi unszimpatikus arcot egy helyre összeszedni, ahhoz már tehetség kell. Könyök beni (könyök csulaci utód), baltás nóórbi, ezüst gyurka bá, disznó légió. Az elmúlt években sokan voltak mögöttetek, de mindig volt valaki előttetek is. :))))
Nem mindenkinél nagy az arc, csak akik provokálni szeretnének. Sokan reagálnak is rá, és ebből lesznek a 150+ hozzászólások. Egyébként vannak itt olyanok is akiknek jó meglátásaik vannak, és lehet velük beszélgetni. Pl Vince-Donna , pbask. Szóval nem mindenki rosszindulatú.
Köszi!
Látom előjöttek a provokátorok mindkét(vagy több) oldalról. Szànalmas ami itt folyik… Pedig még Rougenak meg Aramisnak is vannak közben jó meglátásai,de sajnos az esetek nagy részèben a rosszindulatú provokàciót tolják.
Falco=Durant vagy durrant?
Egy másik hozzászólásnál már megkérdeztem, de megfejtés nem érkezett
Játékos korában kinek a beceneve volt”Fütyi”?
A megfejtés: “Bebes fütyi”
A kupadöntőről ezek szerint lemaradtál…
Magyarország jelenleg legnagyobb sztárcsapata egyértelműen a Falco.
Söpört mindenkit aki az útjába állt.
Ennyi.
Köszönhetően Lölő feneketlen pénztárcájának és I.Kalapozó Gyuribácsi (ezüst)gyüjtőszenvedélyének…?. Egyszerűen senkik vagytok?. Egy Csapat van Vas megyében!
Sötét. Addig csapkodd a tenyered mig Bebes a polgi. (Downtown ?)
Sötét.Te meg addig amíg Lölö és veje jóban vannak.Meg amig a csuti van hatalmon.Aztán game over?
Jó pár csapat elmondhatja magáról. Piaci alapon senki se lenne sehol, ha nincs Nyelvnyujtogatós Vitya, Körmend se lenne sehol Downtownnal. :):)
Mi voltunk,vagyunk,leszünk.Ti?Múltnélküli divatok?
A múlttal okosan, 3 aranyotok van, kettőnél járunk…Szolnok jobban okoskodhatna,mint ti,de mire..
A múltat nem aranyba mérik okoska…Ja Ti ezüstbe?
Na akkor mégis van múltunk! 🙂
Ezüst?
A kupagyozelmek? ?
Múlt nélküli???
11 éve hálót vágtunk falun.
Tavaly kisöpörtük a falut.
Idén kisöpörtük a falut plusz megint hálót vágtunk falun.
Ne erőlködj jobbágy, keménykedj a sötétek meg a buckások ellen…de a Falco a fejetekre szarik már hosszú-hosszú évek óta!
Egy csapat van Vas megyében!
Egyszerúen senkik vagytok ebben a megyében!
Vérnyomásod oké?Ittál ma eleget nuni? Divat vagy silverfox@?
Kozben meg falura jarsz kapalni, te szerencsetlen szaramisz…
Nem járok.
Bocs.
Ilyen szarszagúak közé, mint te nem járok.
Becsekkoltál már a flexbe nuniiii???
Downtown olyan mint az MTE: volt, van, lesz ??
Te ostoba dupla söprűs dupla hálóvágós huggyos….Pista is addig tolja a faluba a pénzt ameddig Viktátor van hatalmon.
Onnantól vége a falunak.
Szombathelyen meg a baloldal még jobban szereti a Falcot… muhahahahaha…
..
Cserélj pelust nuni,azt hiszem becsúszott a sportszelet. Divat vagy?
Divat iszapszentmotoros?
Mondok egy számot iszapszentmotoros!
26.
Ennyi bérlet van itthon felfúzve 1993 óta.
Mellélőttél velem jobbágy de keményen…
Hú te apádét is beleszámoltad?
Hihetetlen mi jobbágy?
Pedig igaz jobbágy.
Nehéz ezt elfogadni igaz jobbágy? 😀
Nálam ez a szám(26), centi nuniii?Szeretnél közelebbi ismeretséget vele nuniii?
Jajjh, ti meg a perselypenzbol eltek….ugye?????
Jövőre lesz a faluba az antikosaras némethákos meg a hajigálásonkívülsemmiresemképesfepuka…
Ebből főzhet pista hagyományt meg tradíciót… 😀 😀 😀
Aggódsz értünk. Aranyos.
Az esti gyógyszert bevetted már nuni??
Nem kell…én egyszerúen marhára élvezem, ha ilyen magadfajta jobbágyokkal kell szócsatát vívnom!
Ezért kérlek ne hagyd abba…
Itt vagyok nuniiii, és lesüllyedek a szintedre, bár ilyen mélységben még nem jártam?
Nyomjad csak trágyatipró nyomjad…söprűk vannak hálók nincsenek…rohadt szemét ez a falco mi?
?????
Kupagyözeleem van e nuniii, kupagyőzelem nuniii@?
SZARamisz..
Ne keltsd itt a hangulatot, meg ne egesd magad..
Erőlködsz, hogy mivel tudsz minket sertegetni, nehogy beszarj itt….
Egy alja senkihazi csicskagyerek vagy. Semmi tobb.
Az vagyok.
De hol van megint az a k…a háló????
Továbbmegyek…hol vannak azok a rohadt k..a hálók???? 😀 😀 😀
A kupagyözelmek hol vannak foxi?. Silverfoxi@?
“…Továbbmegyek…hol vannak azok a rohadt k..a hálók????..”
Az egyik Szolnokon…:)
Igen? ?
Szerintem ezt régebben otthon a tükör előtt begyakoroltad, és azóta is úgy maradtál.
Mondjuk úgy, hogy ezt már a Falco sem tudta elb***ni 🙂
Azért az olajka kőkeményen elbaszarintott két bajnoki címet akkor, amikor kötelező lett volna behúzni…
Ti meg tizenkét címet
Abból egy sem volt olyan amikor nekünk állt a zászló.
Talán a 2008-as kupa….amikor Ciric nélkül kaptunk ki kétszeri hosszabítás után.
Persze mi nem emlegetjük, hogy mi lett volna ha Ciric játszik.
Ez csak a nagy múltú, nagy hagyományokkal rendelkező csapatok herdálják fel akkor ha beszopnak egy kisebb csapattal szemben.
“…Abból egy sem volt olyan amikor nekünk állt a zászló….”
Győr 2019?…
Te rûzsos…itt ėlsz a Bb1-en.
(Nem N.Y-ban és nem is Barcelonában).
Okorn elmondta, hogy mi volt a kupadöntőn.
3 volt az a 2, tehát 3 sérülttel is jobbak voltunk mint ti teljes kerettel, 5 sérülttel már nem voltunk jobbak, ennyi……Megkapjátok jövőre ami jár nyugi és nem csak tőlünk…
?????
Ti megkapjátok tudjuk az állam bácsitól a másfél milliárdot! ?
“..Okorn elmondta, hogy mi volt a kupadöntőn…”
Elmondta.
Falco cumi.
De hát ezt tudtuk Okorn nélkül is…:);):)
Azért egy Pécstől seprűzni rúúzs.. ez megfizethetetlen!
Gyönyörű volt ahogy Csiró megmélytorkozta a SZOPnokot!
Ez volt a SZOPnok igazi arca ???????
Nem hiszem, hogy a szezon végén a Szolnok bárkit is le tudott volna gyűrni. Reményvesztettek voltak, de küzdöttek keményen. A bajnok a Falco lett, nem kell szidni őket. Jövőre új szezon jön, és szerintem lesznek meglepetések bőven. Idén is nagyon kiegyensúlyozott volt a tabella, egy-egy győzelmek akár 3 helyet is javítottak. Ez jövőre is így lesz remélhetőleg. A következő szezonnak fussunk neki mindnyájan tiszta lappal, nem egymás szidásával, hiszen mindnyájan MAGYAROK vagyunk.
Pffff bravó, eddig azt hittem szimpla félcédulás vagy, de már làtom hogy inkàbb egy félcédulás aki nem ért ehhez s sporrhoz….
“..,Azért egy Pécstől seprűzni rúúzs.. Ez volt a SZOPnok igazi arca…”
Az utolsó negyedet a Pécs ellen mínusz negyvennél végig énekeltük és tapsoltuk.
Mínusz negyvennél.
Valóban ez volt a SZOLNOK igazi arca:
megmutattuk,
hogy mi tudjuk miről szól ez a játék,
és nem pedig divatok vagyunk.
De te ezt úgy sem érted, nuni.