Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

Sem hatodik légiós, sem edzőcsere nem lesz az Albánál

A vezetőség részéről a minimális elvárás, és egyben a célkitűzés is a legjobb négy közé kerülés.



:

:

Szeptemberi ígéretéhez híven ankétra invitálta szerdán koraestére szurkolóit az Alba Fehérvár. A konstruktív találkozón a klub vezetői értékelték a csapat eddigi szezonbeli teljesítményét, szó esett a következő öt mérkőzés elvárásairól, de beszéltek a saját nevelésű fiatal játékosok szerepéről, a magyar kosárlabda irányairól, a csapatkapitány, Markovics Luka állapotáról és az új csarnok építéséről is.

Szeptember végén a szezonnyitó, Szolnoki Olajbányász elleni bajnoki mérkőzést megelőzően tartott konstruktív, késő estébe nyúló szurkolói ankétot az Alba Fehérvár. A találkozó zárásakor több szimpatizáns jelezte a klub felé, szeretnék, ha még ősszel ismét sor kerülne hasonló eseményre, melynek a klub természetesen eleget is tett: ma az újabb összejövetelen a Gáz utcai sportcsarnok VIP-termében Balássi Imre klubelnök, Simon Balázs ügyvezető és dr. Cser-Palkovics András polgármester beszélgettek a szurkolókkal – számolt be az eseményről a szekesfehervar.hu oldal.

Balássi Imre, az Alba Regia SC elnöke az ankét elején megfogalmazta, hogy az elmúlt időszak után a minimális elvárás a csapat felé, és egyben a célkitűzés is, hogy az idei szezonban az Alba a legjobb négy közé jusson. Mint mondta, a Szolnok és a Paks elleni meccs után méltán bizakodhatnak abban, hogy a csapat csodákra képes, és a négy-négyes állás ellenére több elvesztett meccsben benne volt az egyenlítési esély is.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy vannak hibák, voltak fájó vereségek. A következő időszak feladata, hogy ezeket kijavítsuk, racionális döntéseket hozzunk. El kell, hogy mondjam, hogy rendkívül jó a csapatkémia, régóta nem tapasztalt jókedv uralkodik az öltözőben, azonban ha az az ára a négy közé jutásnak, hogy játékost vagy edzőt cseréljünk, meg fogjuk tenni a megfelelő lépéseket!” – emelte ki az elnök.

„Bármilyen jó is egy taktika, nem ér semmit, ha nincs jó játékosállomány: akkor vissza kell menni az alapokhoz, azt gondolom, ezzel nálunk nincs probléma. A csapat bármilyen helyzetből fel tudott állni, és közel tud kerülni az ellenfelekhez az elvesztett mérkőzéseken is, sőt megvolt a fordítás esélye is.” – kezdte gondolatait Simon Balázs.

Az ügyvezető tájékoztatta a szurkolókat, hogy egyelőre nincs tervben sem hatodik légiós igazolása, sem edzőcsere, hiszen megvan a bizalom mind a csapat, mind a vezetőedző, Jesus Ramirez felé. Elmondta: az a cél, hogy megnyerjék a most szombati, Debrecen elleni mecset. Ezután egyhetes pihenő következik. „Látni kell, hogy nem vagyunk atletikus csapat, nem fogunk blokkolni, letámadni hirtelen, éppen ezért okosan és higgadtan, figyelve és koncentráltan kell játszani.” – mondta az egykori csapatkapitány.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester saját bevallása szerint is csak mint lelkes szurkoló vett részt az eseményen. A polgármester újra hangsúlyozta, hogy a kosárlabdát továbbra is a város kulcsfontosságú élsportágának tartja. „Az elmúlt peches szezon után is ez az a klub, amely az elmúlt 2 évben nem kért kiegészítő támogatást a várostól, és mégis nemzetközi kupában szerepelt eredményesen, ez a mostani vezetés előtt nem így volt.” – emelte ki a városvezető, aki a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökségi tagjaként a magyar kosárlabda jelenéről és jövőjéről is szólt, valamint az Albacompos időket felidézve indított felhívást a székesfehérvári cégek felé: támogassák a város sportéletét.

Az ankét végén szó esett az engedélyes tervekkel és hatósági engedélyekkel rendelkező új csarnok építéséről, amelyet a tervek szerint 2021-ben adnak majd át. Valamint a szakvezetők elmondták, hogy Markovics Luka korábbi sérülése után a héten újra a csapattal edz már, és várhatóan a Debrecen elleni hazai mérkőzésen parkettre is lép.

fotó: szekesfehervar.hu

12 hozzászólás

12
Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
6 Comment threads
6 Thread replies
0 Followers
 
Most reacted comment
Hottest comment thread
6 Comment authors
donnarummaAlbaCsávókteliverballdontlieMásikVégétFújdMeg Recent comment authors
donnarumma
Olvasó

Azért az Alba,Paks,MTE,Pécs,Falco
Deac?Olaj? Hetesből pár csapat “koppanni fog” mert a legjobb 4 közé 4 csapat fér be?

KreMaestro.44
Olvasó

Tudod mi lenne az igazi fricska Balássiéknak? Ha a Paks múlna felül minket a rájátszásban. Na, az koppanás lenne a javából!

Természetesen nem szurkolok a városom ellen, de gondoljatok bele: mennyire lenne rákvörös Balássi feje.?

teliver
Olvasó

Forray Gábor, a legjobb magyar edző. Születési hely: SZÉKESFEHÉRVÁR.
Vagy az kizáró ok!?

KreMaestro.44
Olvasó

Kinek a bábja: Ivkoé. Az ilyenből egy is bőven sok Fehérváron. (Simon)

teliver
Olvasó

Simon Balázsék szuper-profi körülményeket teremtettek Ramirezéknek, és magyar szinten bajnokesélyes csapatot adtak az edzői stáb kezébe!
Gyenge edző sajnos, mert láthatóan nem tudja menedzselni a szituációt.

KreMaestro.44
Olvasó

Szuper-profi körülményekkel vitatkoznék, bajnokesélyesnek én nem mondanék egy olyan csapatot, ahol a magyar mag szinte egyenlő a nullával. Ez Simonék hibája főképp.

balldontlie
Olvasó

A keret egyáltalán nem rossz, de Ramirez egyértelműen az. Elég nagy luxus 30 perceket padoztatni Csorvásit meg a kis Kellert. Ellenünk akkor lett szoros, mikor Govens mindenféle edzői utasítás nélkül elkezdett maga játszani és kicsit irányítani a csapatot, Ramirez meg állt és lesett.

AlbaCsávók
Olvasó

Ramirez rossz edző, de nem kisKeller és Csori mellőzése miatt, hanem ezek ellenére.

MásikVégétFújdMeg
Olvasó

„Az elmúlt peches szezon után is ez az a klub, amely az elmúlt 2 évben nem kért kiegészítő támogatást a várostól, és mégis nemzetközi kupában szerepelt eredményesen, ez a mostani vezetés előtt nem így volt.” ———– nem, mert akkor bajnok, kupagyőztes szokott lenni ugyanez a klub…

KreMaestro.44
Olvasó

“…négy-négyes állás ellenére több elvesztett meccsben benne volt az egyenlítési esély is.” Több? Melyikekre gondolhatott vajon Imrénk? Pécs ellenire lehetne ezt mondani egyedül, arra az 5 pontos vereségre. Kecskeméten 34et (!) kaptunk az utolsó negyedben, -13 lett a vége. Falco ellen közúnk nem volt még a szoros vereséghez sem, megúsztuk -12-vel. Körmenden szintén erőt demonstráltak (imádom ezt a szót, mióta Simon egyszer lenyilatkozta) rajtunk a 2.negyedben, vége -14. Imre, te tényleg nem értesz a kosárlabdához… „Az elmúlt peches szezon után is ez az a klub, amely az elmúlt 2 évben nem kért kiegészítő támogatást a várostól, és mégis nemzetközi kupában… Olvass tovább »

AlbaCsávók
Olvasó

Nem szeretem Ramirezt, de mi az hogy milyen jogon gondolja a felnőtt csapat edzője, hogy azt játszat a felnőtt csapatban, akit akar? 😀 😀 😀

KreMaestro.44
Olvasó

U20as meccsen nyújtott teljesítmény miatt nem játszatja a játékosát a felnőtt meccsen. Nem Ramirez az u20 edzője, mi alapján büntet? Bízza Góbi Ricsire és Pethő Ákosra, hogy az utánpótlás játékosokkal foglalkozzanak. Még ha az adott játékos a felnőtt keretnek is tagja. Még egyszer: “B” csapatban nyújtott teljesítmény miatt nem játszhatsz 1 hét múlva az “A” csapatban. Szerinted fair?

Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés