Bajnokság
Simon a negyedik megkeresésre mondott igent a Zetének
Reméli, ugyanolyan gyümölcsöző lesz a kapcsolata Bencze Tamással, mint Szombathelyen volt, ahol az első pillanattól kezdve élvezte a bizalmát.

:
:
Simon Kristóf rehabilitációja jól halad, ezt a játékos árulta el a klub honlapjának.
– Egyre jobban érzem magam. A műtét óta eltelt kettő hónap, az orvosok szerint a teljes rehabilitáció három hónapig tart. Még vár rám egy injekciós kezelés és persze a gyógytorna, ami a megfelelő ütemben halad. Hamarosan a futást is elkezdhetem és remélem, ezután majd felgyorsulnak a folyamatok és minél előbb edzésbe állhatok, és együtt készülhetek a csapattal.
Bencze Tamás és Simon Kristóf korábban már együtt dolgozott Szombathelyen, így jól ismerik egymást. A klub sokadik megkeresésére, ezúttal igent mondott:
– Ez már a negyedik megkeresés volt Tamástól és most úgy éreztem, hogy el kell fogadjam a hívást és a klub ajánlatát, ami jó döntésnek tűnik. Remélem, hogy ugyanolyan gyümölcsöző lesz a kapcsolatunk, mint Szombathelyen volt, ahol az első pillanattól kezdve élveztem a bizalmát. Remélem, hogy egy sikeres kapcsolat kezdete lesz Zalaegerszegen, ami mindkét fél számára eredményes lesz.
Simon augusztus közepén kezdheti el a közös munkát a csapattal. A munkába állása előtt egy tüzetes orvosi vizsgálat még vár a játékosra, MR vizsgálattal, ami után életbe léphet a szerződése.
fotó: ztekosar.hu


Kiesett még egy használható magyar.. Nagyon szűkös magyar magunk lesz, ha Voja tényleg külföldre megy.
Gyerünk Kristóf,mutasd meg mindenkinek! Személy szerint nekem nagy kedvencem voltal Pécsett,mindig szurkoltam neked,szeretem a jatekodat! Viszont mikor idén Sopronban kulcsszituban kb homálytriplát dobtál és kiderült hogy kontaklencse nélkül játszol,picit kiakadtam😂 Hajrá Kiki,mindent bele!
Jobb, mintha Körmendre mentél volna!
Sok sikert!
Rote Stern Beograd😂
Gyerunk Kristof, mindent bele!