Connect with us
Hirdetés

Bajnokság

DEAC – Sopron KC

Berényi szerint nagyon nagy harcra van kilátás.

DEAC - Sopron KC

Bajnokság, 24. forduló
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok, szombat, 17:00
V.: Cziffra Cs., Farkas G., dr. Mészáros B. (Fekete L.)

DEAC: Dugat - Manigat - Borisov - Ivosev - Amigo.

Sopron: Warner - Lemar - Takács - Wiggins - Gordon.

A DEAC és a Sopron is győzelemmel hangolt a hétvégi derbire, előbbi Egerszegen alkotott maradandót, 114-112-es győzelmével megszerezte második idegenbeli sikerét, utóbbi pedig a sereghajtó TF-et intézte el könnyedén, hazai pályán. A hajdúságiak az ötbe, az SKC a középházba vágyik.

Berényi Sándor, a DEAC vezetőedzője: Kevés időnk volt felkészülni, egy elég hosszú utazás után vagyunk. A Sopron hiába 12. a tabellán, egyre jobb teljesítményt nyújt, Zalaegerszegen is közel volt egy bravúrhoz, legutóbb pedig nagyon magabiztosan verte a TF-et.

Az egyik utolsó esélyük, hogy középházba jussanak, úgyhogy nagyon nagy harcra van kilátás, hiszen nekünk is fontos a mérkőzés, ha komolyabb célokat akarunk elérni, akkor mindenképp hozni kell a holnapit.

Polyák László Zalaegerszegen „beleszaladt” egy elzárásba, ami után vérömleny keletkezett a combjában, jelenleg nem tud lábra állni, négy-öt nap teljes pihenőt írtak elő neki az orvosok, nélküle kell megoldanunk a feladatot. Fontos lesz, hogy ellenfelünk tranzíciós játékát limitáljuk, illetve Gordont kellene megállítanunk a palánk alatt. Védekezésben is várok javulást.

Sabáli Balázs, a Sopron KC vezetőedzője: Nehéz idegenbeli pályára érkezünk, ahol kevés csapat tudott eddig nyerni. Ráadásul mi amúgy sem vagyunk idén acélosak idegenben, hiszen egyetlen győzelmünk van vendégként. Ezzel szerdáig a DEAC is így volt, mígnem egy sokpontos meccsen sikerült legyőznie a Zetét, elsősorban azért, mert extra dobószázalékot mutattak, távolról tizennyolcszor voltak eredményesek, ez jellemző is rájuk, otthon is rendre sokpontos meccseket játszanak. Fontos lesz, hogy képesek legyünk megállítani az eredményes távoli dobásaikat. Jó légiósokkal rendelkeznek, nem lehet külön-külön csak egy embert kiemelni közülük, csapatszinten kell tökéletesen működnünk, csak akkor lehet esélyünk nyerni. Élő Bálint beteg, de a többiekre számíthatok.

[totalpoll id=”11290″]

A szakértő:

A mérkőzés esélyeit Bódi Ferenc, magyar bajnok és kupagyőztes, korábban Szolnokon, Dombóváron, Nyíregyházán, Fehérváron és az MTK Törökbálintnál is megfordult válogatott bedobó, jelenleg utóbbiakat vezetőedzőként irányító szakember elemezte:

– Az ország legnyugatibb és legkeletibb csapata találkozik egymással, mindketten rengeteget utaznak egy szezon során. Az ötödik és a tizenkettedik néz egymással farkasszemet, de a két gárdát mindössze két győzelem választja el egymástól.

Akár azt is mondhatnánk, hogy ennek a nagyon masszív és erős középmezőnynek az éllovasa a DEAC, az utolsó helyezettje pedig a Sopron, de annyira sűrű a tabella, hogy itt még bőven változhatnak a dolgok, átalakulhatnak a pozíciók a következő három fordulóban.

Közös pont, hogy mindkét helyen jó légiósok szerepelnek, illetve mindkét csapat küszködött, voltak jobb és rosszabb periódusaik a szezon során.

A Debrecennel kapcsolatban már korábban is elmondtam, hogy az volt eddig a rákfenéje a szereplésüknek, hogy az idegenbeli meccseik nem úgy sikerültek, ahogy eltervezték. Elsősorban a védekezésükkel akadtak problémák, illetve a lepattanókkal, mert sok második-harmadik esélyt adtak az ellenfeleknek, ami miatt, ha nem hoztak extra dobóformát, akkor el is veszítették a mérkőzéseiket.

Eddig egy győzelmük volt az otthonuktól távol, márpedig csak úgy tudsz versenyben maradni az elejével, ha jól szerepelsz idegenben is, vagy ha ilyen gyenge a vendégmutatód, akkor parádés hazai pályádnak kell lennie. A DEAC az Oláh Gábor utcában ragyogóan szerepelt eddig, csak kétszer kaptak ki.

Utolsó fordulót viszont kiemelném, ahol

olyan meccset játszottak a Zetével, amire nem is nagyon emlékszem, hogy lett volna példa Magyarországon, miszerint hosszabbítás nélkül majdnem 120 pontig jutott el mindkét csapat. Ilyen általában csak az NBA-ben fordul elő, ott viszont 12 percig tart egy negyed, illetve olyan dobóerővel rendelkező játékosok szerepelnek, akik egymaguk képesek 30-40-50 pontokat dobni.

A DEAC 18, a ZTE 12 tripláig jutott, és rendre 30 pont körüli negyedek voltak. Ezért is szép a kosárlabda, mert most a látványos részét mutatták meg a csapatok. Sokkal jobb egy ilyen, mint az 50-60 pontos, taktikusabb, lassabb, kontrolláltabb meccs.

A DEAC akkor tud nyerni idegenben, ha a védekezése rendben van, vagy ha az nem működik, akkor, ha túldobják az ellenfelet. Hát, ez most, ha szűken is, de sikerült. Ez nagy löketet adhat Dugatéknak, hogy megragadják a felsőházba kerülést, persze még rajtuk kívül azért erre rengeteg csapat pályázik…

A Sopronról majdnem ugyanez elmondható, nekik sem túl jó az idegenbeli mérlegük. Hasonló a kép: otthon egész jók, magabiztosak, de vendégként eddig nem jöttek össze a meccsek, talán emiatt is vannak hátrányban. Bár legutóbb simán megverték a TF-et, végig kontrollálták a meccset, leszámítva a második negyedet, de az hazai pályán volt, most Debrecenbe utaznak, nem túl jók az előjelek. Találkoznak egy olyan feljövőben lévő, magabiztos csapattal, amely egy nagy egerszegi győzelem után van.

A hazaiaknak nem lehet más céljuk, minthogy megtartsák a stabil otthoni mérlegüket, behúzzák a meccset, és megőrizzék az ötödik pozíciót. Ezzel viszont akkor a Sopron nehéz helyzetbe kerülhet, mert nem fog tudni feljebb lépni, és mindössze két mérkőzése maradna a javításra. Én, ahogy ismerem Sabáli Balázst, mindent meg fognak tenni a győzelem érdekében, biztos, hogy kitalálnak valamit, hogy javítsanak az idegenbeli mérlegükön, de szerintem a DEAC fogja behúzni a meccset. Sok mindent láttunk már ebben a bajnokságban, bármi előfordulhat, de nem gondolom, hogy most meglepetés fog születni.

Hozzászólások

Szólj hozzá!

Kérlek regisztrálj / jelentkezz be a hozzászóláshoz
Hirdetés

Legfrissebb

Hírek

Facebook

Hirdetés