- HIRDETÉS -spot_imgspot_img
spot_imgspot_img

Slovenia Ball: Bulgáriát is legyőzte a válogatott

Pénteken Lengyelország leszaz ellenfél.

A házigazda szlovének legyőzése után Bulgáriával találkozott az U14-es magyar válogatott, a Slovenia Ball nevezetű tornán. Gyors pontváltással indult a találkozó Németnek és Gavalyugovnak köszönhetően, aztán viszont a mieink akarata érvényesült, Konecsnyi sorozatban 7 pontot berámolt, Gnandt pedig egy triplát, Bencze ziccerével 14-2 állt az eredményjelzőn 5 percet követően. A bolgárok ugyan elkezdték csipegetni a pontokat, a mieink továbbra is jó tempóban kosárlabdáztak, 10 perc után 29-13 állt az eredményjelzőn.

A második negyedben sokáig állandósult a két csapat közötti differencia, 35-20 után egy 8-3-as sorozattal jöttek vissza 10 pontra a bolgárok, Popov módosította 43-36-ra az eredményt, Lánczos trojkájával állt vissza a kétszámjegyű különbség, újabb triplájának köszönhetően pedig a félidőben 12 ponttal vezettünk. Bencze és Konecsnyi nyitotta a második félidőt, majd Német is beállt a sorba, 58-41-nél megint megnyugtató előnyre tettünk szert. A negyed utolsó két percére végül 19 pontos fórban érkeztünk meg, Angelov kettesére Mónus hármassal felelt, de a negyed végén valamelyest közeledni tudott ellenfelünk.

Gavalyugov folytatta a bolgárok sorozatát, Lánczos és Mónus lépett elő ekkor. Gál duplájával ismét 20 pont felett volt a magyar előny, ekkor már ráadásul négy perc eltelt a zárószakaszból. A találkozó utolsó szakaszában Bulgária tudott kozmetikázni az eredményen, de nem forgott veszélyben a győzelmünk, így két kör után 2-0-s mérleggel állunk az A csoportban. Pénteken folytatás 15:15-től, Lengyelország ellen.

Magyarország – Bulgária 84-71 (29-13, 21-25, 20-16, 14-17)

Magyarország: Konecsnyi 18/3, Bencze 10/3, Gnandt 9/3, Német 12, Oszlánszki 2. Csere: Deme 3, Mónus 9/3, Gaál 6/3, Lánczos 9/6, Borbély -, Kis B. 4, Szabó G. 2.

AJÁNLÓ
- HIRDETÉS -

NÉPSZERŰ CIKKEK