Bajnokság
Sitku Ernő hazai sikert jósol a Szolnok-Zalaegerszeg meccsen
Szakértőnk két vendég győzelmet vár a 18. fordulótól.

:
:
A Szolnok-Zalaegerszeg rangadóval veszi kezdetét a férfi élvonal 18. fordulója. A BB1.hu állandó szakértőjét, Sitku Ernőt kérdeztük az esélyekről:
Szolnoki Olajbányász – Zalakerámia ZTE KK: A Zalaegerszeg jó szériában van, az edzőváltás óta a legutóbbi két meccsét meg is nyerte. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy Szolnokon nem fog győzni a ZTE. Az Olajbányász a Debrecen elleni vereség után szeretne javítani, hazai környezetben, jó hangulatban Potocnik tanítványai az esélyesebbek.
Egis Körmend – Pécsi VSK-VEOLIA: Dragan Alekszics érkezése óta a Pécs is elkezdte nyerni a meccseket. A hétközi kupameccsen láthattuk, hogy mire képes a Körmend hazai pályán, be is fogják húzni ezt a meccset.
Jászberényi KSE – Naturtex-SZTE-Szedeák: A Jászberénynek egy győzelme van, a Szegednek három. Ez egy fontos találkozó a két csapatnak, azért is, mert az egyik együttes meg tudja mutatni a másiknak, hogy mire képes és esetlegesen elvegye egy kicsit a kedvét a végső küzdelmeknél. Mondhatnám, hogy a hazai pálya a JKSE mellett szól, de én szoros meccset várok, és szerintem a Szeged fog nyerni.
Sopron KC – Kaposvári KK: A Kaposvár hiába nyert az Oroszlány ellen hazai pályán, Sopronban nem fog. Hiába van új edzője a somogyiaknak, Sztojan Ivkovics eddig is ott volt a csapat körül. A Sopron már hat győzelemmel rendelkezik és ha szeretne feljebb lépni, akkor most otthon be kell húznia ezt az összecsapást.
Alba Fehérvár – KTE-Duna Aszfalt: A Kecskemét legutóbb Szombathelyen kikapott, míg a Fehérvár nyert Szegeden. A KTE stabil játékkal rendelkezik, próbálja lassítani az ellenfelet és visszafogni a lendületet. Az Albának viszont fontos, hogy ezt a lendületét megőrizze. Székesfehérváron nehéz nyerni, szerintem a Kecskemétnek ez most nem is fog sikerülni.
OSE Lions – Falco-Vulcano Energia KC Szombathely: Ügyesek az oroszlányiak – az eddigi szereplésükért gratulálok is nekik -, egy feljutó csapattól mindenképpen biztató teljesítmény, amit eddig mutattak. A Szombathely lendületben van, jó hangulatú mérkőzés lesz, de a Falco nagyon erős, vendég sikert várok.
Atomerőmű SE – DEAC: A Paks jelenleg harmadik a tabellán. Ha az ASE tud lendületesen játszani, erősen védekezni és abból gyorsan indítani, és sülnek a dobások, akkor egyértelmű Paks győzelem várható. Ahhoz, hogy a Debrecen nyerjen, az kell, hogy megállítsa ezt a gyors kosárlabdát. A hazaiak tudnak nagyon hullámzóan teljesíteni, de ha a ziccerek és a rizikós küldő dobások jönnek, akkor nagy különbséggel a DEAC fölé tud nőni a csapat. Ha ezek megakadnak, akkor a felállt védelem ellen már akadozik az ASE játéka, így a Debrecennek erre kell kényszerítenie az ellenfelét. A vendégeknek is két arca van, az Oroszlány ellen simán kikaptak hazai pályán, majd a Szolnokot simán verték, szintén otthon. Az OSE elleni meccs az időzítéseken ment el a támadásban, ha ezt ki tudják javítani, lehet keresnivalójuk, de a Paksot tartom esélyesebbnek.
fotó: nyiregyhaza.hu

Szép volt Sitku, ennyit még a 86 éves öreganyám is eltalált volna. 1/7
Kibaszott nagy jos vagy Sitkú!
Harcra fel, győzni kell! Hajrá ZTE!