Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Sitku Ernő szerint a Fehérvár megveri a Szolnokot

A KTE-ASE derbin hazai, a ZTE-Falco rangadón vendég sikert jósol.

  •   



:

:

Elérkeztünk a 2020-as év első, míg a szezon 14. fordulójához. A BB1.hu egyik állandó szakértője, Sitku Ernő mondta el a véleményét a meccsek előtt.

KTE-Duna Aszfalt – Atomerőmű SE: Mindkét csapat hullámzóan teljesít eddig, nehéz megtippelni ezt a találkozót. A két együttes játékstílusa különbözik. A Kecskemét kontrolláltabban, megfontoltabban játszik, míg a Paks lendületesebben, bízik benne, hogy a jó védekezésekből, gyorsindításokkal fejezi be a támadásait. Az fogja eldönteni a mérkőzést, hogy melyik gárda tudja rákényszeríteni az akaratát a másikra. Alapvetően a KTE mellett szólnék a hazai pálya miatt.

Kaposvári KK – DEAC: A Kaposvárnál most volt edzőváltás, ez mindig kétféle módon sülhet el. Az egyik, hogy nagyon lelkesek és pozitívan alakul minden, a másik pedig az, hogy nem sikerülnek még a dolgok, nem áll össze és alakul ki a játék. Fehérváron láttam játszani a somogyiakat, akkor nem voltak túlságosan meggyőzőek, hazai pályán jobban kell nekik teljesíteni. Szoros meccset várok, nem igazán tudnám megmondani, hogy melyik csapat nyer, hiszen a Debrecen egészen stabil teljesítményt tud nyújtani a bajnokságban.

Zalakerámia ZTE KK – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Ez egy rangadónak számít, de úgy gondolom, hogy hiába lesz Zalaegerszegen a meccs, a Szombathely keretét nagyon erősnek érzem és úgy gondolom, hogy a vasiaknak győzniük kell. Minden poszton több bevethető, komoly szintű játékosuk van és azt hiszem, hogy a bajnokságban is elég meggyőzően teljesítenek eddig, úgyhogy mindenképpen Falco-győzelmet várnék.

Naturtex-SZTE-Szedeák – PVSK-VEOLIA: A Szeged az egész bajnokságban nem tud meghatározó szerepet játszani, a Pécs viszont hét mérkőzést veszített zsinórban, edzőváltás is történt, amit nagyon sajnálok, hiszen Csirke Ferenc elég sokáig volt a csapat trénere és nagyon jó eredményeket ért el. Biztosan jobban látják azok, akik ott dolgoznak a baranyai együttesnél, hogy szükséges volt-e a csere, vagy sem. Alekszics nagyon sokat bizonyított Szolnokon, Pécsen pedig nagyon jól teljesített, amikor ott játszott. Ez szintén egy szoros találkozó lesz, melyet úgy gondolom, hogy a Pécs fog behúzni. A Szegednek nem érzem túlságosan erősnek a teljesítményét az egész szezonban és a PVSK szerintem jobb csapat annál, mint ahogy az utolsó hét összecsapásukat elveszítette.

OSE Lions – Egis Körmend: Nagyon kemény rangadó lesz. Az oroszlányiaknak az elmúlt időszakban, amikor igyekeztek az A-csoport felé, mindig a Körmend volt a példaképük. Egy nagyon jó hangulatú meccs lesz, mivel az Oroszlánynak is nagyon jó szurkolótábora van, a Körmendét pedig szerintem nem kell bemutatni. Ráadásul mindkét együttes piros-fekete színekben játszik, úgyhogy nem lesz nagy különbség a két tábor között. Összességében bármennyire is jól teljesít az OSE és gratulálok is nekik, hogy bejutottak a Magyar Kupa nyolcas döntőjébe, a Körmend keretét mindenképpen erősebbnek érzem és vendég siker mellett is tenném le a voksomat.

Sopron KC – Jászberényi KSE: Azt hiszem, hogy nem fogom megsérteni a Jászberényt, ha azt mondom, hogy nem teljesítenek túl acélosan a szezonban. A Sopron sem annyira meggyőző, de hazai pályán az SKC-nak győznie kell.

Alba Fehérvár – Szolnoki Olajbányász: Ez lesz a forduló másik nagy rangadója. A Szolnoknak az elmúlt időben egészen szépen kisimult a teljesítménye, viszont azért Fehérváron az Albának hazai pályán győznie kell. Odahaza szerintem megvan az erejük, amivel meg tudják nyerni ezt a mérkőzést.

Fotó: nyiregyhaza.hu

  •   
23 hozzászólás

23
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
9 Comment threads
14 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
14 Comment authors
egyforintotseerRougeEricGodemperorderryl Recent comment authors
ldd
Olvasó

Zsarkov tradícióról mesél…
1981-ben egy bizonyos Honvéd Táncsics SE ( Kaposvár ) az NB-I-be jutás előselejtezőjében (sic!)
kiütötte a ma már “Supersonikus” magasságokban járó Szolnoki Olajbányász csapatát.
Ki volt ott közületek a Városmajorban ?
amúgy a HTMSE megnyerte az előselejtezőt, majd a Fonyódon rendezett selejtezőn biztosította tagságát az NB-I-ben ahová a Szolnoki Olajbányász nem került …

Ewing
Olvasó

Sztem Kaposvárról szó sem volt a tradíció kapcsán… Itt csak a falcosokról es a Falcoról volt szó.

ldd
Olvasó

Koma!
Tradícióról volt szó….

Ewing
Olvasó

Még egy koma, akinek fingja sincs, miről beszélünk…

Eric
Olvasó

Szerintem meg Sitku egy hülye…:D

egyforintotseer
Vendég
egyforintotseer

Má’ mé’ lenne az? Szétdobta a csapatod? Megdugta a nődet? Többet keres, mint te?

derryl
Olvasó

Az egyik legnagyobb sumák, aki kosárpályán megfordult. Nálunk tette fel az “i” – re a pöttyöt.

Rolex
Olvasó

Az én kisfiam!
Nyomorult Sitku…

Heindrich
Olvasó

Élmény volt a szolnoki játéka , iszom a szavait. Csak az OLAJ!!!

moldi56
Olvasó

Ernő elmész te a balfenékre!

Modus operandi
Olvasó

“Alekszics nagyon sokat bizonyított Szolnokon”

Hahahahaha!!! Ezzel a mondatoddal teljesen súlytalanná vált a mondadódat, Ernő! Igaz, te magad is egy kutyaütő edző vagy.

nyolcmegnyolc
Olvasó

Vasárnap kiderül

Zsarkov
Olvasó

“Alekszics nagyon sokat bizonyított Szolnokon”…, kb. annyit, mint amennyit te, amikor itt voltál…, Koprivica árnyékában egy jelentéktelen figura voltál…, állandó nyavajgás, sírás, sérülések sora…, megváltás volt, amikor elhúztál innen

moldi56
Olvasó

Készült vele egy reklámklip is.Ő volt anyuci édes szájú kisfia.

Zsarkov
Olvasó

Inkább málészájúnak mondanám…, a múlt század Benkéje…, csak a pénz…, volt sok komoly magyar centerünk, Berkicstől Oroszon keresztül, Trepákon át, Báderig…, mindnél azt éreztem, hogy ők szolnokivá lettek, átérezték ezt a miliőt, szívüket-lelküket kitették, vérüket adták és bárhová mentek, ők közénk tartoznak…, de ennél a síránkozósnál még csak a szikráját se láttam…, a másik ugyanilyen meg Góbi volt…

ldd
Olvasó

Bocsáss meg…
“átérezték ezt a MILLIÓT,”
talán inkákk így igaz …

Zsarkov
Olvasó

Vicces gyerek vagy, de ezt nyilván te nem értheted, Egerszegen, Körmenden, Oroszlányban értik…, ahol a kosárlabda vallás, ahol egy-egy meccs élet-halál kérdése, ahol van tradíció, ott értik…, Szombathelyen nem….

Cole
Vendég
Cole

“Szombathelyen nem.” – Jó vicc. Ha “be akartál szólni a srácnak”, lehet, hogy nem pont ezzel lett volna érdemes. Az gondolom megvan, hogy sokkal nagyobb szurkolótábor van, mint Szolnokon…

Ewing
Olvasó

Gondold újra ezt! Amúgy tradíciórol írt, amit továbbra sem értetek, vajon mit is jelenthet. Bár, honnan is tudná ezt egy szombathelyi… 😁😉

Godemperor
Olvasó

Oké, mesélj milyen tradíció van Szolnokon? Mert ahogy nézem, inkább te nem ismered a szó jelentését.

Ewing
Olvasó

Olvass… Vagy kérdezz egerszegit, szolnokit, körmendit, oroszlányit, honvédost.. . Engem hagyj, felesleges vitákba nem állok bele…

https://idegen-szavak-szotara.hu/trad%C3%ADci%C3%B3-jelent%C3%A9se

Kb. a 3. sorban ott a megfejtés!!!

Godemperor
Olvasó

Ez a válaszod? Nagyon komoly. 😀
Nem a tradíció szó jelentését kérdeztem azt tudod ugye? Azzal tisztában vagyok. Mitől a tradíció mintaképe a szolnoki kosárlabda, és ezt miért nem értheti egy szombathelyi? Erre válaszolj, ne hablatyolj! Persze tényekkel alátámasztott, nem pedig szubjektív véleményt várok.
Eddig azt hittem csak a körmendiek gondolják azt, hogy ők találták fel a kosárlabdát, de látom ez fertőző.

Rouge
Olvasó

“… Amúgy tradíciórol írt, amit továbbra sem értetek, vajon mit is jelenthet…”

Ne haragudj, most meg kell hogy védjem a szombathelyieket,
igenis tisztában vannak a szó jelentésèvel,
náluk is van tradíció,
például a kupadöntő elvesztése.

🥈🥈🥈🥈🥈🥈

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés