Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Simon Kristófnak jobban fekszik Ante Nazor stílusa

A ZTE irányítója elmondta, sokkal konkrétabbak a szerepkörök.



:

:

Ante Nazor érkezése óta a Zalakerámia ZTE KK szinte új erőre kapott és be is húzta az elmúlt négy mérkőzését, amivel jelenleg a legjobb formában van az együttes a honi pontvadászatban (az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 16. fordulóban, az OSE elleni idegenbeli találkozón még Heinrich Róbert meccselt).

A jó szereplésből a gárda irányítója, Simon Kristóf is kivette a részét, a Szolnok ellen például huszonnyolc perc alatt tizenhárom pontot dobott, mindkettő szezoncsúcs nála. A kosaras a BB1.hu-nak beszélt többek között arról, hogy milyen változtatásokat eszközölt az új tréner:

Az OSE elleni találkozó egy felszabadultabb légkörű mérkőzés volt egyből az edzőváltás után, még nem az új tréner koncepciójáról szólt. Azóta sok minden változott, de a védekezésünk az, ami prioritást élvez Ante Nazor érkezésével. A támadásunkon nem alakítottunk sokat, az új edző el is mondta, hogy nagy potenciált lát bennünk ezen a téren, viszont hátul össze kell rakni a társaságot. Ezen van továbbra is a hangsúly, nyilván vannak finomhangolások támadásokban is, de nála a védekezés élvez elsőbbséget, emiatt tudtunk jobb eredményeket elérni az elmúlt négy fordulóban. 

– mondta, majd kérdésünkre kitért az egyéni teljesítményére is.

– A Szolnok elleni mérkőzés egy kicsit csalóka abból a szempontból, hogy Justin Bibbins nem volt velünk betegség miatt és Williams sem játszott az első negyedet leszámítva. Játszanom kellett, de úgy gondolom, hogy amit kér tőlem az edző, azt maximálisan próbálom meghálálni és visszaadni neki. Sokkal konkrétabbak a feladatok. Nem csak az én személyemre szabva, hanem mindenkitől elvár egy bizonyos feladatot, amit teljesíteni kell ahhoz, hogy valaki pályán maradhasson és ha ő úgy érzi, hogy törekszünk erre és kitartóan próbáljuk megcsinálni, akkor ezt meghálálja percekkel és bizalommal is. Nekem személy szerint ez jobban fekszik, hogy pontosan meg van szabva, hogy mit, hogyan, merre, meddig. Irányító vagyok, azt kéri tőlem, hogy szervezzem a játékot elsősorban és megköveteli a kemény védekezést, hogy amikor Bibbinst cserélem, akkor még nagyobb nyomást helyezzek az ellenfél irányítójára. Ante Nazor elég keménykezű, kemény edzéseken vagyunk túl az elmúlt időszakban, de ha valaki megcsinálja azt, amit kér, akkor az jól is elsülhet, amit az elmúlt négy találkozó jól meg is mutat.

Nem könnyű a játékosoknak sem, hogy közel egy hónapos kihagyás után kell újra pályára lépniük.

– A Paks elleni meccs után volt majdnem egy teljes hónap szünet. Kaptunk egy kis időt a szusszanásra, pihenésre, utána pedig belevetettük magunkat a munkába. Elég kemény egy-másfél hét volt, de még most is bőszen nyomjuk. Annyival megtörjük ezt a monotonitást, hogy játszottunk Sopronban egy edzőmeccset, illetve holnap Szombathelyre utazunk egy zárt kapus találkozóra. Ezek segítenek abban, hogy amiket gyakoroltunk, azokat tudjuk meccsszituációban is fejleszteni, hogy most, hogy bepörög majd a bajnokság, ezeket tudjuk majd kamatoztatni. Nem egyszerű azért ennyit kihagyni, nagyon nincs is más példa szerintem Európában, hogy ennyi szünet van, de így döntött a szövetség, így alakították a versenykiírást, a vezetőedző pedig maximálisan kihasználta a szünetet én úgy gondolom.

Simonnak jobban fekszik Nazor stílusa (fotó: Zsu)

Most, hogy a Zalaegerszeg egyre jobb formát mutat és fellépett a hetedik helyre, Simon Kristóf beszélt a célokról is.

– Amikor megérkezett a tréner, akkor minimum elvárásként kitűztünk magunk elé a legjobb nyolc elérését. Azóta meccsről meccsre dolgozunk és nem számolgatunk. Annak ellenére, hogy ez már úgy tűnhet, hogy nem egy friss munkakapcsolat, azért még mindig az, hiszen eddig még csak négy, pontosabban három meccs telt el Ante Nazorral. Nekünk tényleg csak az a feladatunk, hogy mindig egy mérkőzésre koncentráljunk és lépdeljünk szépen előre. Meglátjuk, hogy ez mire elég. Természetesen szeretnénk minél előrébb végezni az alapszakaszban, hogy majd a középszakaszt minél jobb helyről várhassuk. Ott meg már bármi lehet, a negyedik helytől a tizedikig gyakorlatilag két győzelmi különbség van. Könnyen változhatnak a dolgok, úgyhogy élesnek kell lenni továbbra is. Sokat nyom majd a latba, hogy ki hogyan bírja ezt a márciusi dupla terhelést.

Fotó: Bálizs Zsuzsa

6 hozzászólás

6
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
3 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
rainbowantikosarKovàcsIstvàncsakAPécsiVasutNagy Ferenc Recent comment authors
rainbow
Olvasó

Bencze Tamás, Sabáli Balázs, Csirke Ferenc kirúgása után szárnyal a volt csapatuk, minden esetben külföldi edzővel!
Csak a Fekete Ádám-Ivkovics csere nem hozott még eredményt!
Simon meg tényleg szégyellje magát. Az U23 szabály bevezetése esetén, az ilyen képességű magyarok mehetnek a Piros-csoportba.

KovàcsIstvàn
Olvasó

Szégyen a srác!! 5 éve még kijelentette,hogy szombathelyi neveltetéséből eredendően “gyűlöli a ZTE-t”!!! Most,hogy az évek óta tartó sérülései és mellőzöttségei miatt (jobbhíján) alàirt a zetébe, Bencze külön kívánságára,azért még ezekután ő rúga legnayobbat bele egy ilyen nyilatkozattal!! Nyílt titok,hogy időközben kegyvesztetté vált a kis kedvencke Benczénél és most ezek uán jött is a földön fekvőbe az utolsó rúgás!! Azért Bencze, -főleg tőle- nem ezt érdemli!!

antikosar
Vendég
antikosar

Titkos fegyverünk lesz a Kristóf.Nazor tudni fogja használni szerintem.

moldi56
Olvasó

Simon Kristóf bár nem Szolnokon játszik,sikerült vele többször is beszélnem.Egy intelligens,jó játékosról van szó,nem is értem eddig miért mellőzték a Falcónál és a Pécsnél.Azért mert magyar játékosról van szó?Mindenesetre mi szenvedő alanyai voltunk a kvalitásainak.

Nagy Ferenc
Vendég
Nagy Ferenc

Miért is hanyagolták Pécsett? Első év 37 meccs 19 perc atlagban, második év 13 meccs 17 perc átlagban, majd darabokra tört a bokája. Ez szerinted kevés?

csakAPécsiVasut
Olvasó

Pécsen Első év 37 meccs 19 perc, második év 13 meccs 17 perc majd szétszakadt bokája. Szerinted ez a mellőzést mutatja, vagy akartál egy nagyot mondani?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés