Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Simon Balázs: Azért dolgozunk, hogy ne csak az első öt-hatba kerülésre legyen jó esélyünk

Az ügyvezető szerint a mostani keret esélyes a legjobb négybe kerülésre.



:

:

Az Arconic-Alba Fehérvár ügyvezetőjével, Simon Balázzsal készített interjút a Prémium Média, melyben szó esett a nyári erősítésekről is, melyekkel a legjobb négyet célozza meg a csapat:

– Arról nincs még pontos képünk, hogy a többi rivális hogyan erősített és változott, de azt gondolom, az Albának, már csak a tradíciói miatt is, mindig minimum a legjobb négy közé jutást kell megcéloznia, s erre esélyes is lehet a mostani keretünk – mondta az oldalnak, valamint belement az esélyek latolgatásába is.

Szerintem ugyanaz a négy-öt csapat küzd majd reális eséllyel a dobogóért, mint tette az előző kiírásban. Gondolok itt a bajnok Falcóra, a Körmendre, a Szolnokra, és arra számítok még, hogy az előző évi kisiklás után a Debrecen is erős lesz ismét. Mi leginkább magunkra szeretnénk koncentrálni, és arra, hogy még kiegyensúlyozottabb teljesítményt tudjunk nyújtani a bajnokság közben. Azért dolgozunk, hogy ne csak az első öt-hatba kerülésre legyen jó esélyünk, hanem a legjobb háromban is ott legyen a helyünk a végelszámoláskor.

10 hozzászólás

10
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
3 Comment threads
7 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
7 Comment authors
stedbergHeindrichGaborZEvandroironman Recent comment authors
Heindrich
Olvasó

Ahogy eddig dolgozott ,a 6-tól lefelé a cél…??

SárgaPárna
Olvasó

Voja rendezte a dolgot a Vinkóval?

ironman
Olvasó

A tények tisztázása végett,Vojvoda egy forinttal sem tartozik. Az ügynöki díj a klub sara.

Evandro
Olvasó

Miért kell terjeszteni a fake newst? Hogy a sok kétbites hater ráugorjon a témára és buzisimonozzon/faszszopóalbázzon egyet?

Az ügynök jutalékát abban az esetben fizeti a klub, ha volt átigazolási díj. Kosárban ilyen kb sosincs. Így természetesen Vojvoda kötelessége az ügynököt kifizetni.

ironman
Olvasó

Milyen átigazol@si díj te szerencsétlen. Ha valakinek van ügynöke és megegyezik egy klubbal, a díjat minden esetben a klubnak kell állnia. Maradj inkább csendben. Köszi

Evandro
Olvasó

Maradj meg ebben a hitben akkor. A személyeskedést mondtam már hogy face 2 face. Köszi

GaborZ
Olvasó

Aham azért döntött úgy a bíróság hogy Vojának fizetnie kell…

Okos
Olvasó

Simon ! Sehol se lesztek megint. Te amúgy is csak egy pénz éhes vezető vagy mint voltál aktív jétékosként! Maradandót csak itt Kaposváron tudtál alkotni.

Evandro
Olvasó

Egy újabb komolyan vehető prediction, szakmai érvekkel, kicsit se érzelmi alapon megközelítve.:)

Btw Simon a 2000-es években simán top5 játékos volt. Posztján meg Kálmán mögött 2.

stedberg
Olvasó

Amúgy tavasszal bronzérem lett, persze biztos van olyan nézőpont, amelyből ez “sehol se vagytok”. De akkor tizenegy másik csapat meg a sehol alatt kevéssel vagy sokkal.

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés