Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Seppala sokkolta az Albát, kecskeméti bravúr Székesfehérváron

A vendégek végig kézben tartották a találkozót.

Alba Fehérvár – Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 86-88 (20-28, 23-18, 21-28, 22-14)

Bajnokság, 20. forduló
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok.
Játékvezetők: Dr. Mészáros Balázs, Pozsonyi László, Nyilas István (Farkas Zoltán)

Alba Fehérvár: Medford 2,Thomas 12/6, Vojvoda 24/12, Horne 19/3, Rakocsevics 12. Cserék: Kass 6/6, Németh 2, Krivacevic 7.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét: Seppala 31/24, Wittmann 7/3, Lee 7, Rakicsevics 20/6, Karahodzsics 11. Cserék: Ivkovic 5/3, Tóth, Körmendi 3/3, Schöll 4.

Vojvoda büntetőivel indult a mérkőzés, majd Karahodzsics duplája is jó volt. Ezt követően Seppala pillanati következtek, hármast és duplát is dobott a kecskemétiek légiósa. 2-7 volt az eredményjelzőn, amikor beesett Horne duplája és a ráadás büntetőt is értékesítette az Alba játékosa. Sztojan Ivkovics 10–10-es állásnál időt kért. A negyed hátralévő részében a vendégek irányították a találkozót, két perccel a dudaszó előtt már hét ponttal is vezettek. Az Alba a hátralévő időben sem tudott közelebb kerülni, sőt Karahodzsics duplájával a két csapat közötti az addigi legnagyobb különbség is kialakult. 20-28.

A negyed első két percében nem változott a játék képe, a vendégek őrizték az első tíz percben összeszedett előnyüket, az Alba minden felzárkózási kísérletét visszaverték. Az egyik oldalon Horne, a másik oldalon Rakicsevics nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A negyed közepén 39-33-ra vezetett a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Rakocsevics duplája után azonban már időt kellett kérnie a vendégeknek. Horne duplájával folytatódott a mérkőzés, majd Karahodzsics dobott be egy büntetőt. Medford duplájával pedig már egy pontra zárkózott az Alba. Krivacicec büntetőből egyenlített, de Seppala triplája is beesett, így maradt az előny a kecskemétieknél. Vojvoda technikait kapott, a megítélt büntetőt Seppala értékesítette. 43-44 volt a táblán, amikor megkezdődött az első félidő utolsó perce, ahol már csak egy kosár született, Karahodzsics szerezte. 43-46.

Rakicsevics triplájával indult a második félidő, majd Kass hármast, Rakocsevics duplát dobott, egy pontra olvadt a kecskemétiek előnye. A vezetést azonban ismét nem tudták átvenni a hazaik, hiszen érkezett a menetrendszerű Seppala-tripla. Seppala rövid időn belül újabb hármast dobott, majd Rakicsevics duplája is beesett, 51-59 volt ekkor az eredmény. Seppala megdobta a hetedik tripláját is, tizenegy pontra növelve ezzel csapata előnyét. Azonnal időt kért Alejandro Zubillaga. Wittmann duplájával folytatódott a mérkőzés, a Kecskemét taktikus játékkal őrizte tíz pont feletti előnyét. 64-74.

Két és fél percet kellett várni a negyed első kosarára, a “változatosság kedvéért” Seppala hintett egy triplát, Rakocsevics duplával válaszolt rá, majd újabb hosszabb gólcsend következett. A folytatásban Lee is dobott egy hármast, majd közelről is betalált a légiós. Vojvoda dobott be két büntetőt, de az Alba ezekkel a kosarakkal sem tudott tízen belülre kerülni. A negyed közepén 70-81 volt az eredményjelző táblán. Az Alba nagyot küzdött, egy pontra is felzárkóztak, de a Kecskemét nem engedte ki a kezéből ezt a bravúros idegenbeli győzelmet. 86-88.

Kövess minket Instagramon is: https://www.instagram.com/bb1.hu?igsh=aHl4b2d6YWc1cnV2&utm_source=qr

23 hozzászólás

23
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
18 Comment threads
5 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
21 Comment authors
WilsonJonMTE1975Bazinga*Z*T*E* Recent comment authors
Wilson
Olvasó

Éreztem én h ezt ki kell hagyni, bejottem. Jövőre ingyen bérletet követelek az idei kínokért.

Jon
Olvasó

Ez azért már komoly…

MTE1975
Olvasó

Takarodjon el az edző már !!! Medforddal együtt. A magyar bajnokság leggyengébb irányítója megint izmos 2 pont. Hol van ez a faszi a NIkolstol ?? ég és föld.
Ha nem zavarják el most sem az edzőt a nyolcba kerülés is kérdéses.

Bazinga
Olvasó

Most főtt le a spanyolnak

*Z*T*E*
Olvasó

Hát szerintem ez nem egy alba zakó volt hanem inkább bunda…
Valószínűleg az edzőnek már tartós tejet nem kell vennie Fehérváron…

törrögszultán
Olvasó

Nevetni kell, ennyi az egész!!
Az albánál ez a szezom nem kerek, de KI tudja az okát…
No igen, ha a vezetőség esztelen, képtelen… 1 dolgot tudnak, eveken át szétverni egy sikeres klubot!!!

peszama
Olvasó

KECSKEMÉT <3

Eddiee Irwine
Olvasó

Sport, fogadás, élmény…

Leonidasz
Olvasó

Istenem…Még a tippmixre is alkalmatlan az alba…Nem baj, tanultam belőle! Grat a Kecskemétnek, szép volt.

HajraKapos
Olvasó

Ez az Alba egy igazi pénztemető!
Rengeteg feleslegesen elégetett pénz, nulla eredmény. Úgy tűnik a “Filipovity-átok” itt is jelen van. Csak így tovább vezetőség!

Mivanmivan
Olvasó

Na mi van, csak nem buktatni akarják a kis kopaszt?

Redbid
Olvasó

Szerintem egy ideje már az folyik!
Csak most “lépett a csapat”, mivel nem voltak elegek az eddigi furi idegenbeli vereségek, most jönnek az otthoniak?
Legalábbis nehéz mással magyarázni ezeket a teljesítményeket …

Schwarzkopf
Olvasó

Szegény albafosssss.
Azt hiszem tudom miért kaptatok ki….mert nem játszott a fenomenális az elképesztő az utánozhatatlan az eggyetlen a szerény a lányok bálványa a porsche ura a minden lébe kanál FILIPOVITYYYY MÁÁÁÁÁÁÁRKÓÓÓÓÓÓ
🙂 🙂 🙂

donnarumma
Olvasó

Kinek kedvez még a sorsolás?Ezt az Albát jelenleg az veri el….akivel játszik:)

WestChampi
Olvasó

Ide vezet az értelmetlen csere-bere meg Filipovity leigazolása, aki eltünt az elmúlt másfél hónapban, mint szürke szamár a ködben.
Csóró Voja jól elkurrantotta az elmúlt pár évét. Jobb helye lett volna Szolnokban, és ottani klubikonként vonulhatott volna vissza. De a sportban nincsen ha.

milanka487
Olvasó

Remélem ott hagyja azt a cirkuszt ami ott van szezon végén, azt nem gondolnám hogy hozzánk, de akkor menjen haza Kaposvárra, vagy simán egy Paks.

Milivoj
Olvasó

Nekünk ő már többet nem kell…, nem is nyer azóta se semmit és ez így is marad

Jon
Olvasó

Ha tényleg igaz, hogy az Atomerőmű körüli huzavona miatt keményen megcsappan a pénz, akkor Paks is valószínűtlen.

Jon
Olvasó

“Voja jól elkurrantotta az elmúlt pár évét.”
Azért sajnálni ne kezdjük. De szerintem nem is kell. A lóvéja biztos megvan és szerintem mindig ez volt az első 3 szempontja a listán.

Kaposkosár KKK
Olvasó

Gratulálok Kecsora!
Filipovity fáj még mindig a talpad? Vegyél fel lánctalpat és segíts a csapatodnak!
Fehérváron még különben meddig hagyák ezt a szart?!
Kurva gyenge, vagy tipszmixünek..?!

Laposvár
Olvasó

😀

Ktopi
Olvasó

Ki érti ezt? Hajra Kecskemet!

Reménytelen
Olvasó

Ez kurva jó, tegyük el ezt a humorosba. XDDDD

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés