Bajnokság
Sebastjan Krasovec marad az OSE Lions vezetőedzője
Meghosszabbították a szlovén szakember szerződését.

:
:
Eldőlt, hogy a következő szezonban is Sebastjan Krasovec lesz az A-csoportba feljutó OSE Lions vezetőedzője. A tavaly szerződtetett szlovén szakember vezetésével teljesültek az oroszlányi tervek, így nem volt oka a vezetőségnek arra, hogy változtasson.
– Meghosszabbítottuk Sebastjan Krasovec szerződését – mondta Beck Ferenc, az OSE Lions elnöke a BB1.hu-nak. – A hosszú szezon alatt bebizonyosodott, hogy egy hozzáértő szakemberről van szó, és az ígéreteit betartotta, valamint azt, ami a szerződésében szerepelt. Innentől kezdve a vezetőedzővel közösen elkezdjük kialakítani a következő szezonra szóló játékoskeretet.
Fotó: oselions.hu

Remek! A tavalyi szezonunk pont az miatt volt ennyire hektikus, mert nem volt meg időben az edző, így a keret kialakítása is jócskán csúszott. Így utólag viszont örömteli, hogy a **** Hencsey az aláírás előtt két nappal visszatáncolt.
Sebával sokáig kritikus volt a tábor, de az idő (és legfőképpen az eredmény) őt igazolta. Az aktív 10-12-es rotációhoz nekünk is meg a csapatnak is idő kellett, mire hozzászoktunk.
De szuper hír!:) Remélem hoz pár szlovén játékost. Az legalább nem zsákbamacska a tengerentúli igazolásokhoz képest. Mondjuk eddig (szerintem) jól igazoltunk idegenlégiósokat. Jestin-t is szívesen látnám újra, de ez persze csak szimpátia. Fontosabb a jó szerkezet. Bízok az edzőben és a stábban.
Féltem is kicsit, hogy Zsebe Feri érkezik… 🙁
A hiénák mindig összegyülnek a siker és a pénz szagára, de hátha szerencséjük lesz. Megdolgoztak a A csoportért.
Sok sikert az OSE-nak az A-ban!
veszprémi mínuszok?:)