Bajnokság
Simon Kristóf már a szezonrajton pályára lépne
Azt mondja, nagyon jó kezekben van Zalaegerszegen.

:
:
A Zalakerámia ZTE KK új szerzeménye, Simon Kristóf már egyre jobban halad a felépüléssel, beilleszkedett a csapatba, már csak azt várja, hogy pályára léphessen.
– Egyre jobban halad a rehabilitációm, de még gyógytornász vezetésével végzem a munkát, a csapattal még nem tudtam edzeni. Most voltam az utolsó kontrollon Budapesten, az orvos meglátása szerint fokozatosan már elkezdhető a sportterhelés, szép ütemben gyógyul a bokám. Azt azért hozzáteszem, hogy január óta nem játszottam tétmeccset, ezért megértem, ha a csapat nem akar rizikót vállalni, hogy hirtelen nagy legyen a terhelés, de remélem a szezonrajton már ott lehetek a keretben.
– Zalaegerszegen nagyon jó kezekben vagyok ilyen szempontból, foglalkoznak velem, úgy hiszem, hogy hamarosan már a társaimmal edzhetek. Már a felkészülés eleje óta itt vagyok a fiúkkal. Beilleszkedéssel nem volt probléma, magyarok közül szinte mindenkit ismertem, mert vagy játszottunk egymás ellen, vagy csapattársak voltunk. Egy hete már a légiósok is megérkeztek, és a keretet látva szerintem ez egy jó társaság lehet. Persze még össze kell szoknunk, de ha megvalósítjuk azt, amit Bencze Tamás és Heinrich Róbert kér tőlünk, akkor szerintem jó eredményeket érhetünk el.


” szép ütemben gyógyul a bokám”, ” január óta nem játszottam tétmeccset” Nem akarom Kristófot bántani, de nagy hülyeség volt idehozni. Mire játékra kész lesz ( ha az lesz egyáltalán) október- november lesz. Bárki magyar jobb lett volna helyette. Még egy gyengébb is, ha egészséges. Így nincs értelme itt lennie, ha itt lábadozik.Erre még nagyon rácseszhetünk.Kevés lesz a magyar magunk ebben a szezonban, ha így marad.
Nagyon jól beszélsz!!!