Connect with us
Hirdetés

Magyar Kupa

Sitku Ernő: megismétlődik a tavalyi döntő

A Nyíregyháza ügyvezetője szerint Győr már két éve is jó házigazda volt.



:

:

Két nap múlva megkezdődik a 62. férfi kosárlabda Magyar Kupa döntő. A BB1.hu ennek apropóján állandó szakértői közül többek véleményére is kíváncsi volt a párosításokat, az erőviszonyokat és a lebonyolítást illetően.

Elsőként Sitku Ernő, a B-csoportos Nyíregyháza Blue Sharks ügyvezetője, a Honvéd, a Paks, a Szolnok, a Debrecen és az NYKK négyszeres magyar bajnok, 149-szeres magyar válogatott centere elemezte az előttünk álló mérkőzéseket:

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – Atomerőmű SE (13:00)

– A Falco – Atomerőmű párosítást nézve én szombathelyi továbbjutást várok. A paksiakhoz mindenki tudja, hogy milyen szálak kötnek, de ettől függetlenül úgy gondolom, a Falco erősítései egyre jobban be fognak érni. Perl Zoli és Govens érkezésével nagyon erős csapatuk lett, és ők egyre jobban be fognak válni. A csapat pedig egyre jobban megtalálja azt a ritmust, azt az összhangot, amiben nekik játszaniuk kell. Tudom, hogy például a legutóbbi bajnoki meccsüket tekintve, a DEAC ellen nem volt mindig gördülékeny a játékuk. Abban a szakaszban a debrecenieknek sikerült is komoly előnyt szerezniük, de végül csak a maga javára fordította a meccset a hazai csapat.

JP Auto-Jászberényi KSE – Egis Körmend (15:30)

– A Jászberény – Körmend párosítását nézve nagyon nehéz bármit is mondanom. A jászságiak teljesítménye továbbra is igazi meglepetés, amihez csak gratulálni tudok nekik. Legutóbb Körmenden ugyan kikaptak, de folyamatosan szállították a győzelmeket. Bennük bármikor ott van az, hogy bárkit le tudnak győzni, de én most ebben az esetben mégis inkább a Körmendre tippelnék.

Pécsi VSK-Veolia – Szolnoki Olaj KK (18:00)

– Ez a párosítás egyértelműnek tűnik, de egy kupameccs mindig más, mint egy bajnoki. Volt szerencsém a szolnokiak legutóbbi találkozóját látni a ZTE ellen. Az első félidőben végig előrébb tartott a Zalaegerszeg, de – nem megbántva a zalaiakat – számomra egy másodpercig sem volt kérdéses, hogy az Olaj meg fogja nyerni azt a mérkőzést és fokozatosan felőröli ellenfelét. A Szolnokot várom továbbjutónak a pécsiek elleni párharcból, ezt magabiztosan érzem. Nagyon erős keretük van, egy posztra több hasonló képességű játékos áll Dragan Alekszics rendelkezésére, ami nagy előny.

DEAC – Zalakerámia ZTE KK (20:30)

– A DEAC – ZTE párosítás eléggé kiegyensúlyozott, nehéz megmondani, hogy ki fog innen továbbjutni. Egy kicsit érzelmi alapon is, a keleti országrészt erősítve a Debrecenre tippelnék. A hajdúságiak jó teljesítményt nyújtanak az idei bajnokságban, és legutóbb lehetett látni, hogy idegenben sem jönnek már zavarba. Érdemes a zalaegerszegiekről is beszélni, hiszen amellett, hogy jól szerepelnek a bajnokságban, számomra nagyon pozitív, amennyit a fiatalokat szerepeltetik. Ehhez mindenképpen gratulálni szeretnék.

Amennyiben bejönnek Sitku Ernő tippjei, a két elődöntőben Falco – Körmend és Szolnok – DEAC párosítások lesznek.

Ha összejönnek ezek a párosítások, akkor én Falco – Szolnok döntőt jósolnék, szolnoki végső győzelemmel. Nagyon erősnek látom a szolnoki csapatot, amikor kell, mindig koncentráltan teszik oda magukat a feladathoz. A korábbi kettős terhelés miatt biztos, hogy fáradtabbak voltak a bajnoki meccsek során, de szerintem erre a kupadöntőre össze fogják magukat szedni.

Sitku Ernő és csapata, a Nyíregyháza Blue Sharks is érdekelt Győrben, hiszen bejutott a Hepp Kupa négyesdöntőjébe. Két évvel ezelőtt már szintén jártak ott a nyírségiek, így testközelből tapasztalhatták meg, milyen volt a győri szervezés.

– Akkor szerepeltünk először a Hepp Kupa-döntőben, és nagyon pozitív élményekkel gazdagodtunk. Idén még kellemesebb emlékeket szeretnénk gyűjteni, mert nem érnénk be a bronzéremmel. Minden rendben volt a szervezéssel már akkor is, semmilyen negatívumot nem tudok mondani. Egyébként az A-csoportos csapatok szempontjából szerintem jó ez a jelenlegi, nyolcasdöntő rendezése. Nehéz összehasonlítani az előző rendszerrel, mert annak is megvolt a maga varázsa. Azzal tisztában vagyok, hogy nagyon rossz az első napon már vereséget szenvedni. Szurkolói szempontból az okozhat nehézséget, hogy sokan nem tudnak több napra elszabadulni a munkából és szállást foglalni.

 Szerintem az is egy jó megoldás, hogy a Hepp Kupa-döntő résztvevői találkozhatnak a Magyar Kupa-döntő résztvevőivel, mert ez motiválhatja a B-csoportos játékosokat. Szurkolói szempontból pedig lényeges, hogy aki ide eljön, az találkozhat a legjobb magyar csapatok játékosaival és edzőivel egy helyen, egy jó hangulatú rendezvényen, mert év közben erre nincsen máskor lehetőség.

[totalpoll id=”6475″]

Kiemelt kép: szon.hu

10 hozzászólás

10
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
1 Comment threads
9 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
5 Comment authors
AramisSunsheraklithred-black01J.R.Benitez Recent comment authors
J.R.Benitez
Olvasó

Nekem idén a 2 bronz az elvárás. Afelett minden ajándék. Más. Régi rendszer oda-visszavágós párharcok és négyes döntő sokkal jobb volt szerintem!!!! Falco!

red-black01
Olvasó

Nem akarlak bántani, de nektek a két bronz idén csúfos bukta lenne. Mondhattok bármit, ragozhatjátok bárhogy, ez így van. Felette milyen ajándék? Az lenne a csapatok többségének, pl. a Jászberénynek, esetleg szigorúan az eddigi eseményeket tekintve idén az Albának. Még én sem szeretnék 2 bronzot, pedig százalékosan erre nekünk jóval nagyobb esélyünk van. 9 főt tudtok forgatni, a légiósaitok közül Govens a standard, a többiek jobbak a tavalyiaknál. A magyar magotok 3 válogatott (najó 2 és fél) és Bíró Olivér. Az edzőtök a Falco szurkolók többsége szerint sokkal jobb. Mi kell, vagy mi kellene még? De tudod mit? Én nem… Olvass tovább »

J.R.Benitez
Olvasó

Reális vagyok. Szerinted tabella hazudik? A mutatott játék? A motiváció, csapat kohézió hiánya? Minden meccsünkkel vallatni lehetne? Hagyjuk….

heraklith
Olvasó

Egyetértek. Ezzel a kerettel az arany is simán reális elváras mindenkitől. Az ezüst meg kötelező. Annál rosszabb szereplés nyilván mindenkinek csalódás lenne, még akkor is ha páran úgy adják elő, hogy ez nem így van.

Aramis
Vendég
Aramis

Akkor most hogy is van ez?
Falco-nak legrosszabb esetben is döntő, vagy szavazás alapján búcsú pénteken.
Mikor hogy kívánja az érdek ugye.
A lényeg, hogy a frusztrációt levezesse a hármastengely.

Suns
Olvasó

Mert nem érted, hogy Benitez nem a roster alapján ítéli meg, hogy mik az esélyek, hanem – nagyon helyesen – a mutatott játék alapján. Ami még valóban döcög – persze lehet ez még jobb.

J.R.Benitez
Olvasó

Köszi Suns! Igy van! Titkon reménykedem de reális vagyok. Ez a csapat a Falco történelmének (most egy hülye szó következik) legalulteljesítőbb csapata….. De azért harcoljunk! Falco!

Suns
Olvasó

Hiába néz ki jól, hogy több válogatott játékos is van, plusz jó légiósok ha
– Tóth Norbi eddigi leggyengébb Falcos szezonját tolja
– Beni – bár játékban jó – idén rettenetesen rosszul dob
– van Perl Zoli és Govens, de nekik még mindig kell idő ebbe a játékrendszerbe beilleszkedni
– Bruinsma egyelőre nem éri el a műtétje előtti formáját

Ha októberben nézünk ki így, nem is aggódnánk, de az idő rohan, itt már nem fér bele sok hibázás.
Ettől függetlenül az egyik sorozatban szerintem is kéne végre valamit villantani.

J.R.Benitez
Olvasó

Végre valaki aki higgadtan értékel.

heraklith
Olvasó

Ezekkel egyet tudok érteni.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés