Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Smith bajnok akar lenni, szerinte Alekszics személye garancia a fejlődésre

Az irányító a BB1-nek azt is elmondta, hogy kitől kapta a “Speedy” becenevet.




:

:

HIRDETÉS

Kenneth “Speedy” Smith, a Szolnoki Olajbányász 26 éves játékosa eddig stabil teljesítményt hozott a piros-feketéknél: 6 mérkőzésen 8,7 pontot, 3,7 lepattanót és 9,2 gólpasszt (a legtöbb a mezőnyben) átlagolt. Az amerikai irányító a BB1.hu-nak elmondta, hogy csak a bajnoki cím lebeg a szeme előtt és Dragan Alekszics személye sokat döntött abban, hogy Szolnokra igazoljon a nyáron.

– Elégedett a Szolnok jelenlegi tabellán elfoglalt helyezésével?

– Határozottan nem. Pozitív, hogy ilyen jó a hangulat csapaton belül, mint ahogy a védekezésünk is, de egyértelműen nem itt szeretnénk lenni. Imádom a csapaton belüli szerepem. Persze voltak nekem is rosszabb meccseim, de ezért vagyunk egy csapat, hogy együtt jöjjünk ki belőle és együtt fejlődjünk. Jó úton járunk, amit jelez az is, hogy három meccset nyertünk zsinórban. Szeretném megnyerni a bajnokságot, mást nem is tudok mondani, csak ez lebeg a szemem előtt. 

– Miért választotta a nyáron éppen Szolnokot? 

– Azért igazoltam ide, mert szeretnék jobb ember és jobb játékos lenni, Dragan Alekszics személye pedig úgy érzem, hogy garancia erre. Egyébként a város és a szurkolóink is csodásak. Remek atmoszférát teremtenek nekünk mind hazai pályán, mind idegenben. 

– Ki a leghangosabb és ki a leghalkabb a csapaton belül?

– A leghangosabb egyértelműen Krisztics. A leghalkabb pedig? Nem hiszem, hogy közülünk bárki is csöndes lenne… 

– Kitől kapta a “Speedy” becenevet és miért? 

– A nagymamám adta nekem ezt a becenevet, mert már a születésemtől kezdve nagyon fürge voltam. 

fotó: olajofficial.hu

HIRDETÉS

2 hozzászólás

2
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
1 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
2 Comment authors
derrylHubie Brown Recent comment authors
Hubie Brown
Olvasó

Kovács és Smith egy csapatban? Még jó, hogy a mezszámuk alapján meg lehet őket különböztetni!

derryl
Olvasó

Hülye!

HIRDETÉS


Hirdetés
Hirdetés

Legfrissebb

Hirdetés

Hírek

Hirdetés

Facebook